makrogazdaság

7 milliárdot ad a kormány egy újabb nagy magyar autóipari beruházáshoz

Stratégiai megállapodást írt alá a kormány a svájci Rehau-Automotive vállalatcsoporttal, ennek keretében 7,1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a cég második gyártóüzemének létrehozásához - mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Újhartyánban.

8 milliárdot oszt ki a kormány családbarát kórházi szülészetek kialakítására

Október 15-ig pályázhatnak a kórházak a családbarát szülészetek kialakítását célzó pénzügyi támogatás első ütemére - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár egy mai budapesti sajtótájékoztatón. Nagy Anikó elmondta, erre a célja összesen 7,9 milliárd forint állami forrás áll rendelkezésre, amelyből idén 3 milliárd forint, jövőre mintegy ötmilliárd a keretösszeg.

Újabb rossz hír Trumpnak: vádalkut kötött a volt kampánymenedzsere

Vádalkut kötött az ellene vádemelést javasló, Robert Mueller vezette bizottsággal második perében Paul Manafort, Donald Trump amerikai elnök 2016-os választási kampányának első menedzsere. Az amerikai sajtóban régóta feltételezett vádalku ténye a pénteken nyilvánosságra került bírósági dokumentumokból derült ki és az is világossá vált, hogy a vádalku keretében Manafort együttműködik a különleges ügyésszel a 2016-os elnökválasztásba történt állítólagos orosz beavatkozás és amerikai-orosz összejátszás témájában. Emlékezetes, augusztusban már Trump volt ügyvédje is vádalkut kötött és lényegében bűncselekménnyel, a választási eredmény befolyásolása érdekében tett lépésekkel vádolta meg az amerikai elnököt:

Behatoltak az amerikai energiahálózatba orosz hackerek

Washingtonnak bizonyítéka van arra, hogy orosz hackerek behatoltak az amerikai energiahálózatba - jelentette ki Rick Perry amerikai energiaügyi miniszter egy újságírókkal folytatott kerekasztal-beszélgetésen pénteken Moszkvában.

Kamatot emeltek az oroszok

Az orosz központi bank 7,25 százalékról 7,50 százalékra emelte az alapkamatot a felerősödött inflációs kockázatok miatt. A jegybank nem zárt ki további kamatemelést. Az orosz jegybank utoljára csaknem négy éve, 2014 decemberében emelt kamatot.

May bukására készül a Munkáspárt - Nem támogatja a Brexit-megállapodást

A brit Munkáspárt nem hiszi, hogy elérhető működőképes megállapodás a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről azt unióval, és arra készül, hogy ha a konzervatív párti kormány mégis a parlament elé terjeszt egy megállapodás-tervezetet, azt leszavazza - mondta a legnagyobb brit ellenzéki erő egyik vezető tisztviselője.

Halálozás: Magyarország elképesztően nyomorúságos helyzetben

Halálozás: Magyarország elképesztően nyomorúságos helyzetben

Az Európában élő emberek legfontosabb életminőségi adataira is látványos térképeket találunk az Eurostat most megjelent Regionális Évkönyv 2018 kiadványában. Elég csak a krónikus betegségekkel és rákos megbetegedésekkel összefüggő halálozási rátákat megnézni. Magyarország mindkét tekintetben szomorú teljesítményt tud felmutatni.

Fontos beszédet tart hétfőn Orbán

Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik hétfőn az Országgyűlés őszi ülésszaka - derül ki a parlament honlapjára pénteken felkerült napirendi javaslatból

Tíz ok, ami miatt jön az új, még súlyosabb válság

2020-ra minden körülmény adott lesz egy újabb pénzügyi válsághoz - figyelmeztet Nouriel Roubini. A sokszor csak Dr. Doomnak nevezett, pesszimizmusáról elhíresült közgazdász szerint hamarosan véget érnek azok a jó évek, amelyek a legutóbbi válság óta jellemezték a világgazdaságot.

Őrült tempóra kapcsolt az építőipar

Júliusban az építőipari termelés volumene 4,6%-kal haladta meg az előző havi szintet. A kis súlyú, ingadozó teljesítményű ágazat esetében ez nem jelent kiugró növekedési indexet, ha azonban azt is hozzátesszük, hogy ezt a növekedést három olyan hónapra pakolta rá az ágazat, amelyben az átlagos havi bővülés 10% körüli volt, akkor elmondhatjuk, hogy hihetetlen korrekcióban van az építőipar. A rendelési mutatók a növekedés folytatását ígérik.

Szeretnél kevesebbet dolgozni? Magyarországon nem fog menni

Az Eurostat tette közzé az alábbi térképet, amelyen a részmunkaidős foglalkoztatásban részt vevők aránya látható. Az ábra azt mutatja, hogy hiába beszélünk sokat ennek a foglalkoztatási formának a fontosságáról, a hazai helyzet európai összevetésben igen szomorú.

Az egészségügyi magánszolgáltatók csatlakoznak a központi adatszolgáltató rendszerhez

2018. november 1-jéig kell csatlakozniuk az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez azoknak a nem közfinanszírozott egészségügyi ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatóknak, amelyek a Központi Implantátumregiszter vagy a Nemzeti Csípő- és Térdízületi Endoprotézis Beültetés Regiszter rendszerébe kötelesek adatokat szolgáltatni.

2023-ra elkészülhet a Budapest-Belgrád vasútvonal

A kötöttpályás közlekedés elsőbbséget élvez a fejlesztésekben - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület konferenciáján, Budapesten. Szijjártó Péter közölte: 2022-ig 1500 milliárd forint segíti a magyar vasút fejlesztését.

Megvan a VOSZ új főtitkára

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnöksége Perlusz Lászlót, a szervezet ügyvezető igazgatóját választotta meg a szövetség főtitkárának, megbízatása 2018. október 1-től a VOSZ 2021. évi tisztújító küldöttgyűléséig tart - közölte a munkaadói érdekképviselet csütörtökön az MTI-vel.

Hatalmasat szívhatnak a britek a Brexit miatt: lehet, hogy nem vezethetnek az EU-ban

A brit kormány csütörtöki tájékoztatása szerint nem lenne garantálható a roamingdíj-mentes mobiltelefon-használat az EU-tagállamokba látogató brit állampolgárok számára, és járművezetői jogosítványaik érvényességét sem feltétlenül ismerik majd az uniós tagországok, ha nem sikerül megállapodásra jutni a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről.

Itt az Európai Központi Bank kamatdöntése

A piaci várakozásokkal összhangban az Európai Központi Bank döntéshozói mai ülésükön nem változtattak a kamatszinteken: az alapkamatot 0%-on, az egynapos hitelkamatot 0,25%-on, a betéti kamatot pedig -0,4%-on hagyták. A döntést követően kiadott közlemény szövege gyakorlatilag változatlan maradt. Mario Draghi sajtótájékoztatóján szintén nem mondott nagy újdonságot a korábbiakhoz képest: a növekedést övező kockázatok kiegyensúlyozottak, az inflációs nyomás fokozatosan erősödik, azonban továbbra is szükség van a laza monetáris politikára az inflációs cél eléréséhez.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egész életében minimálbérre volt bejelentve? Akkor ennyi nyugdíjra számíthat
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.