naptár

A háborús hírek közben jön a friss jegybanki előrejelzés

A háborús hírek közben jön a friss jegybanki előrejelzés

Az előttünk álló héten itthon egyértelműen az MNB kamatdöntése lesz a legfontosabb esemény, ráadásul ezúttal nem csak a monetáris kondíciókról dönt a jegybank, hanem érkezik a friss inflációs jelentés. A módosított előrejelzésekben pedig már az orosz-ukrán háború hatásait is bele kell kalkulálni, így különösen érdekes lehet a prognózis.

Most kiderül, mennyire bátor a Fed a háború alatt

Most kiderül, mennyire bátor a Fed a háború alatt

Itthon a hosszú hétvége miatt csak szerdán „indul a hét”, akkor viszont rögtön belecsapunk a közepébe, hiszen jön a Fed kamatdöntő ülése. Az amerikai jegybank a várakozások szerint hosszú idő után először emel kamatot. Kérdés, mekkora lépést mernek megtenni, néhány hete még az 50 bázispontos szigorítás sem volt kizárható.

A háború árnyékában kezdődnek a lényeges jegybanki döntések

A háború árnyékában kezdődnek a lényeges jegybanki döntések

Várhatóan a következő napokban is elsősorban az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos aggodalmak uralják majd a piacokat, amíg a felek nem teszik le a fegyvert, addig maradhat a negatív hangulat. Emellett ugyanakkor lesznek fontos adatok és események is, kiemelkedik ezek közül az EKB csütörtöki kamatdöntése.

Mekkorát robbant a magyar gazdaság? Sikerült csökkenteni az államadósságot?

Mekkorát robbant a magyar gazdaság? Sikerült csökkenteni az államadósságot?

Fontos adatok jelennek meg a héten, például a negyedik negyedéves GDP első becslése, amiből végleges képet kaphatunk arról, pontosan mennyivel növekedett a gazdaság. Emellett az év végi államadósság-ráta is érkezik, ami szintén lényeges lehet. Külföldön elsősorban a Fed szerdán megjelenő jegyzőkönyvére figyelhetnek a befektetők.

A háború árnyékában folytatódik a jegybankok harca az infláció ellen

A háború árnyékában folytatódik a jegybankok harca az infláció ellen

A héten is folytatódik a jegybanki kamatdöntések időszaka, Londonban és Frankfurtban ülnek össze a döntéshozók, hogy felvegyék a harcot az évtizedes csúcson lévő inflációval. Közben persze a befektetők fél szemmel az ukrajnai helyzetre figyelnek majd, hiszen a múlt héten már megtapasztalhattuk, milyen ijedséget tud okozni a piacokon a háborús veszély erősödése.

Nem csak nálunk tombol az infláció, a héten európai rangsorba kerül Magyarország

Nem csak nálunk tombol az infláció, a héten európai rangsorba kerül Magyarország

Viszonylag csendes hét elé nézünk, hiszen egyelőre nem lesz érdemi kamatdöntés, csak Japánban, illetve makroadatokból is szűkös a felhozatal. Az viszont érdekes lehet, hogy a pénteken megjelent vártnál magasabb magyar inflációs adat hogyan áll az Eurostat rangsorában, erre például választ kaphatunk.

Most kiderül, fellélegezhet-e Magyarország az infláció szorításában

Most kiderül, fellélegezhet-e Magyarország az infláció szorításában

A következő napokban is jönnek fontos adatok, itthon elsősorban a menetrendszerint érkező kamatdöntésre és a pénteki inflációs adatra lesz érdemes figyelni. Utóbbi különösen fontos, mivel az eddigi várakozások szerint novemberben tetőzhetett az áremelkedés, most kiderül, hogy tényleg elértük-e a csúcsot.

Ünnepek, pihenőnapok és hosszú hétvégék: így dolgozunk 2022-ben

Ünnepek, pihenőnapok és hosszú hétvégék: így dolgozunk 2022-ben

2022-ben is lesz minden a naptárban, ami rendszerint lenni szokott: például keddi ünnep miatt négynapos hosszú hétvége, szombati áthelyezett munkanap és persze mindenki "kedvence", a hétvégére eső ünnepnap. Nézzük a 2022-es naptárt!

Kiderült, mikor vizsgálják Magyarországot 2022-ben – Hosszú idő után van okunk félni?

Kiderült, mikor vizsgálják Magyarországot 2022-ben – Hosszú idő után van okunk félni?

Megjelentek a hitelminősítők 2022-es naptárai, melyek alapján nem kell sokat várni Magyarország első tervezett vizsgálatára, a Fitch szakértői már januárban változtathatnak az adósbesoroláson. Persze arra kicsi az esély, hogy rögtön bármi is változna, azonban az év második felében kedvezőtlen együttállás esetén akár aggódhatunk is.

Felsorakoznak a jegybankok, hogy ledobják a bombáikat

Felsorakoznak a jegybankok, hogy ledobják a bombáikat

Szinte minden napra jut fontos kamatdöntés a héten, számunkra persze az MNB Monetáris Tanácsának keddi ülése lesz a legfontosabb. A karácsony előtti hajrában azonban még lépnie kell a Fednek, az EKB-nak, a brit és a japán jegybanknak is. Emellett jönnek előzetes bmi-adatok, illetve Kínában is fontos statisztikák jelennek meg. Vagyis összességében úgy foglalhatjuk össze a következő napokat, hogy rég volt ennyire mozgalmas hetünk, mint most.

