naptár

Itt az év legfontosabb hete: a Fed rögtön be is árazhatja az új elnököt

Itt az év legfontosabb hete: a Fed rögtön be is árazhatja az új elnököt

Napokon belül kiderülhet, ki lesz az USA elnöke a következő négy évben, feltéve, hogy nem lesz nagyon szoros az eredmény és nem húzódik el a győztes kihirdetése. Az amerikai választók döntése az egész világra hatással lehet, így nekünk is érdemes lesz figyelni az eredményt. Két nappal a választás után pedig kamatdöntő ülésén a Fed rögtön értékelheti is az eredményt.

Célegyenesbe fordul Trump és Biden küzdelme

Célegyenesbe fordul Trump és Biden küzdelme

Alig egy hét van hátra az amerikai elnökválasztásig, ami az egész 2020-as év egyik legfontosabb eseménye. A következő napokban itthon nem jelenik meg igazán fontos adat, az elnökjelöltek csatájára és az EKB kamatdöntésére figyelhet az egész világ.

Újra összecsap Trump és Biden

Újra összecsap Trump és Biden

A keddi kamatdöntést követő közleményben a jegybank kommentálhatja az utóbbi hetek fejleményeit: a forint megint történelmi mélypont közelébe esett, az infláció viszont meglepetésre csökkent szeptemberben. A hét legfontosabb eseménye az MNB Monetáris Tanácsának ülése lesz, majd pénteken a magyar nemzeti ünnepen jön az újabb Trump-Biden vita.

Másodszor is kamatot emel az MNB?

Másodszor is kamatot emel az MNB?

A múlt heti meglepő kamatemelés után felértékelődik az MNB egyhetes betétének jelentősége, a hét egyik nagy kérdése az lesz, tovább gyengül-e a forint, illetve arra újabb szigorítással reagál-e a jegybank. Emellett érkezik az államadósság friss adata, Amerikában pedig a felülvizsgált GDP-adat mellett a munkaerőpiac szeptemberi állapota lehet érdekes a befektetők számára.

Megint olyan adat jön, ami a forint sorsát is eldöntheti

Megint olyan adat jön, ami a forint sorsát is eldöntheti

Itthon egyértelműen az augusztusi inflációs adatra lesz érdemes figyelni a héten, emellett a költségvetés helyzetének friss beszámolója is érdekes lehet. Közben a nemzetközi devizapiaci befektetők az EKB kamatdöntésére figyelnek elsősorban.

Kiderül, mekkorát ugrott a magyar adósságráta

Kiderül, mekkorát ugrott a magyar adósságráta

Az elszálló költségvetési hiány és a vártnál nagyobb gazdasági visszaesés miatt biztosan jelentősen emelkedett a GDP-arányos adósságunk a második negyedévben, hétfő reggel az MNB előzetes adataiból az is kiderül, mennyivel. Miközben itthon csak háromnapos lesz a hét az ünnep miatt, külföldön épp a hét végén jönnek majd az újabb fontos konjunktúraadatok.

Már mindenki a kilábalást várja – A héten is új számokat látunk majd

Már mindenki a kilábalást várja – A héten is új számokat látunk majd

A GDP-adatokra még várni kell a jövő hétig, de a napokban is jönnek fontos adatok a júniusi gazdasági teljesítménnyel kapcsolatban, melyekből már nagyjából összeállhat a kép. Közben fél szemmel a költségvetési hiányra is érdemes lesz figyelnünk, hiszen már az első félévben komoly deficitet halmozott fel a büdzsé.

Megtudjuk, mennyire volt mély a szakadék, amibe a világgazdaság zuhant

Megtudjuk, mennyire volt mély a szakadék, amibe a világgazdaság zuhant

A héten egy sor fontos adat érkezik, kiemelkednek az európai és az amerikai GDP-statisztikák, melyek képet adhatnak a második negyedévről, ami a szakemberek szerint a legrázósabb lehetett a világgazdaság számára. A magyar adatra még egy kicsit várni kell, de viszonyítási alapot kapunk a héten. Emellett a Fed kamatdöntését érdemes kiemelni, miközben az amerikai járvány még mindig tombol.

Még egyet vághat az MNB és új adatok jönnek a koronavírus-válság lefolyásáról

Még egyet vághat az MNB és új adatok jönnek a koronavírus-válság lefolyásáról

A júniusi meglepetésszerű kamatcsökkentés után ismét összeül a Monetáris Tanács, mely újabb lazításról is határozhat, sőt már korábban belengetett még egy vágást. Külföldön nem sok adat érkezik a héten, péntekre az előzetes beszerzési menedzserindexekből kiderül, milyen ütemű lehet a kilábalás a válságból.

Most kiderül, mennyire látja mélynek a válságot az IMF

Most kiderül, mennyire látja mélynek a válságot az IMF

Itthon a kamatdöntés lesz a hét legfontosabb eseménye, főleg úgy, hogy friss növekedési- és inflációs előrejelzés is érkezik a jegybanktól. A Nemzetközi Valutaalap szerdán publikálja friss világgazdasági prognózisát, az utóbbi hetekben a szervezet szakemberei többször utaltak rá, hogy jelentősen ronthatják áprilishoz képest a kilátásokat.

