Az egyik orosz cég 15 millió rubel vérdíjat tűzött ki az első lelőtt F-16-osért Ukrajnában. Az ukrán légierő hamarosan megkapja az első amerikai gyártmányú vadászgépeket, de szakértők szerint ezek nem hoznak jelentős változást a háborúban - számolt be az Al Jazeera.
Videót tett közzé Mikola Olescsuk altábornagy, az ukrán légierő parancsnoka tett közzé egy felvételt, amelyen az ukrán 40. taktikai repülődandár pilótái láthatóak bevetés közben.
Emmanuel Macron francia államfő csütörtök este váratlanul bejelentette, hogy majd két évnyi hallgatás után mégis eleget tesz Ukrajna kérésének és átad néhány Mirage 2000-es vadászbombázót Kijevnek. A francia Dassault által fejlesztett gépnek az ukrán pilóták valószínűleg örülni fognak, hiszen a NATO egyik legjobb negyedik generációs vadászbombázójáról van szó. Lássuk, mit is tud.
Műholdfelvételek jelentek meg, melyek igazolják azokat a korábbi állításokat, melyek szerint az ukrán haderő pár nappal ezelőtti támadása súlyos komoly károkat okozott a megszállt Krímen található Belbek légibázison.
Hamarosan megérkezik Budapestre Hszi Csin-ping kínai elnök, aki május 5-én Párizsban kezdte meg az európai látogatását. Delegációja tegnap Szerbiába érkezett, onnan repül ma Ferihegyre. Az államfő utazását fokozott figyelem övezi szerte a világon – írja a Reuters.
Arányokat tekintve valószínűleg az ukrán légierő szenvedte el az egyik legnagyobb veszteséget a háború kirobbanása óta, ez azonban nem jelenti azt, hogy Kijevnek ne maradtak volna bevethető gépei: a napokban például nyugati csúcsfegyverekkel bombázták le az oroszok egyik parancsnoki állomását.
Az elmúlt hetekben az orosz légierő nagyon fájdalmas veszteségeket szenvedett el Ukrajnában, számos modern és ritka gépet vesztettek a bevetések során. Ma egy újabb SZU-34-est lőttek le az ukránok – írja az Ukrajniszka Pravda.
Nagyhatótávolságú, légi és tengeri indítású precíziós fegyverekkel, valamint drónokkal mért csoportos csapást az ukrán hadiipari komplexum személyzet nélküli hajókat, partvédő rakétarendszereket, sorozatvető-rakétákat és robbanóanyagot gyártó üzemeire az orosz hadsereg - közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.
A Reuters értesülései szerint Szlovákia tárgyalásokat folytat az Egyesült Államokkal a Patriot légvédelmi rendszer beszerzéséről.
Az orosz fegyveres erők az elmúlt hét folyamán tizenkilenc alkalommal hajtottak végre csoportos csapást precíziós fegyverekkel és drónokkal ukrán tüzérségi lőszerraktárak, tengeri drónok tárolóhelyei, katonai repülőterek infrastruktúrája, valamint üzemanyag- és kenőanyagraktárak ellen - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.
Első alkalommal számolt be amerikai ATACMS operatív-taktikai rakéták lelövéséről szerdán az orosz védelmi minisztérium.
Orosz dróntámadás érte Ukrajna Mikolaiv melletti légibázisát. Julian Röpcke német újságíró és OSINT-elemző szerint megsemmisült az incidens során egy ukrán MiG-29-es vadászrepülőgép.
Érdekes videót rakott ki nemrég több ukrajnai háborúval foglalkozó blog. Az látható rajta, hogy egy orosz Lancet típusú kamikaze-drón egy mélyen a frontvonalak mögött található katonai repteret vesz célba, de van pár furcsaság a felvételen.
Videót tett közzé az ukrán hírszerzés az általuk „fejlesztett” legújabb drónok teszteléséről. Állítólag ezekkel a fegyverekkel mértek csapást augusztus 27-én a kurszki orosz katonai repülőtérre.
Szombat éjjel/vasárnap hajnalban dróntámadást hajtott végre az ukrán titkosszolgálat egy Kurszk megyében található orosz katonai légibázis ellen, az interneten pedig máris elérhetővé váltak a támadás utáni első műholdfelvételek.
Dróntámadást hajtott végre az egyik ukrán titkosszolgálati szervezet, az SzBU egy Kurszk megyében található orosz katonai reptér ellen – írja az ukrán Kyiv Post a szervezet közlésére hivatkozva.
Több mint 50-et számoltak fel.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Ennek nem fognak örülni Kijevben.
Kijev leggyengébb egységeit találták meg az oroszok.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.