Május hagyományosan az egyik legerősebb hónap az árverési piacon - a műtárgy.com összefoglalójából kiderül, hogy nem lesz ez másként idén sem.
A Christie's április 27-ei, New York-ban megrendezésre kerülő aukciójának egyik szenzációja a németalföldi festészet kimagasló egyéniségének, Hugo van der Goes-nak tulajdonított oltárkép.
Most jelent meg a világ egyik vezető művészeti vásárának, az Art Baselnek, és az egyik vezető pénzügyi szolgáltató cégének, az UBS-nek a közös, The Art Market 2017 című elemzése, és a műtárgy.com Magyarországon elsőként, ennek az eredményeiből szemezgetett.
Az, hogy a keret fontos, tagadhatatlan. Mégis, olykor méltatlanul kevés figyelmet fordítunk a kiválasztására, vagy azért, mert nem tulajdonítunk neki nagy jelentőséget vagy azért, mert nem is tudjuk, mi alapján kéne választanunk.
A plakátok az elmúlt években hihetetlen gyorsasággal nyertek teret a hazai aukciós piacon, így a műtárgy.com legfrissebb ajánlója a hamarosan licitálható poszter-különlegességek közül válogat.
A határtalan design koncepcióját megvalósító 12. madeinhungary + 5. MeeD válogatás március 31-én nyit az Új Budapest Galériában. A kiállításon 11 ország mintegy 100 tervezője mutatkozik be, így a MeeD (Meeting of European and Central European Designers) keretében korábban csak a régiónkban található országok mellett: Csehország, Lengyelország, és Szlovákia, idén először a balti és skandináv országokból, Dániából, Észtországból, Finnországból, Lettországból, Litvániából, Norvégiából és Svédországból bútor-, textil és formatervezők munkáit láthatja a közönség. 2017-ben a madeinhungary tárlat bútor és formatervezők munkáin kívül a Texhibition - a négy hazai gyártó és közel húsz textiltervező együttműködésében megvalósult projekt keretében kivitelezett textileket, a Budapesti Metropolitan Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Nyugat Magyarországi Egyetem hallgatóinak munkáit mutatja be.
A pekingi Tiltott Város Palota Múzeuma gyűjteményében 1,862 millió műtárgyat regisztráltak a szakemberek a legutóbbi, 2016 végén befejezett leltározás során - közölte szerdán San Csi-Hszian, a múzeum kurátora.
Március 19-én, vasárnap délután a 63 éves Keith Gregory csavarhúzóval támadott a londoni National Gallery egyik festményére. Thomas Gainsborough A reggeli séta (1785) című alkotása két helyen sérült, de a rongálás szerencsére csak a festékréteget érintette, a vászon ép maradt.A galéria keleti szárnyát, amely otthont ad a brit festményeknek, a történtek után két órára kiürítették, a férfi ellen feljelentést tettek. Hogy mi volt Keith Gregory motivációja, egyelőre nem tudni. Mint ahogyan azt sem, hogy van-e annak bármi oka, hogy pont ezt az idilli festményt választotta áldozatául.
Ki ne akarna az otthonába belépve szembe találkozni olyan alkotással, aminek "testvérei" a Magyar Nemzeti Galériában vagy akár a Ludwig Múzeumban is helyet kapnak? A jó hír az, hogy ennek a megvalósítására most alkalmunk is adódik, Bukta Imre legújabb munkáiból kedvünkre válogathatunk a Godot Galéria "Apám romantikája eladó" című kiállításán. - írja a műtárgy.com
Idén januárban volt 775 éve, hogy a leghíresebb magyar női szent, Árpád-házi Szent Margit megszületett, és ennek kapcsán egy, az évfordulóra készült emlékérmét mutat be a műtárgy.com.
Idén márciusban jelent meg a világ műtárgypiacának talán legfontosabb éves elemzése, a TEFAF 2017 Global Art Market Report, és a műtárgy.com most ennek a legfontosabb meglátásait mutatja be a magyar olvasóknak.
Az 59,6 karátos Rózsaszín csillag gyémánt hamarosan elérhetővé válik az érdeklődők számára, ugyanis április 4-én a Sotheby's Hong Kong-i árverésén kikiáltásra kerül a korábban 83 millió dollárért elkelt, "a világ egyik legkiválóbb természetes kincsének“ titulált darabja. Ha a mellékelt kép nem szolgálna elég indokot arra, hogy jelen pillanatban miért becsülik 72 millió dollárra a Rózsaszín gyémántot, az alábbi tények már magukért beszélnek!
