makrogazdaság

Amerikai csőbombák: őrizetbe vettek egy embert

Őrizetbe vettek egy embert a szövetségi hatóságok pénteken az amerikai demokrata párti politikusoknak, illetve a Donald Trump elnököt bírálóknak küldött csőbombák ügyében - közölte az amerikai igazságügyi minisztérium.

Merkel: már most többsebességes az EU, és nem is várhat mindig valamelyik tagállamra

Az Európai Unió már most is többsebességű, és nem várhat állandóan arra, amíg az együttműködésbe mind a 27 tagállam bekapcsolódik - jelentette ki Angela Merkel német kancellár pénteken Prágában az Andrej Babis cseh miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatón. A kancellár szerint azonban minden tagállam előtt nyitva kell hagyni a lehetőséget, hogy bekapcsolódjon a közös munkába.

Jó hír Paksnak is: sok eső várható a Duna vízgyűjtő területén

A Duna vízgyűjtő területének térségében jelentősebb mennyiségű eső várható - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán pénteken. Ez jó hír lehet a paksi atomerőmű hűtése szempontjából is, ugyanis az elmúlt napok rendkívül alacsony dunai vízállása miatt már a négyből három reaktorblokk termelését is korlátozni kellett és mintegy 90 cm-re vagyunk attól a vízszinttől, ami alatt már nem tudna hűtővizet vételezni a Dunából az atomerőmű - hívja fel a figyelmet a G7 cikke.

Két hónapig ingyen dolgoznak Magyarországon a nők

Magyarországon a férfiak és nők nemzetgazdasági szintű átlagos órabére közötti különbség 14%-os, ami bár kisebb a 16,2%-os uniós átlagnál, de úgy is felfogható, mintha a magyar nők még mindig csaknem két hónapig, 51 napig, ingyen dolgoznának a férfiakhoz képest - mutat rá az Egyenlő Díjazás Napja alkalmából kiadott összesítőjében az Európai Bizottság. Az erre a napra időzített Eurobarométer felmérésből továbbá kiderül, hogy a magyarok az egyik leginkább elégedetlen nemzet a munka és a magánélet egyensúlyát tekintve.

Kiadták a figyelmeztetést: gigadugó van az M0-son

Több mint 12 km-es dugó alakult ki az M0-s autóút déli szektoránál az M5-ös felé vezető oldalon Nagytéténynél, mivel a 13-as km-nél jelenleg a terelés átépítését végzik - hívja fel a figyelmet péntek kora este kiadott figyelmeztetésében az Útinform. Az M0-s autóút másik oldalán is gigadugó van egy korábbi baleset miatt.

Korábban érkezik a családi pótlék

A gyerekes családok a szokottnál korábban, legkésőbb szerdáig megkapják a novemberi családtámogatásokat, a családi pótlékot, a gyermekgondozást segítő ellátást, a gyermeknevelési támogatást - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken az MTI-vel. Az intézkedés több mint 1 millió jogosultat érint.

Lassult az amerikai gazdaság, de így is erős lett az új GDP-adat

Az idei harmadik negyedévben évesített negyedéves alapon 3,5%-kal bővült az Egyesült Államok GDP-je - derült ki az előzetes adatokból. A mai adat alapján a GDP-bővülési dinamika lefordult közel négyéves csúcsáról, de még mindig erős növekedésről tanúskodik.

Roskadozik Kína a kereskedelmi háború súlya alatt, évtizedes mélypont közelében a jüan

Bár vezető kínai döntéshozók folyamatosan hangsúlyozzák, hogy kontroll alatt tartják a gazdaság lassulását, illetve az ezzel járó pénzügyi stabilitási kockázatokat, egyre több jel utal arra, hogy a kereskedelmi háborúval súlyosbított helyzet miatt recseg ropog a gazdaság. Újabban a kínai jüan tízéves mélypontja közvetlen közelébe került az amerikai dollárral szemben, mindezt úgy, hogy idén az ország jegybankja több tízmilliárd dollárnyi devizatartalékot égethetett el az árfolyam védelme érdekében. Mivel a következő időszakban nem várható az Egyesült Államokkal szembeni konfliktus enyhülése, érdemes lesz nagyon figyelni a Kína gyengélkedésére utaló jelekre, hiszen az ázsiai nagyhatalom megroppanása az egész világgazdaság számára nagy kockázatot jelent.

