makrogazdaság

További lépésekkel kényezteti a kormány a családokat

A kormány tárgyalt a demográfiai folyamatokról, a következő hónapokban további lépésekkel támogatjuk majd a gyermeket nevelőket - jelentette be a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Hozzátette: lesznek olyan lépések, melyek már januártól életbe lépnek, de előtte nemzeti konzultációt tartanak a családtámogatásokról.

Megadta magát Törökország - Brutális kamatemelésről döntött a jegybank

A jelenlegi 17,75%-ról 24%-ra emelte az irányadó rátát a török jegybank. A líra egy perc alatt 5%-os erősödéssel reagált a döntésre. A lépés nagy meglepetést okozott, a piaci szereplők többsége ugyanis nem számított ilyen jelentős szigorításra, annál is inkább, mivel Recep Tayyip Erdogan államfő bő egy órával a döntés előtt még arról beszélt, hogy túl magasak a kamatok és inkább csökkenteni kellene őket.

Megszűnhet az MTA Közgazdaságtudományi Intézete

A Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózatának átalakítása a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (régebbi népszerű nevén az MTA KTI) megszűnéséhez vezethet. A hírt levélben közölte a főigazgató a munkatársakkal.

Súlyos szabálytalanságokat tárt fel az ÁSZ kórházak ellenőrzésekor

Súlyos szabálytalanságokat tárt fel az Állami Számvevőszék a szekszárdi, a soproni, a hatvani, a mosonmagyaróvári és a berettyóújfalui kórház ellenőrzése során. Salamon Ildikó tervezési vezető az ÁSZ sajtótájékoztatóján kiemelte: a belső kontrollrendszer kialakítása és működtetése, valamint a pénzügyi és vagyongazdálkodás mind az öt ellenőrzött kórházban szabálytalan volt 2014 és 2016 között. Továbbá a korrupciós veszélyek ellen védelmet biztosító integritás kontrollrendszert sem a kockázatokkal arányosan építették ki az intézmények. Az ÁSZ a jelentéseiben összesen 87 javaslatot tett a feltárt szabálytalanságok kijavítása érdekében - írja az ÁSZ Hírportál.

Nem ereszti az EU az oroszokat

Az Európai Unió hat hónappal, március 15-ig meghosszabbította az Ukrajna területi integritásának megsértése és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatt Oroszország ellen bevezetett korlátozó intézkedéseket - közölte az Európai Unió Tanácsa csütörtökön.

Össztűz zúdulhat Törökországra - Néhány órán belül jön a kritikus döntés

Július 24-i kamatdöntő ülésén tétlen maradt a török jegybank, részben ennek köszönhetően azóta 34%-ot zuhant a líra árfolyama, az inflációs kilátások pedig drasztikus mértékben romlottak. Ezért a mai ülésen elkerülhetetlen egy jelentős kamatemelés, máskülönben a líra és ezzel együtt Törökország újra a nemzetközi befektetők össztüze alá kerülhet, ami az eddigi tapasztalatok alapján a többi feltörekvő piaci országra is negatívan hatna. Magyar idő szerint délután 1 órakor jön a fontos döntés.

Szerény teljesítményt vár Oroszországtól az IMF

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem változtatott az orosz gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzésén, továbbra is 1,7 százalékos GDP-növekedéssel számol az idei évre. Az IMF legfrissebb előrejelzése szerint az orosz gazdaság középtávú kilátásai nem túl jók, a szerkezeti reformok hiánya és az országgal szembeni nemzetközi szankciók miatt.

Elárulta az EU, hogyan tervezi az óraátállítás megszüntetését

Európában 2019-től megszűnne az évszakokhoz kapcsolódó óraátállítás, így a tagállamok szabadon dönthetnének arról, hogy a jövőben a nyári vagy a téli időszámítást kívánják-e alkalmazni állandó jelleggel. A jogalkotási javaslat ugyanakkor igyekszik biztosítani, hogy a szomszédos országok egyeztessenek minden változásról, megóvva a belső piac megfelelő működését és elkerülve a széttöredezettséget, amit az okozna, ha egyes tagállamok továbbra is alkalmaznák az évszakokhoz kapcsolódó óraátállítást, míg mások elhagynák azt - derül ki a tegnap benyújtott Bizottsági javaslatból.

