Ismét az OTP volt a nap sztárja a magyar tőzsdén
A blue chipek közül csak a Richter árfolyama esett.
A blue chipek közül csak a Richter árfolyama esett.
Az idei harmadik negyedév elején a lakosság lakásfelújítási és -korszerűsítési tervei kissé visszaestek az előző negyedévhez képest, a rezsicsökkentés módosításának bejelentése után viszont újabb lendületet kaphatnak a korszerűsítési törekvések. Az Otthonfelújítási program támogatásai továbbra is népszerűek, a felújításra készülő családok fele igénybe venne állami támogatást is – derül ki GKI és a Masterplast közös kutatásának eredményeiből.
Felülvizsgálta a Masterplast részvényeire vonatkozó célárát az MKB elemzője és kismértékben csökkentette azt, 6291 forintra. Még a friss célár is több mint 60 százalékos felértékelődési potenciált jelent a jelenlegi árfolyamhoz képest, így az elemző ajánlása változatlanul vétel.
Komoly emelkedésen van túl a Masterplast árfolyama a rezsicsökkentéssel kapcsolatos bejelentések óta és a napokban több jó hírrel is szolgált a vállalat. Rekordszámokat ért el a második negyedévben a cég, a menedzsment optimista nyilatkozatokat tett a kilátásokkal kapcsolatban és hőszigetelőgyártó kapacitásait is bővíti egy új üzemmel, ami az energiaválság és az emelkedő rezsiköltségek fényében jó döntésnek tűnik. Megnéztük, hogy olcsók-e még a Masterplast részvényei a rali után.
A blue chipek közül emelkedett a Mol és az OTP, esett a Richter és a Magyar Telekom.
Kedvező hír a Masterplasttól, hogy bővíti hőszigetelőanyag-kapacitásait és az időzítés is kedvező a rezsicsökkentéssel kapcsolatos intézkedések közepette – olvasható az MKB friss elemzésében.
A blue chipek közül a Mol részvényei vezetik az emelkedést.
Rekordbevételt ért el a Masterplast a második negyedévben, a kibontakozó energiakrízis közepette ugyanis nagyot nőtt a hőszigetelő anyagok értékesítése, amellyel a vállalat ellensúlyozni tudta a járvánnyal sújtott bázisidőszak jelentős egészségügyi védőruha projekt bevételeinek idei visszaesését. Az EBITDA és az üzemi eredmény csökkent az egy évvel ezelőtti szinthez képest, a pénzügyi soron keletkező nyereségnek köszönhetően viszont több mint 30 százalékkal nőtt a nettó profit és szintén rekordot döntött, jelentősen meghaladva az eddigi legmagasabb értéket. További jó hírrel szolgált a menedzsment a kilátásokat illetően: ha fennmarad a cég számára kedvező devizakörnyezet, abban az esetben az éves profit meghaladhatja a tervet - derül ki a Masterplast közleményéből.
Emelkedik ma reggel a Masterplast árfolyama, miután a vállalat bejelentette, hogy egy új beruházással bővíti hőszigetelőanyag-gyártó kapacitásait, amit az energiaválság és a rezsicsökkentés módosítása közepette pozitívan értékelnek a befektetők.
Bővíti hőszigetelőanyag gyártó kapacitásait a Masterplast, 2,1 millió eurós beruházásból új polisztirol-gyártó üzemegység létesít a magyar szigetelőanyag-gyártó vállalat Kálon. Az üzem várhatóan 2023 első negyedévében kezdi meg működését és mintegy 40 százalékkal növeli meg a jelenlegi kibocsátási képességet - közölte a vállalat. A társaság szerint az épületek tömeges energetikai felújítása megkerülhetetlenné vált az európai energiaválság közepette, ami jelentősen bővíteni fogja a hőszigetelő termékek iránti keresletet.
Alapvetően jó volt a hangulat, a blue chipek közül a Mol, az OTP és a Magyar Telekom árfolyama emelkedett, miközben csak a Richter árfolyama esett.
A Masterplast bejelentette az osztalékfizetéssel kapcsolatos legfontosabb információkat.
A blue chipek közül emelkedik az OTP, stagnál a Mol, esnek viszont a Magyar Telekom és a Richter részvényei.
Mind a 4 hazai blue chip pluszban fejezte be a kereskedést.
Ahogy arról hétfőn a Portfolio is beszámolt, a rezsicsökkentés módosításának nagy nyertese lehet a Masterplast, miután a cég információi szerint az épületek közel 70 százaléka nem rendelkezik megfelelő szigeteléssel ma Magyarországon, annak ellenére, hogy a szignifikáns rezsiköltség növekedés ellen az energiamegtakarítás lehet a megoldás. Az árfolyam héten látott emelkedésének hátterében az áll, hogy a rezsicsökkentési bejelentésekben jó lehetőséget lát saját iparágában a szigetelőanyaggyártó cég.
A blue chipek közül a Magyar Telekom részvényei emelkedtek a legnagyobb mértékben.
A hazai blue chipek közül a legjobban a Magyar Telekom részvényei teljesítenek.
A hazai blue chipek között vegyes volt ma a kép, a Mol és a Richter árfolyam emelkedett, az OTP és a Magyar Telekom részvényei estek.
A blue chipek közül emelkedik a Richter és a Mol részvényeinek árfolyama, mínuszban van viszont az OTP és a Magyar Telekom.
A hazai blue chipek közül egyedül az OTP árfolyama esett.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.