Csődöt jelent az ismert német cég, nem bírják tovább a kínai versenyt
Csőddel végződik a német napelemipar büszkesége, a Solarworld története.
Csőddel végződik a német napelemipar büszkesége, a Solarworld története.
Sokan felkapták a fejüket, amikor Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter egy, a Paks 2 projekt témájában tartott sajtótájékoztatón néhány héttel ezelőtt úgy fogalmazott: a kormány célja, hogy az atomerőmű biztosítsa a jövőben is a hazai villamosenergia-felhasználás 50 százalékát, a fennmaradó részt pedig megújuló forrásokból, elsősorban napenergiából fedeznék. Mivel ez a mondat jelentős, a kormányzati energiapolitikában szép csendben bekövetkezett változásra utal, utánajártunk, miről is van szó tulajdonképpen. Kiderült: a kormány valóban változásokat tervez a napenergia felhasználásának támogatása érdekében, de az új programokra még várni kell.
A napenergia felhasználását elősegítő partnerséget alakít ki egymással az E.On és a Google. Az első számú német közműtársaság és a keresőóriás a Sunroof napenergia adatplatform Egyesült Államokon kívüli bevezetése érdekében fog együttműködni, amelynek segítségével a felhasználó megítélheti, hogy megéri-e napelemet telepítenie otthona tetejére. A szolgáltatást először Németországban, később várhatóan más európai országokban is bevezetik majd.
Magyarország nem, több szomszédja azonban felkerült arra a toplistára, amelyet a CNBC állított össze a legnagyobb megújulóenergia-felhasználást elért európai uniós országokból. A közép-európai országok mellett a balti és skandináv államok dominálják az összeállítást.
A tiszta energia nem a jövő; hanem a jelen - ezzel a címmel közölt cikket és képgalériát a világszerte egyre nagyobb számban megtalálható, a napenergia hasznosításán alapuló kapacitásokról a Bloomberg. A válogatásba a Mátrai Erőmű 16 megawattos naperőműve, Magyarország legnagyobb fotovoltaikus kapacitása is bekerült.
Napelemeket gyártó cég kezdte meg működését Veszprémben, a vállalat új telephelyén 8 ezer háztartás számára elegendő napelemet gyárt évente - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a Corecomm SI Kft. ügyvezetője, Horváth Balázs.
A kormány legfontosabb célja a hazai energiaellátás biztosítása kapcsán, hogy az ország ne szoruljon importra és hogy Magyarország saját maga tudja előállítani a szükséges áramot - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A kormány álláspontja az, hogy a hazai villamos energia termelés 50 százalékban nukleáris energiából valósuljon meg, a másik 50 százalékot azonban zöld energiaforrásokból, elsősorban napenergiából kell biztosítani - ismertette az energiafüggetlenségre vonatkozó kormányzati célkitűzést. Míg szavai szerint például a szélenergia lehetséges szerepét illetően vita van, a napenergia szerepéről egyfajta konszenzus tapasztalható, a napelemek esetében nagyjából rendezett viszonyok vannak.
Manapság a napenergia szó hallatán a legtöbb ember szeme előtt a háztetőn vagy a kertben terpeszkedő, nem éppen esztétikus panelek hada sejlik fel. A helyzet azonban gyorsan változik, így hamarosan azok is kedvükre való megoldások közül választhatnak, akiket eddig a fotovoltaikus panelek látványa tartott vissza a napenergia hasznosításától. A napelemek evolúciója nem csak a háztetőket érinti, csendes forradalom van folyamatban, amely hamarosan otthonaink ablakait, falait, a kocsibejárót és szinte minden egyéb felületét is szinte észrevehetetlen áramtermelő berendezésekké alakít át.
Az atomerőmű-építés ügye új szakaszba, a megvalósítás szakaszába lép, a majdani üzembe helyezés és a térség fejlesztése koordinálására Süli Jánost, Paks polgármesterét kérte fel a miniszterelnök - mondta Lázár János csütörtökön Pakson, miután részt vett a térség negyvenegy településének polgármestereit tömörítő Paksi Társadalmi Tanács ülésén. Lázár János szerint a kormány célja, hogy az atomerőmű biztosítsa a jövőben is a hazai villamosenergia-felhasználás 50 százalékát, a fennmaradó részt pedig megújuló forrásokból, elsősorban napenergiából fedeznék.
Több mint 1,7 milliárd eurós beruházást mérlegel a Mátrai Erőmű ZRt. arra készülve, hogy majd be kell zárnia az együtt 700 megawattnyi lignitüzemű blokkjait. Bár gondolkodik a 2025-ig működési engedéllyel rendelkező egységek üzemidejének meghosszabbításában, de új célja a kis vagy nulla károsanyag-kibocsátású energiatermelés kibontakoztatása, illetve más tevékenységek kiépítése - írta a Világgazdaság.
Tavaly először már a napenergia alapú megoldások és szolgáltatások értékesítéséből származott a legnagyobb árbevétel globálisan, minden úgynevezett fejlett, vagy tiszta energiaforrás áramtermelésben betöltött szerepét figyelembe véve. A legnagyobb növekedés ugyanakkor nem valamelyik megújuló energiaforrás, hanem a nukleáris energia terén volt.
Egyelőre az Amerikai Egyesült Államokban, később viszont várhatóan Magyarországon is elérhető lesz a keresőcég speciális szolgáltatása, a Project Sunroof, amelynek segítségével a felhasználó megítélheti, hogy megéri-e napelemet telepítenie otthona tetejére.
Hat évvel a története során elszenvedett legnagyobb földrengés után Japán még mindig a fukusimai nukleáris baleset következményeit nyögi. A katasztrófahelyzet tulajdonképpen még ma is tart, a szerteágazó negatív következmények jelentős része napjainkban is hat. Az elhúzódó nukleáris válság azonban lehetőségeket is nyitott, amelyek ritkán látható fellendülést idéztek elő a megújuló energiaforrások, különösen a napenergia hasznosítása terén.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Jó rejtekhelyet választott az ukrán katona.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.