makrogazdaság

Nem növelte ma az MNB a bankrendszer likviditását

Egy, három, hat és tizenkét hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó devizaswap-tendert tartott a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank az egy hónapos lejáraton 25, a három és hat hónapos lejáraton 50, míg a tizenkét hónapos lejáraton 25 milliárd forint értékű ajánlatot fogadott el. A hétfői tenderek eredményét figyelembe véve az MNB által biztosított bankrendszeri többletlikviditás 1988 milliárd forint marad.

Erősödik a líra az amerikai külügyminiszter nyilatkozatára

Több mint 3%-ot erősödött péntek estéhez képest a török líra az amerikai dollárral szemben, miután úgy fest, tárgyalások kezdődnek a Törökország által letartóztatott Andrew Brunson lelkész ügyében a két ország között.

Kevés lesz az IMF-pénz Argentínának?

A korábban meghatározott 50 milliárd dollár is kevés lehet Argentínának az IMF-től, így 3-5 milliárd dolláros hitelkeret-növelésről tárgyalnak a valutaalappal - írja a Bloomberg.

Már Londonban is lassabb magyar kamatemelést várnak

Az általuk eddig vártnál később kezdődő és kisebb mértékű MNB-kamatemelést várnak hétfőn ismertetett, módosított előrejelzésükben a Fitch Group pénzügyi szolgáltatási és hitelminősítői vállalatcsoporthoz tartozó Fitch Solutions Macro Research londoni elemzői.

Az olcsó pénz korszakának vége - Komoly veszély leselkedik a világra

Az amerikai kamatkörnyezet emelkedése nem csak a feltörekvő piacokra nézve jelent veszélyt. A Goldman Sachs szakértői elemzésükben arra hívják fel a figyelmet, hogy 2008 óta idén először emelkedhet az az amerikai vállalatok által kötvényeik után fizetett átlagos kamat mértéke, ami egy újabb bizonyíték arra, hogy az olcsó pénz korszakának vége. Egyelőre nem kell tömeges csődeseménytől tartani, az amerikai vállalati szektor elmúlt években látott eladósodása, illetve egyéb tényezők miatt azonban komoly kockázatok húzódnak meg a felszín alatt, amelyekből később még baj lehet.

Valamit nagyon bele akart látni a piac Draghi szavaiba

Intenzíven erősödött az euró a dollárral szemben hétfő délután, pedig Mario Draghi beszéde ezt nem indokolta volna. A jelek szerint a befektetők nagyon ki akarták olvasni a szigorítást az EKB elnökének szavaiból, így egy semleges beszédre is ugrottak.

Egy lépéssel közelebb kerülünk a második Brexit-népszavazáshoz

Bár az előrehozott választások kiírásának elérése az ellenzéki Munkáspárt legfőbb célkitűzése, de ha ez nem megy, akkor a második Brexit-népszavazás kiírásáért is kampányolnia kell - ez a stratégiai iránya a Jeremy Corbyn vezette pártnak a hétvégi és a hétfői fejlemények alapján, ami összességében azt jelenti, hogy egy lépéssel közelebb kerülünk a második Brexit-népszavazáshoz.

Egyre kevesebb a szegény ember a világon

Az extrém szegénységben élők száma 750 millió fő alá esett a Világbank legfrissebb jelentése szerint, ami a legalacsonyabb szám azóta, hogy 1990-ben a szervezte elkezdte az erre vonatkozó adatok gyűjtését. 25 év alatt így több mint egymilliárd emberrel kevesebb a szegény a világon.

Talicskázzák a pénzt külföldre a magyarok

Egyre több turista látogat hazánkba, és a magyarok is többet utaztak az elmúlt években, így érdemben növekedett a turizmus hozzáadott értéke is - tűnik ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiadványának adataiból. A szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás nemzetgazdasági ág 2010 óta jóval gyorsabban növekszik, mint a teljes nemzetgazdaság, miközben a turizmus inflációja is magasabb volt az időszakban, mint a fogyasztói árindex emelkedése. A külföldi utazásokban is jelentős növekedést láthatunk, ami mögött a növekvő reáljövedelmek állhatnak. Nemcsak többet látogatunk külföldre, hanem a költések is megugrottak.

Rendkívüli pert indított Brüsszel Lengyelországgal szemben a bírósági reform miatt

Miután a lengyel kormány bírósági reformról küldött válasza nem volt kielégítő az Európai Bizottság számára, a brüsszeli testület ma továbbléptette a kötelezettségszegési eljárást: az Európai Bíróság elé utalta az ügyet. A per azért mondható rendkívülinek, mert egyrészt az ügyben történő ítélethozatalig iazt kérte a Bizottság, hogy ideiglenes intézkedésekkel állítsa vissza az Európai Bíróság a lengyel törvény hatályba lépése előtti állapotot, másrészt gyorsított eljárást kezdeményezett.

