németország

Friedrich Merzet választották a CDU új elnökének

Friedrich Merzet választották a CDU új elnökének

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) tagságának többsége Friedrich Merzet, a CDU-CSU Bundestag-frakció korábbi vezetőjét szeretné a pártelnöki tisztségben látni - derült ki a tagság körében rendezett belső szavazáson.

Egyre rosszabb a helyzet a német gazdaságban

Egyre rosszabb a helyzet a német gazdaságban

Közzétette az Ifo-intézet a szokásos havi konjunktúraindexét, amelyben immár ötödik hónapja látunk visszaesést. Mind a kilátások, mind a jelenlegi helyzet megítélése jócskán romlott Németországban.

Németországban felforgatta az oltási programot az omikron

Németországban felforgatta az oltási programot az omikron

Átalakítják az új típusú koronavírus okozta betegség (Covid-19) elleni oltási kampányt Németországban a kórokozó omikron nevű változatának felbukkanása miatt - jelentették be csütörtökön Berlinben. Karl Lauterbach egészségügyi miniszter tájékoztatóján elmondta, hogy az első és a második adag oltások beadása mellett kiemelten foglalkoznak az emlékeztető oltásokkal.

Újabb csapást mért a járvány az euróövezeti gazdaságra

Újabb csapást mért a járvány az euróövezeti gazdaságra

Elmaradt a várttól decemberben az euróövezet gazdasági teljesítményének erősödése, kilenc hónapja a legkisebb növekedést mutatta a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexeinek előzetes értéke.

Olaf Scholz kiáll az ukrán határok sérthetetlensége mellett

Olaf Scholz kiáll az ukrán határok sérthetetlensége mellett

A csütörtöki európai uniós csúcstalálkozó az ukrán határok sérthetetlenségét fogja hangsúlyozni, és megerősíti, hogy Ukrajna területi épségét, határait tiszteletben kell tartani - jelentette ki Olaf Scholz német kancellár Brüsszelben csütörtökön.

Világmegváltó tervekkel alakult új német kormány - Egy ideig mégis más fújhatja a passzátszelet

Világmegváltó tervekkel alakult új német kormány - Egy ideig mégis más fújhatja a passzátszelet

Új kormány alakult Németországban, amellyel lezárult Angela Merkel 16 éven át tartó kancellári ciklusa. A múlt héten beiktatott koalíciós kabinet sok téren kavarhatja fel az állóvizet Európában, amely hatással lehet az európai integrációs folyamatok és a magyar-német kapcsolatok alakulására is. A berlini vezetés a globális felmelegedés elleni küzdelemnek is új lendületet adhat, ambiciózus klímavédelmi céljaival. Bár a lécet magasra helyezték, a koalíció sokszínűsége és külső kihívások is nehezíthetik a Scholz-kormány munkáját. Emellett úgy látszik, Emmanuel Macron sem kívánja kihagyni a Merkel távozásából eredő lehetőséget, hogy hosszú évek után újra Franciaország fújja a passzátszelet az európai kontinensen. Többek közt ezekről beszélget a Portfolio podcastjában Orosz Márton és Palkovics Máté, a Portfolio elemzője.

Reálisak-e a német koalíciós szerződésben lefektetett klímavédelmi célok?

Reálisak-e a német koalíciós szerződésben lefektetett klímavédelmi célok?

A december 7-én hivatalosan is aláírt német koalíciós szerződés alapján igencsak ambíciózus klímavédelmi célokat tűztek ki maguk elé a piros-sárga-zöld kormánykoalíció tagjai. Ez részben a klímavédelmi törvénynek köszönhető, amely 2030-ig 65%-os széndioxid-kibocsátáscsökkenésre, 2045-ig (5 évvel az uniós célpont előtt) a klímasemlegesség elérésére kötelezi a német kormányt, részben pedig annak, hogy a zöldek első alkalommal kapnak helyet a szövetségi kormányban. Kétséges viszont, hogy a koalíció minden vállalása teljesíthető és sikerül elérniük, hogy a 2030-ra 680-750 TWh-ra növekvő bruttó energiaigény 80%-át megújuló erőforrásokból fedezzék.

Nőtt az ipari termelés az eurózónában

Nőtt az ipari termelés az eurózónában

Az egy évvel korábbihoz képest októberben a vártnál nagyobb mértékben, az előző hónaphoz mérve viszont kevésbé nőtt az ipari termelés euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden ismertetett nem végleges adatai szerint.

Akár be is zárhat Németország karácsonykor

Akár be is zárhat Németország karácsonykor

Az új német kancellár, Olaf Scholz, nem zárja ki, hogy karácsony idejére teljes lezárás jöhet Németországban - írja az Euronews a Bild am Sonntag című lapban megjelent interjúra hivatkozva.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.