Sokan dekoratív céllal vásárolnak műalkotást. Ennek több oka is lehet, például szeretnék saját környezetüket szebbé és egyedivé tenni, vagy egyszerűen szeretnének gyönyörködni abban a műalkotásban, amely megérintette őket. Megtalálni egy műalkotás ideális helyét az enteriőrben nem könnyű, hiszen figyelembe kell vennünk a már uralkodó stílust és a tér sajátos adottságait. Tara Bernard szerint üres falakat még a leggyönyörűbb bútorokkal sem ellensúlyozhatjuk, azok minden esetben a befejezetlenség érzését keltik. De hogyan fogjunk neki a változtatásnak? És milyen elveket követ egy sikeres lakberendező, amikor kifejezetten műtárgyat kell elhelyeznie? Ebben a bejegyzésben ezekre a kérdésekre kerestük a választ, egy csokorba szedtük azokat a vezérelveket, amelyek mentén Önnek is érdemes elindulnia. A siker garantált, csak válassza ki az adott alkotást és tegyen egy alapos szemlét otthonában!
A műalkotások árazása nagy fejtörést okozhat a kezdő gyűjtőknek. Annak ellenére, hogy nincs egy biztos és objektív módszer az árak megállapítására, néhány szempontot figyelembe véve közelebb juthatunk a mögöttük megbújó tényezőkhöz, amelyeknek köszönhetően a műtárgy drágább vagy éppen olcsóbb lesz.
A műtárgy.com eheti ajánlója az elmúlt évtizedek kiemelkedő hazai alkotóinak a munkái közül válogat. Itt nem a legfiatalabb művésznemzedék munkái kerülnek bemutatásra, hanem olyan, a 20. század első felében született alkotók munkái, akik mára már művészettörténeti rangot kaptak. Ezek közt van olyan művész, aki még él és alkot, mint Sváby Lajos, míg olyanok is, mint Ország Lili és Bálint Endre, akiknek életmű kiállítása is volt a Magyar Nemzeti Galériában. Ezeknek, a műtárgypiac által is megbecsült művészeknek az itt bemutatott alkotásaira mind licitálni lehet a következő héten.
Az idei egyik első aukciós ajánlójában a műtárgy.com ezüsttárgyakat mutat be, a legváltozatosabb árkategóriákból. Az ezüst bár ugyanúgy nemesfém, mint az arany, de az ára annak mintegy 1/70-ede, így nem meglepő, hogy már régóta népszerű alapanyaga az iparművészeti tárgyaknak és az ékszereknek is. Tavaly globálisan mintegy 30.000 tonna ezüstöt bányásztak ki, de az itt bemutatott alkotások nem a tavaly évben készültek, hanem jellemzően a 19. és 20. században. Az alábbiakban bemutatott, nagy szórású, 12.000 és 240.000 forint közötti ezüsttárgyak mind licitálhatóak lesznek a következő heti aukción.
A műtárgy.com eheti cikke az Artsy nyomán annak jár utána, hogy hogyan alakítja a műtárgypiac azt, hogy a művészek milyen műalkotásokat készítenek. Múlt pénteken, a világ egyik leghíresebb művészeti vásárán, az The Armory Show-n telt ház előtt rendezett beszélgetést a művészvilág pár bennfentes figurája. Kelly Crow, a Wall Street Journal újságírója által vezetett beszélgetés résztvevői a svájci árverésvezető, Simon de Pury (akit sokan csak az aukciók Mick Jaggerének neveznek), a művészeti tanácsadó Todd Levin, a gyűjtő Alain Servais, az Athena Art Finance vezérigazgatója Andrea Danese, és a galerista Dominique Lévy voltak.
Rövid téli pihenő után márciusban már újra zsúfolt az aukciós naptár; a kínálat ezúttal a kisebb keretből gazdálkodó gyűjtők és befektetők számára is jó lehetőségeket kínál kollekciójuk gyarapításához.
A jegybank mai döntésével 2024. július 24-től 25 bázisponttal mérsékdlőik az alapkamat, az irányadó kamatszint...
Korábbi cikkemben bemutattam, hogy nyilvános forrásokból, mit érdemes megnézni egy ingatlanon. Most pedig azt járom...
Elindult a "KKV Technológia Plusz Budapest Hitelprogram" (GINOP Plusz-1.4.4-24) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése....
A családjogi kérdéseket feldolgozó blogsorozatunkban a házasság és annak megromlása, a válás, a válóper, a vagyonjogi...
Egy viselkedéses közgazdaságtan területén végzett kutatás során arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy a reptéri...
Érdekel, hogyan kezeljük a pénzed a HOLD-nál? Nem tudod, kik választják ki a neked megfelelő portfóliót? Megértenéd...
Az elmúlt bő másfél évben, mióta a ChatGPT széles körben elérhetővé vált, a nagy nyelvi modelleken (Large Language...
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.