Megingathatatlan a német gazdaság

A vártnál jobban alakult a német IFO üzleti hangulatindex értéke, vagyis az előzetesen várt csökkenés helyett stagnáltak a mutatók - közölték hétfő délelőtt.

Térképen láthatod, hogyan pecsételődik meg a magyar gyerekek sorsa

Nagyok a térségek közötti különbségek a matematika kompetenciamérés eredményei alapján - állapítja meg rövid ismertető anyagában az Összkép magazin. Az igazán szomorú, hogy ha a családi hátteret kiszűrjük, akkor az adatok azt sugallják, hogy a hazai iskolarendszer jelen pillanatban alkalmatlan a társadalmi felzárkóztatásra.

Leszerepelt a magyar egészségügy a világrangsorban

Leszerepelt a magyar egészségügy a világrangsorban

Magyarország a 42. helyen végzett a Bloomberg egészségügyi rendszerek hatékonyságát vizsgáló rangsorában, ami kilenc hellyel rosszabb a tavalyinál. A rangsorban lassan az összes régiós versenytárs megelőzi hazánkat.

Mi vár a régiós gyógyszergyártókra?

A Portfolio-MAGYOSZ szeptember 25-i konferenciáján nemcsak a magyarországi gyógyszergyártás jövőjéről lesz szó, hanem a résztvevők egyedülálló térségi kitekintést kapnak.

Éves mélypontján a magyar üzleti bizalom

Szeptemberben, júliusi történelmi csúcsa és augusztusi, idei mélypontja után tovább, 10 hónappal ezelőtti szintjére csökkent a GKI konjunktúraindexe. Ennek oka, hogy a felmérés szerint az üzleti várakozások egy évvel ezelőtti szintjükre kerültek. Az üzleti bizalmi indexen belül csak a kereskedelmi várakozások javultak, az ipari és az építőipari bizalom jelentősen csökkent, a szolgáltató cégek várakozása pedig lényegében változatlan maradt. A fogyasztói bizalmi index viszont a július-augusztusi csökkenés után emelkedni tudott.

Most kiderül, szembemegy-e Trumppal az elnök embere

A hét legfontosabb eseménye a Federal Rerserve (Fed) szerdai kamatdöntése lesz, ahol várhatóan tovább emeli a kamatszintet az amerikai jegybank. Több jegybankelnök is megszólal, Haruhiko Kuroda, a Bank of Japan, valamint Mark Carney, a Bank of England vezérének szavaira is figyel a piac. Magyarországról nem érkeznek kiemelten fontos makrogazdasági adatok ezen a héten, de megtudhatjuk, hogy miként alakult a foglalkoztatás és a munkanélküliség a nyár végén.

Hatalmas fába vágta a fejszéjét a kormány - Éppen ott, ahol a legnehezebb a helyzet

Két megyében mintaprogramot indít a kormány azért, hogy támogassa a munkanélküliek és a közfoglalkoztatottak elhelyezkedését. Megnéztük Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg munkaerőpiaci helyzetét, ahol valóban az látható, hogy továbbra is magas a munkanélküliségi ráta, főképp, ha a közfoglalkoztatottakra úgy tekintünk, mint munkaerő-tartalék. Hajdú-Biharban így 16%-os, Szabolcs-Szatmár-Beregben pedig 23%-os "munkanélküliségi rátát" kalkuláltunk. A kormányzat tehát jól azonosította, hogy az észak-alföldi régióban érdemi lépések szükségesek, a pilot-program sikeressége viszont nagyban múlik azon, hogy javul-e az érintettek alapkészsége és képzettségi szintje.

Legújabb kutatásáról beszélt a világhírű magyar agykutató

Az agysejtek működésének befolyásolását lehetővé tevő új módszeren dolgozik Buzsáki György agykutató, aki az M5 kulturális csatorna Amerikában jártunk. mestersége címere.. - Világhírű magyarok történetei című sorozatának vasárnap esti első részében beszélt először legújabb kutatási eredményeiről.

Rosszindulatú Oroszország magatartása az USA-val szemben

Oroszország "rosszindulatú magatartása" miatt a Moszkva és Washington kapcsolatainak javítását célzó amerikai erőfeszítések mostanáig nem hoztak eredményt - hangoztatta Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vasárnap az NBC televíziónak adott interjújában.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egész életében minimálbérre volt bejelentve? Akkor ennyi nyugdíjra számíthat
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.