Maradt még két kamatdöntés a hétre

Maradt még két kamatdöntés a hétre

Az utóbbi időszakban az EKB és a Fed döntései határozták meg az irányt a nemzetközi devizapiacon, a következő napokban még a japán és a brit jegybankok vannak hátra a sorból, melyekre viszont már kevésbé ugorhatnak a befektetők. Itthon egy építőipari statisztika mellett az MNB „szokásos” tenderei és likviditási műveletei jönnek.

Milyen messze vagyunk a magyar eurótól? Friss jelentés érkezik

Milyen messze vagyunk a magyar eurótól? Friss jelentés érkezik

A héten a makronaptár alapján nem fogunk unatkozni, bár elsősorban a „szokásos” jegybanki tenderek jönnek majd. Az EKB szerdán teszi közzé kétévente aktuális konvergencia jelentését, melyben a magyar euróbevezetés esélyeit is elemzik a többi eurózónán kívüli tagállam mellett.

Mennyi idő alatt lábalhat ki a magyar gazdaság a válságból?

Mennyi idő alatt lábalhat ki a magyar gazdaság a válságból?

A héten jöhetnek az első „borzasztó” adatok a magyar gazdaságból, hiszen az áprilisra még rányomta a bélyegét a koronavírus-járvány. Ugyanakkor az is kiderülhet, mikor láthatjuk meg a fényt az alagút végén. A piacok elsősorban az EKB kamatdöntő ülésére figyelhetnek, kérdés, hogy a jegybank szükségesnek tart-e további lépéseket a válság kezelésére.

Kiderül, mitől húzott még mindig a magyar gazdaság

Kiderül, mitől húzott még mindig a magyar gazdaság

Magyar szempontból az MNB keddi kamatdöntése határozhatja meg a hét hangulatát, a jegybank tud reagálni a koronavírus-válság eddigi fejleményeire, ha szeretne. Emellett a hét végén jelenik meg az első negyedéves GDP részletes adata, melyből kiderül, minek köszönhette a 2 százalék feletti növekedését a magyar gazdaság az első negyedévben.

Májusban már feltápászkodott a padlóról a világgazdaság?

Májusban már feltápászkodott a padlóról a világgazdaság?

A héten még nem érkeznek azok a „borzasztó” adatok a magyar gazdaságból, melyekre korábban Orbán Viktor is utalt, viszont Nyugat-Európából és az USA-ból már a májusi előzetes konjunktúra-adatokat ismerhetjük meg a héten. Itthon az MNB eszközei mellett a részletes áprilisi költségvetési beszámoló és az első negyedéves államadósság érdemel említést.

Már nem kell sokat várnunk a magyar gazdaság legfontosabb adatára a koronaválságban

Már nem kell sokat várnunk a magyar gazdaság legfontosabb adatára a koronaválságban

A következő napokat egyértelműen az első negyedéves GDP-adatok határozzák meg, péntek reggel azt is megtudhatjuk, hogyan muzsikált a magyar gazdaság a jelenlegi válságban. Az igazi zuhanást a szakértők a második negyedévre várják világszerte, hiszen a január és a február még viszonylag problémamentes volt a gazdaságban.

Mennyire volt fekete a március a magyar gazdaságban?

Mennyire volt fekete a március a magyar gazdaságban?

Az eddig ismert adatok alapján a magyar gazdaságra is jókora csapást mérhetett a koronavírus-járvány, a héten további adatok jelennek meg ezzel kapcsolatban. Elsősorban az ipari termelés statisztikájára lesz érdemes figyelni, de érdekes lesz a kiskereskedelmi forgalom adata is, mely a járvány miatti megnövekedett forgalomról tanúskodhat.

Újabb kijózanító adatok jöhetnek a koronavírus gazdasági hatásairól

Újabb kijózanító adatok jöhetnek a koronavírus gazdasági hatásairól

Viszonylag szegényes lesz az eheti makronaptár, elsősorban az európai beszerzési menedzserindexekre lesz érdemes figyelni. A konjkunktúra-indikátorok már márciusban beszakadtak, most az a kérdés, hogy van-e még onnan lejjebb, bár a tömeges korlátozásokat látva valószínűleg van.

Most elárulják, mekkora lyukat ütött a koronavírus Kínán és Amerikán

Most elárulják, mekkora lyukat ütött a koronavírus Kínán és Amerikán

A húsvét miatt ismét rövid hetünk lesz, azonban így is jönnek lényeges makrogazdasági adatok. Amerikában a kiskereskedelem és az ipar friss számaira lesz érdemes figyelni, Kínában pedig már az első negyedéves gazdasági visszaesést is bejelenthetik. Közben itthon továbbra is elsősorban a jegybank eszközei mozgathatják a piacot.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egyetlen ábra, ami megmutatja, mekkora valójában az orosz hadsereg friss területhódítása
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.