makronaptár

Kiderül, gyengélkedik-e még a magyar növekedés

Itthon kiderül, mennyire tudott felpörögni a magyar GDP-növekedés a harmadik negyedévben, de mellettünk a japánok, a németek és az olaszok is beszámolnak gazdasági teljesítményükről. Az Európai Központi Bank jegyzőkönyvet tesz közzé, és Mario Draghi is megszólal. Amerikából több fontos makrogazdasági adat érkezik, köztük az októberi infláció is.

Amerika választ a héten

Történelmi jelentőségű elnökválasztásra kerül sor kedden a tengerentúlon: kiderül, hogy Donald Trump vagy Hillary Clinton lesz-e az USA 45. elnöke. Vasárnap Amerikában is visszaállították az órát, így újra hat óra az időeltolódás Washington és Közép-Európa között.

Kiderül, mennyire tett be a brit gazdaságnak a szakítás

Itthon a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntő ülése, külföldön pedig a harmadik negyedéves amerikai, brit és francia GDP-k, Mario Draghi beszéde, a német infláció és a friss konjunktúramutatók kerülhetnek a középpontba a héten.

Kínai GDP, EKB-döntés, Clinton-Trump 3.0, ami vár a héten

Kína beszámolójával elkezdődik a harmadik negyedéves GDP-jelentési-szezon, az Európai Központi Bank kamatdöntő ülést tart, a Fed publikálja szokásos gazdasági helyzetértékelő jelentését, a Bézs-könyvet, sor kerül Hillary Clinton és Donald Trump harmadik, és egyben utolsó elnökjelölti vitájára, Brüsszelben pedig kétnapos csúcstalálkozót tart az Európai Tanács - ezek a legfontosabb események a világgazdaságban a héten. Magyarországon a bérnövekedés alakulásáról kapunk friss adatokat.

Sokat hallunk a Fedről a héten

A héten megjelenik a Fed legutóbbi kamatdöntő ülésének jegyzőkönyve, valamint Janet Yellen elnök is megszólal egy konferencián. Makroadatok szempontjából az amerikai kiskereskedelmi adat kaphatja a legnagyobb figyelmet, de két új havi olajpiaci jelentésre is számíthatnak a befektetők. Itthon a friss inflációs adat lesz lényeges. Nem piaci, de szintén nagy jelentőségű esemény, hogy hétfő délelőtt megtudjuk, kinek ítélték az idei közgazdasági Nobel-emlékdíjat.

Kiderül, hol van most a magyar versenyképesség

Ami a nagy jegybankokat illeti, Mario Draghi EKB-elnök és Janet Yellen Fed-elnök is megszólal a héten, a Bank of Japan pedig jegyzőkönyvet tesz közzé. Emellett számos fontos makroadat érkezik a világból: Európában a friss inflációs adatok, az USA-ban a tartós fogyasztási cikkek rendelésállományának alakulása, Kínában pedig a szeptemberi feldolgozóipari konjunktúra-mutatók lesznek érdekesek. Itthon megtudjuk, hogyan alakult nyáron a foglalkoztatottság.

Az MNB, a Fed, a BoJ és az EKB sem marad csendben a héten

Nem kevés dolog lesz a héten, ami megmozgathatja majd a piacokat. A Magyar Nemzeti Bank, a Fed és a Bank of Japan is kamatdöntést közöl. Utóbbi két jegybank elnöke sajtótájékoztatót is tart, míg az MNB legújabb Inflációs jelentésével rukkol elő. Az EKB sem marad csendben: Mario Draghi az Európai Rendszerkockázati Testület elnökeként mond beszédet. Emellett érkeznek az első szeptemberi feldolgozóipari konjunktúra-mutatók is Európából, itthon pedig meglátjuk, az év második felétől mennyire lódultak meg a bérek.

Kiderül, mitől hasít a magyar gazdaság

Ami a számunkra fontos jegybankokat illeti: az Európai Központi Bank a kamatokról dönt, a Fed legújabb Bézs-könyvét teszi közzé, míg a Magyar Nemzeti Bank az augusztusi ülés jegyzőkönyvét publikálja a héten. Itthon emellett jönnek a felülvizsgált második negyedéves GDP-számok és a friss inflációs adat is. A hét végén az uniós pénzügyminiszterek és jegybankárok találkoznak a szlovák fővárosban.

Itt van az ősz, itt van újra

Elsősorban a friss amerikai munkaerő-piaci adatokra hárulhat a figyelem a héten a piacokon, de a világ több táján - köztük Magyarországon is - a feldolgozóipar augusztusi aktivitásról is beszámolnak. Európából érkeznek az első becslések a fogyasztói árak alakulásáról is.

Janet Yellen szavaira vár a világ

A hét legérdekesebb eseménye a csütörtökön kezdődő Jackson Hole-i jegybankár-konferencia lesz Amerikában, itt is elsősorban Janet Yellen Fed-elnök pénteki szavaira figyelnek majd nagyon a befektetők. Emellett felülvizsgált GDP-adatok érkeznek a tengerentúlról és Németországból, míg itthon a Magyar Nemzeti Bank dönt a kamatokról.