Hétvégén jön az óraátállítás

A szokásos óraátállítás hétvégéje lesz az előttünk álló, szombatról vasárnapra (éjjeli 3 órakor) egy órával visszafelé mozdulnak az órák. A téli időszámítás beálltával egy órával hosszabb lesz a vasárnap.

Újabb szomorú adat érkezett a gyerekszületésekről

Újabb szomorú adat érkezett a gyerekszületésekről

2018 augusztusában az élveszületések száma 3,5%-kal kevesebb, a halálozásoké 0,2%-kal több volt, mint az előző év azonos hónapjában. A 2207 fős augusztusi természetes fogyás 16%-kal magasabb az egy évvel korábbinál. A szezonálisan igazított adataink azt mutatják, hogy nem tört meg a csökkenő születésszám trendje a nyár végén. Ráadásul a termékenységi ráta is inkább csökken, vagyis a gyerekvállalási kedv javulásának nincs nyoma.

Új népszavazásra készül a brit ellenzék Brexit-ügyben

Brit ellenzéki pártok vezetői azt kérték az Európai Uniótól, hogy kezdje meg a felkészülést egy újabb nagy-britanniai EU-népszavazásra. Sir Vince Cable, a harmadik legnagyobb országos brit parlamenti párt, a Liberális Demokraták vezetője, valamint a Skócia függetlenségére törekvő, a brit EU-tagság megszűnését (Brexit) szintén élesen ellenző Skót Nemzeti Párt (SNP), a Zöldek és a walesi nacionalista párt, a Plaid Cymru parlamenti frakcióinak vezetői csütörtökön látogatást tettek Brüsszelben Michel Barnier-nél, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalójánál. A megbeszélés után, csütörtökön késő éjjel Londonban kiadott közös nyilatkozatukban közölték: tudatták Barnier-val, hogy a brit parlamentben többpárti ellenállás bontakozik ki a kormányzó Konzervatív Párt "pusztító" Brexit-politikájával szemben, és nincs parlamenti többsége a jelenlegi Brexit-irányvonalnak.

Közel 20%-os lesz a leépítés a minisztériumoknál - elvileg

Tanácsadók, valamint külön programiroda segíti azokat a minisztériumoknál és háttérintézményeknél dolgozókat, akiknek a következő időszakban megszűnik az állásuk - ismerteti a pénteki Magyar Idők. A napilap írásából kiderül, hogy alaposan felpuhultak a tervek, a közel 20%-os leépítés valójában legfeljebb néhány ezer munkahelyet érint, azokat is csak fokozatosan.

Kezdhetünk félni? Magyarország lehet a nagyhatalmak háborújának legnagyobb vesztese

Nyitottsága miatt a magyar gazdaságot fenyegeti a legnagyobb veszély egy esetleges kereskedelmi háború esetén - derül ki a Danske Bank modelljéből. Ez komoly kockázat lehet rövid távon hazánk számára, hosszabb időtávon viszont más strukturális problémáink vannak az elemzők szerint, mint például a népesség elöregedése vagy a közepes fejlettségű országok csapdája.

Megőrültek az olasz kormánytagok - Gyakorlatilag hadat üzentek a piacnak

Az olasz kormány ugyanazt a költségvetési tervezetet fogja ismét az Európai Bizottságnak benyújtani, mint legutóbb, semmit nem változtat rajta - jelentette ki a római kormány "árnyék-pénzügyminiszterének" tartott Paolo Savona EU-ügyi miniszter a SkyTg24 olasz hírtelevíziónak adott interjúban csütörtök este.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.