Nem áll meg a Masterplast: újabb rekordév jöhet
Rekordévet zárt a Masterplast és felül tudta teljesíteni a korábbi a menedzsment-előrejelzéseket 2020-ban – derült ki a ma reggel közzétett időközi vezetőségi beszámolóból. A koronavírus-járvány hatásai ellenére erős számokat közölt a cég, az alaptevékenységet nem vetette vissza a járvány, a növekedéshez pedig nagyban hozzájárult a tavaly akvirált német gyártócég, amellyel a vállalat belépett az egészségiparba. A negyedik negyedév 30 százalékos bevételnövekedést hozott, az adózott eredmény pedig a két és félszeresére nőtt az egy évvel korábbi szintről. A vezetőség prognózisai szerint idén ismét jelentős növekedés várható mind a bevétel, mind az eredmény szintjén és a profitabilitás is számottevően javulhat.