Újabb részletek szivárogtak ki, hogy Orbán Viktort mi zavarja a magyar egészségügyben

Fontos, és jelentős figyelmet generáló témává vált az egészségügy helyzete Magyarországon. Olyannyira, hogy Orbán Viktor is a kiszivárgott információk szerint kötcsei beszédében megemlítette az egészségügyet. A legújabb értesülések alapján pedig pontosabban láthatunk, mit is gondol erről a miniszterelnök.

Riasztóan emelkedik a rákos halálesetek száma

A rák idén csaknem tízmillió ember halálát okozza, a betegség halálos áldozatainak száma tovább emelkedik a javuló megelőzés és a korai diagnosztizálás ellenére - írták szakértők az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egy friss jelentésében.

Utálod a munkahelyedet? Még sosem volt ilyen könnyű továbblépni

A legfrissebb adatok szerint soha nem hiányzott még olyan nagy mennyiségű munkaerő Magyarországról, mint most. Ez a felállás átalakítja az erőviszonyokat a munkaerőpiacon: egyre inkább a munkavállaló válogat, és már nemcsak az állások, hanem a szakmák között is. A cégek épp ezért változatos eszközökkel igyekeznek minél vonzóbb munkaadóvá válni, illetve egyre többen hajlandóak kompromisszumokat kötni azért, hogy gyorsan találjanak valakit, aki a lehető legjobban elvégzi az adott munkát. Akár a szakmai tapasztalattal vagy a nyelvtudással kapcsolatos elvárásokból is engednek, és befizetik a szükséges képzés(ek)re az így felvett jelöltet. Utánajártunk, hogyan változtat a karrierváltáson gondolkodók lehetőségein a már minden szektort érintő munkaerőhiány.

Moody's: semmi nem fenyegeti a dollár globális tartalékvaluta-szerepét

A belátható jövőben az amerikai dollár marad a világgazdaság domináns tartalékvalutája az alternatív fizetőeszközök, köztük a kínai jüan fokozatos előretörése ellenére is - áll a Moody's Investors Service szerdán Londonban ismertetett tanulmányában.

Szijjártó: csalással ítélték el Magyarországot

A Sargentini-jelentés elfogadása nem más, mint bevándorláspárti politikusok kicsinyes bosszúja Magyarország ellen - mondta szerdán rendkívüli sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter külügyminiszter. A politikus hozzátette: ráadásul a döntés csalással született, ellenkezik az európai szerződések vonatkozó rendelkezéseivel.

Eldőlt: élesíti az Európai Parlament az atombombát Magyarország ellen

448:197 arányban, azaz 69% feletti arányban támogatta az Európai Parlament plenáris ülése a Judith Sargentini holland zöldpárti parlamenti képviselő nevével fémjelzett jelentést, így az EP bő kétharmados többséggel támogatta azt, hogy az EU történetében példátlan módon induljon el Magyarország ellen az uniós 7-es cikk szerinti jogállamisági, a köznyelvben sokszor atombombának nevezett eljárás. Ez azt jelenti, hogy az eljárást meg kell indítania az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanácsnak. A döntés egyúttal azt is jelenti, hogy a Fidesz pártcsaládja, az Európai Néppárt jelentős része is támogatta az eljárás megindítását. Az EP-döntésnek rögtön meg lettek a magyar piaci következményei: a forintot és a magyar tőzsdét is megütötték. A lehetséges következményekről külön cikkünkben írtunk:

Juncker: aberráns dolog, hogy dollárban fizetünk még mindig rengeteget

Nem tehetjük bűnbakká az Európai Bizottságot a migrációs harc elleni küzdelem eddigi eredményeiért, és a nacionalizmus nem támogatható irány, az egészséges patriotizmus viszont igen - többek között ezeket hangsúlyozta az Európai Uniót értékelő mai beszédében Jean-Claude Juncker. Az Európai Bizottság elnöke szerint az egységes hang képviselete érdekében itt az idő, hogy számos külpolitikai kérdésben áttérjenek a minősített többségi szavazásra, mert nem engedhető meg, hogy egy-egy tagállam megakasszon fontos szavazásokat. Emellett akkor is célzott Magyarországra, amikor az uniós alapszerződés 7-es cikk szerinti jogállamisági eljárás megindításának fontosságáról beszélt, amelyben támogatja alelnöke erőfeszítéseit a lengyelekkel szemben. Juncker erős kifejezést használt, amikor az energetikai számlák és egyéb tranzakciók esetén a még mindig túl magas dollárhasználati arányt kárhoztatta és az euró nemzetközi megerősítéséért várható lépéseket jelzett.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egész életében minimálbérre volt bejelentve? Akkor ennyi nyugdíjra számíthat
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.