India tárgyalásokat folytat arról, hogy több mint 11 millió tonna zöld hidrogént szállítson az Európai Uniónak és Szingapúrnak cserébe azért, hogy ezek a régiók befektessenek India tiszta energiával kapcsolatos projektjeibe.
Együttműködést írt alá az Európai Beruházási Alap és a K&H, amelynek értelmében már elérhető a K&H Csoportnál az InvestEU uniós garanciaprogram. A pénzintézet 3 alprogramhoz csatlakozott, amelyek minimum 50 százalékos, az ügyfelek számára díjmentes hitelgaranciát nyújtanak. A garanciaprogram célja a hazai kkv-k versenyképességének, fenntarthatósági, innovációs és digitalizációs beruházásainak ösztönzése, valamint a munkahelyteremtés támogatása - derül ki a pénzintézet közleményéből.
A múlt év vége óta Magyarországon is jelen lévő lengyel Orlen olaj- és gázipari vállalat kedden bejelentette, hogy felvásárolta az osztrák Doppler Energie-t, és ezzel a hetedik európai piacon bővítette kiskereskedelmi tevékenységét.
India egy aktív szolgálatot teljesítő, rakétahordozó hadihajót ajándékozott Vietnamnak, ami az első ilyen eset India 1947-es függetlensége óta. Az indiai haditengerészet közlése szerint a dél-ázsiai országban épített Kirpan nevű korvett szerdán hagyta el India keleti partvidékét.
Közösen próbálja ellehetetleníteni a Soroksárra tervezett kínai vegyianyag-feldolgozó építését a főváros vezetése függetlenül a politikai színezetüktől. A hivatalosan független, de Fidesz által támogatott Bese Ferenc soroksári polgármester sem engedne veszélyes üzemet a kerületbe, neki ugyanakkor az a baja, hogy Karácsony Gergely kicsavarta a kezéből a döntést az érintett terület fejlesztésével kapcsolatban - írja a hvg.hu.
Alekszandr Lukasenka fehérorosz elnök arról mesélt, hogy heves telefonbeszélgetés során sikerült meggyőznie Jevgenyij Prigozsint az általa vezetett Wagner csoport Moszkva irányába tartó "igazságmenetének" leállításáról. Fehéroroszország vezetője azt állítja, többek között azzal győzködte az általa "hősiesként" és "félőrültként" is leírt barátját, hogy "félúton eltapossák, mint egy bogarat", Putyint pedig arra kérte, ne zúzza szét elhamarkodottan a lázadást.
Több mint 18 óra után, vasárnap délután törte meg a csendet Jevgenyij Prigozsin sajtószolgálata, azt követően, hogy a Wagner-vezér és a moszkvai államapparátus között tárgyalásos egyezség született.
Nem megerősített információk szerint három fontos dologban állapodott meg Jevgenyij Prigozsin, a Wagner csoport vezére azért cserébe, hogy leállítsa a Moszkva elleni támadást.
A Mol két nagybankkal is újabb opciós szerződést kötött, miután a tavaly létrejött megállapodások alapján a fennálló opciós jogok június 23-án elszámolásra kerülnek.
Li Csiang kínai miniszterelnök és Olaf Scholz német kancellár hangsúlyozták elkötelezettségüket az országaik közötti együttműködés megerősítése mellett a bonyolult nemzetközi helyzet és a világgazdasági növekedés megtorpanása közepette. A berlini sajtótájékoztatón mindkét vezető az együttműködés fontosságáról beszélt. A két ország tíz közös megállapodást kötött Li németországi látogatása során. Eközben az Európai Unió pont most készül a kínai tőkével szembeni keménykedésre.
A China National Petroleum Corporation (CNPC) és a QatarEnergy várhatóan 27 évre szóló megállapodást ír alá, amelynek értelmében Kína évente 4 millió tonna LNG-t vásárol az Öböl menti arab államtól - írja a Reuters.
Az ENSZ elfogadta a világ első olyan szerződését, amelynek célja a nyílt tengerek védelme és a tengeri biodiverzitás megőrzése a nemzetközi vizeken, amit közel 20 évnyi erőfeszítés után sikerült elérni - számol be a hírről a Reuters.
Szabadkereskedelmi övezetről szóló megállapodás születhet Irán és az Oroszország vezette Eurázsiai Gazdasági Unió tagországai között az év végéig - jelentette be Alekszej Overcsuk orosz miniszterelnök-helyettes. A gazdasági kapcsolatok erősítésére azért van szükség, mert Oroszország új piacokat keres Európán kívül, az ukrajnai inváziót követően bevezetett nyugati szankciók miatt. A Moszkva és Teherán közötti növekvő kapcsolatok ellenére a két ország közötti kereskedelem csak mérsékelten nőtt.
Yuli Edelstein, az izraeli parlament külügyi és védelmi bizottságának vezetője szerint Izrael elfogadhatónak tarthatja az USA és Irán között Teherán nukleáris programjával kapcsolatban létrejött korlátozott egyetértést, amennyiben az szigorú felügyeletet foglal magában - írja a Reuters.
Az olasz kormány úgy döntött, hogy a kínai Sinochem annak 37 százalékos részesedése ellenére sem jelölhet ki vezérigazgatót a Pirelli gumiabroncsgyártó élére - közölte a Reuters hírügynökséggel egy neve elhallgatását kérő forrás.
A Binance és az amerikai értékpapír-felügyelet közeledik egy megállapodáshoz, ami alapján rövid távon csak az amerikai leányvállalat, a Binance US alkalmazottai férhetnek majd hozzá az ügyfelek pénzéhez - derül ki a CoinDesk jelentéséből. A megállapodáshoz még egy szövetségi bíró jóváhagyására van szükség, a deal megakadályozná, hogy az anyacég (Binance Holdings) dolgozói hozzáférjenek a tárcák privát kulcsaihoz, a hardvertárcákhoz vagy az Amazon Web Services eszközeinek hozzáféréséhez. Mindez azután történt, hogy a múlt hét elején az amerikai tőzsdefelügyelet keményen nekiment a világ legnagyobb kriptotőzsdéjének számító Binancenek, és a legnagyobb amerikai kriptotőzsdének számító Coinbase-nek is.
Oroszország legnagyobb hitelintézete, a Sberbank befejezte osztrák leányvállalatának eladását, ezzel teljes egészében kivonult az európai bankpiacról - írja a Reuters.
A JPMorgan beleegyezett, hogy mintegy 290 millió dollárt fizet annak a pernek a rendezésére, amely szerint a bank tudatosan hasznot húzott Jeffrey Epstein illegális tevékenységéhez fűzödő tranzakciókból – írja a Reuters.