Újabb kamatemelés jöhet, de ehhez már kedden lépnie kell a jegybanknak

Újabb kamatemelés jöhet, de ehhez már kedden lépnie kell a jegybanknak

Magyar szempontból a hét legfontosabb piaci eseménye ismét az MNB egyhetes betéti tendere lehet, melyen várhatóan tovább emelik majd az irányadó kamatot. Ehhez azonban már kedden döntenie kellene a Monetáris Tanácsnak a kamatfolyosóról, hiszen anélkül már csak jelképes szigorításra van tér. Ezen kívül érdemes lesz figyelni az amerikai munkaerőpiaci adatokra is, a KSH pedig a GDP részletes adatait közli.

A héten könnyen eldőlhet a forint sorsa

A héten könnyen eldőlhet a forint sorsa

Lesz-e új történelmi mélypont a forint árfolyamában? Akár erre a kérdésre is választ kaphatunk a héten, hiszen jön a friss GDP-adat és az MNB kamatdöntése. Ezek bármelyike érzékenyen befolyásolhatja a magyar deviza sorsát, így a múlt héten 365-ig gyengülő forintot akár a mélypont is fenyegetheti rossz esetben.

Az MNB-nek még nem kell döntenie, de nem árt figyelnie a héten

Az MNB-nek még nem kell döntenie, de nem árt figyelnie a héten

A következő napok hangulatát elsősorban a Fed szerdai kamatdöntése határozhatja meg, amire itthon is figyelnie kell a jegybanknak. Sőt, talán még inkább figyelnie kell a lengyel és a cseh jegybankok lépéseire, azok ugyanis a relatív pozíciójára is hatással lehetnek.

Brüsszelbe megy Orbán Viktor

Brüsszelbe megy Orbán Viktor

A héten az MNB kamatdöntése lesz a legfontosabb esemény itthon, emellett csütörtöktől uniós csúcsot tartanak az állam- és kormányfők. Orbán Viktor a múlt héten már előrevetítette, hogy ismét heves vitákra készül az energiaválság megoldásával és a klímavédelem költségeivel kapcsolatban.

Beköszöntött az ősz, még az adatok is elbújnak

Beköszöntött az ősz, még az adatok is elbújnak

Alig lesz említésre méltó magyar vagy nemzetközi makroadat a héten, és jegybanki döntés sem érkezik. Az igazi őszi idő beköszöntével tehát a járványhelyzetre és az energiapiaci kilátásokra lesz érdemes elsősorban figyelni mielőtt újra felpörögnének az események.

Tovább pusztít az infláció a világban? Napokon belül friss adatok érkeznek

Tovább pusztít az infláció a világban? Napokon belül friss adatok érkeznek

Az utóbbi időszak mozgalmas napjai után a hónap vége kicsit csendesebb lesz a makroadatok szempontjából. Ezzel együtt érkeznek fontos statisztikák, melyek meghatározhatják például a jegybankok monetáris politikáját, az eurózónában és a tengerentúlon is inflációs mutatókat ismerhetünk meg.

Már nem csak a Fed van harapófogóban – Most az EKB-nak kellene valamit mondania

Már nem csak a Fed van harapófogóban – Most az EKB-nak kellene valamit mondania

Európában még mindig elmarad az infláció az amerikaitól, azonban az augusztusi 3 százalékos áremelkedés már tízéves csúcsot jelentett. Éppen ezért lesz nehéz helyzetben a héten az Európai Központi Bank, melynek lassan a szigorításon kellene gondolkodnia. Itthon is fontos inflációs adat érkezik a napokban, ami az utóbbi időszakban diadalmenetet produkáló forint sorsára is hatással lehet.

Mitől hasít ennyire a magyar gazdaság? – Most lehull a lepel

Mitől hasít ennyire a magyar gazdaság? – Most lehull a lepel

A héten nem szűkölködünk makroadatokban, de várhatóan egyik sem fogja igazán megrengetni a piacokat. A befektetők elsősorban az amerikai munkaerőpiaci statisztikákra figyelhetnek, míg itthon a második negyedéves GDP-adatok részletes közlése lehet érdekes.

Összeülnek a jegybankárok, minden szem a Fedre szegeződik

Összeülnek a jegybankárok, minden szem a Fedre szegeződik

A héten a Fed szokásos éves konferenciájára figyelnek elsősorban a befektetők, a jegybankárok Jackson Hole-ban ülnek össze, ahogy minden évben. Ráadásul most aktualitása is van az eseménynek, hiszen hónapok óta a szigorításra próbálja felkészíteni a piacot a jegybank. Közben itthon kamatdöntő ülést tart az MNB Monetáris Tanácsa, de az jóval kevésbé lehet izgalmas.

Letaszították Európa inflációs trónjáról Magyarországot – Ki most a rekorder?

Letaszították Európa inflációs trónjáról Magyarországot – Ki most a rekorder?

A pénteki nemzeti ünnep miatti rövid héten sem fogunk unatkozni, hiszen jön a második negyedéves GDP-adat, illetve az adósságról is friss statisztikát közöl a jegybank. Közben megjelenik az Eurostat júliusi inflációs összegzése, amiben már valószínűleg nem Magyarország állt az élen hosszú hónapok rekordjai után.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egyetlen ábra, ami megmutatja, mekkora valójában az orosz hadsereg friss területhódítása
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.