Japán jelent a héten

Itthon a hét utolsó napján megjelenő júniusi bérstatisztikára lesz érdemes figyelni, míg külföldön Japán közli második negyedéves GDP-adatait, a Fed és az Európai Központi Bank jegyzőkönyvet tesz közzé, és Amerikában a jegybank által szorosan követett fogyasztói árak alakulásáról számolnak be.

A héten kiderül, felpörgött-e a magyar motor

A héten kiderül, hogyan hasított, avagy nem hasított a második negyedévben a magyar gazdaság az első negyedév kiábrándító teljesítménye után. Emellett friss inflációs és építőipari adatokra is számíthatunk itthon, míg a Magyar Nemzeti Bank jegyzőkönyvet tesz közzé legutóbbi üléséről. Európában főleg a német, az olasz és az euróövezeti GDP-adatokra figyelhetnek a befektetők.

A válság óta először léphet a brit jegybank a héten

A Bank of England kerülhet egyértelműen a befektetők fókuszába a héten, hiszen nagyon valószínű, hogy - hét és fél év után először - változtatnak az alapkamat szintjén. Az Egyesült Államokból többek között a friss júliusi munkaerő-piaci statisztikák érkeznek, míg Kínából a feldolgozóipar állapotáról kapunk új képet. Pénteken Rio de Janeiróban megkezdődnek a 2016. évi nyári olimpiai játékok.

Itt a félévi bizonyítványosztás és a nagy kamatdöntések hete

Július utolsó hetében Európa és az Egyesült Államok áraszt el minket friss GDP-adatokkal, miközben a számunkra fontos jegybankok sem maradnak tétlenül. Kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank, a Federal Reserve és Bank of Japan is, noha csak utóbbitól várnak új bejelentést. Az unióból érkeznek az előzetes júliusi inflációs adatok is, míg itthon a munkaerő-piaci fejleményekről és a lakásépítések alakulásáról kapunk új képet.

Draghin a világ szeme a héten

Az Európai Központi Bank csütörtöki kamatdöntő ülése, és Mario Draghi azt követő sajtótájékoztatója kerülhet a figyelem középpontjába a héten. Emellett az IMF publikálja legfrissebb globális makrogazasági előrejelzéseit, míg Európából fontos konjunktúra-mutatók érkeznek. Itthoni a májusi béradatok lehetnek igazán érdekesek.

Jöhet a brit szavazás utáni első lazítás a héten

Július közepe ide vagy oda, az előttünk álló héten is számos fontos gazdasági hír érkezik a nagyvilágból: a Bank of England megtartja a Brexit-népszavazás utáni első kamatdöntő ülését, a Fed publikálja legújabb Bézs-könyvét, míg Kína elkezdi a sort és közzéteszi második negyedéves GDP-növekedési számait. Mindemellett a hét utolsó napján Amerikából több fontos makrogazdasági adat is érkezik, köztük a Fed által is közelről figyelt fogyasztói árindex.

Amerikára figyelhetünk a héten

Itthon a Moody's pénteki hitelminősítés-felülvizsgálata, a friss inflációs adat és az MNB jegyzőkönyve kerülhet a középpontba a héten, de a nemzetközi fronton is lesz mire figyelni. Amerikában a Fed jegyzőkönyve mellett a júniusi munkaerő-piaci adatok is napvilágot látnak, míg Nagy-Britanniában a Bank of England publikálja Pénzügyi Stabilitási jelentését. Hétfőn az Egyesült Államokban a Függetlenség Napját ünnepelik, így a piacok zárva tartanak.

Folytatódik a brexites horror

A héten folytatódik a brexites rémálom, amiből nem fog egyhamar felébredni Európa. Kedd délután indul Brüsszelben a kétnapos EU-csúcs, ahol David Cameron brit miniszterelnök hivatalosan is bejelentheti a kilépést, és amelynek második napján már csak 27 tagállam vezetői tárgyalnak majd arról, hogy hogyan tovább. Az Európai Parlamentben villámgyorsasággal, szintén kedden szavaznak a brit kilépésről. Az Európai Központi Bank háromnapos jegybanki fórumán Mark Carney BoE-elnök, Mario Draghi EKB-elnök és Janet Yellen Fed-elnök egy panelbeszélgetés keretében cserél eszmét - vélhetően - a Brexitről. Hétfő reggel a spanyol választások eredményeit is megismerjük.

Jöhet a szentivánéji rémálom

Elérkezett az Egyesült Királyság történelmi jelentőségű népszavazásának hete: a péntek hajnali órákban kiderül, hogy mennek vagy maradnak-e a britek az Európai Unióban. A nagy pillanat előtt még Mario Draghi EKB-elnököt és Janet Yellen amerikai jegybankelnököt is halljuk beszélni, míg utána az idei második spanyolországi előrehozott választások miatt lehet majd izgulni. Itthon kamatdöntés és friss Inflációs jelentés is érkezik az MNB-től.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Három nap alatt elesett egy kétmilliós nagyváros – Itt mégis mi történik?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.