Taylor Swift Eras turnéja nemcsak rajongók százezreinek okoz hatalmas élményeket, hanem a szállodák kasszáját is alaposan megtömi. Az amerikai popsztár európai fellépései során a szállodai árak az egekbe szöktek, ami sok utazó számára komoly fejfájást okozott - különösen azoknak, akik nem kiváncsiak az énekesnőre, de mégis az adott városba készültek.
A magyarok számára fontos a kikapcsolódás és a pihenés, de sokan nem engedhetik meg maguknak - derült ki a Pénzcentrum utazáskutatásából.
Az északi Bolzano városától a szicíliai Palermóig az olasz egészségügyi hatóságok hőségriadót léptettek életbe hétfő Olaszországban, amely egyelőre szerdáig érvényes.
Nem teljesítette maradéktalanul a korábbi jogsértések megszüntetését előíró kötelezettségeit a Booking – ezt állapította meg a most lezárult utóvizsgálatában a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH feltárta, hogy az egyik legnagyobb, globális online szálláshelyfoglalási platformot működtető vállalkozás továbbra is alkalmazta jogsértő kommunikációs gyakorlatát, illetve a fogyasztók pszichés befolyásolását is. A nemzeti versenyhatóság a feltárt jogsértések miatt 382,5 millió forintra bírságolta a vállalkozást. Ez minden idők legmagasabb utóvizsgálatban kiszabott GVH-bírsága - áll a GVH közleményében.
A magyarok több mint kétharmada nem jut el idén hosszabb időre nyaralni – írja a Népszava a Publicus Intézet által készített felmérésre hivatkozva.
Szinte naponta érkeznek hírek 30-40 órás repülőjárat késésekről, repülőtereken veszteglő, tanácstalan nyaralókról, és olyan paródiába illő jelenetekről, mint amikor az egyszer már a repülőgépen ülő utasokat leszállítják, majd a tényleges indulásnál a reptéren felejtik. Azt hittük, hogy a Covid utáni időszak repülőtéri káoszait, amit a hirtelen felpörgő utasforgalom és a munkaerőhiány okozott, már magunk mögött hagytuk, és a légiközlekedési szektor szereplői kellően felkészültek az idei nyári rohamra. De úgy tűnik, hogy mégsem megy minden olajozottan, az iparági szereplők pedig egymásra, vagy az időjárásra mutogatnak. Összeszedtük, hogy mi vezetett az utóbbi hetek botrányaihoz, és hogy mit tehetnek az utasok és a légiközlekedési szektor szereplői.
Nemrég megnéztük a Google magyarországi internetes keresési adataiban, milyen érdeklődést mutattak az internetezők az egyre extrémebb időjárás, a hőségriadó miatt. A nyári turisztikai szezonnal a népszerű turisztikai desztinációk időjárása iránti érdeklődése is megnő Magyarországon, ezért megvizsgáltuk, ez mennyire mutatkozik meg a Google-keresésekben.
Komoly gondot okozhatnak az év végéhez közeledve a ki nem adott szabadnapok - hívja fel a figyelmet a Trenkwalder munkaerő-kölcsönző. Éppen ezért azt javasolja, hogy a vállalatok már most mérjék fel, melyik munkavállalójuk hol tart az idei szabadságkeretének felhasználásában, és a nyári időszakban legalább az időarányos szabadságot adják ki nekik. Különösen azokban a szektorokban érdemes erre nagy figyelmet fordítani, ahol a munkaerőhiány miatt fel nem töltött létszámkeretek mellett kell megoldani a működést – figyelmeztet a szolgáltató.
Az eVisitor rendszer adatai szerint januártól június végéig több mint 7,2 millió érkezés és 28,1 millió vendégéjszaka realizálódott Horvátországban. Ez 6 százalékos növekedést jelent az érkezések és 2 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest - számolt be a Horvát Idegenforgalmi Közösség.
Dubaj mellett a többi Öböl-menti ország is nyit a nyugati turisták felé, és egyre népszerűbb turistacélponttá is válnak, ezért a Pénzcentrum megvizsgálta, mikor érdemes ellátogatni ezekbe az országokba, és vajon olcsóbban kijön-e mint egy olaszországi vagy spanyolországi nyaralás.
Felpörgött a nyaralási szezon, ez jól látszik az utasbiztosításokon is - közölte saját adatai alapján a Netrisk. Júniusban az utasbiztosítások átlagdíja 11 800 forint volt. A legtöbben olaszországi és horvátországi utazásra kötöttek biztosítást, de az idén látszik a foci-Eb hatása is. 2024-ben a tavalyihoz képest előretörtek a repülős utak, itt pedig az akár 10-20 órás járatkésések miatt még nagyobb szerepet kapnak a jól megválasztott utasbiztosítások. A kártérítéshez azonban fontos, hogy a biztosítás az indulástól egészen a hazaérkezésig tartson, és az sem mindegy, hány órás késés esetén térít az adott társaság, ezért érdemes összehasonlítani az elérhető ajánlatokat - közölte a társaság.
A turistaszezon beindulásával párhuzamosan erdőtüzek pusztítanak Görögország legnagyobb szigetein, ezért a hatóságok kénytelenek voltak több helyen evakuálást elrendelni, hogy megvédjék a lakosságot és a turistákat, miközben a tűzoltók hősies küzdelmet folytatnak a lángok megfékezéséért - írta a Bloomberg.
A görögországi szigetnézés idén nyáron egy kicsit könnyebbé vált. A Hoper, az első görögországi helikopteres légitársaság, amely menetrend szerinti járatokat kínál, mostantól 11 célállomásra kínál jegyeket, köztük olyan nehezebben megközelíthető helyekre, mint Antiparos, Folegandros, Ios, Kea, Patmos, Sifnos és Spetses. Mindegyik járat Athénba, Szantorinira vagy Mykonosra csatlakozik, amelyek a légitársaság csomópontjaiként szolgálnak – írja a Bloomberg.
Elkezdődött a nyári utazási szezon, ennek megfelelően megszaporodtak a légijáratok jelentős késéseiről, törléseiről szóló hírek. Erre reagálva a Budapest Főváros Kormányhivatala tájékoztatást adott ki arról, milyen jogok illetik meg őket, ha a járatukat törlik, vagy annak indulása jelentősen – legalább 2 órát meghaladóan – késik, függetlenül a késés vagy törlés okától.
Az olasz tengerpart drágulása tovább folytatódik, miután 2023-ban már eleve 12 százalékkal emelkedtek az árak. Az idei évben a tavalyihoz képest átlagosan további 8 százalékos áremelkedést várnak. Az olasz lakosság is érzékeli ezt a tendenciát, ezért sokan inkább más országok tengerpartjait választják nyaralásuk célpontjául - közölte a Telex.
A horvát autópályákon ismét bevezetik a nyári tarifát, emiatt tíz százalékkal magasabbak lesznek az autópályadíjak július 1-je és szeptember 30-a között - tájékoztatott a horvát autópályákat kezelő vállalat (HAC) pénteken. A nyári tarifa nem vonatkozik a nehéz járművekre, autóbuszokra és kamionokra - tették hozzá.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Most először szerepelt azóta, hogy főnöke visszalépett a jelöltségtől.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Szerintük kétezer ukrán katona esett el vagy sebesült meg egyetlen nap alatt.
Az európai uniós tagállamok külügyminisztereinek ülésén.
Ezt állítja az ukrán vezér, aki rálát az adatokra.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.