makrogazdaság

Jelentős megszorítást vár el Brüsszel Olaszországtól

Költségvetési kiadásai 4,5 milliárd euróval való csökkentését várja az Európai Bizottság Olaszországtól a túlzottdeficit-eljárás elkerüléséhez - idézi az olasz la Repubblica napilap értesülését a Bloomberg hírügynökség.

Macron válságértekezletet hívott össze

Emmanuel Macron francia elnök válságértekezletet hívott össze vasárnapra az üzemanyagadó emelése ellen tüntető sárgamellényesek megmozdulásait kísérő, egyre erőszakosabb zavargások miatt. Előtte délelőtt a G20 országcsoport Buenos Aires-i csúcstalálkozójáról hazaérve egyenesen a zavargások egyik központi színhelyére, a Diadalívhez ment, és fejet hajtott az Ismeretlen Katona sírjánál, amelyet meggyaláztak a rendbontók.

Megdöbbentő részletek derültek ki a tervezett totális kamerás megfigyelőrendszerről

A Belügyminisztérium által kialakítandó központi kamerarendszer 50 milliárd forintnál is drágább lenne, viszont számos biztosíték és felelősségi kör hiányozna belőle - írja a HVG. A kormány törvénytervezetéhez a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) számos javaslatot küldött, többek között azért, mert egy totális képi megfigyelőrendszer létrehozásának terve rajzolódott ki előttük. Egy ilyen hatalmas léptékű technikai megfigyelőrendszer pedig nagyon erős adatvédelmi garanciákat kívánna, ám ezek teljesen hiányoznak a törvénytervezetből.

Időt nyert a világ - Trump egyelőre nem vet ki pótlólagos vámokat

Az Egyesült Államokban január elsejétől nem vezetik be a kínai árukra vonatkozó új vámokat - egyezett meg Donald Trump amerikai elnök szombaton a G20 országcsoport Buenos Aires-i csúcsértekezletét követően Hszi Csin-ping kínai elnökkel tartott találkozóján.

Szörnyű katasztrófa lesz a vége, ha háború robban ki a szomszédban

Múlt hétvégén ukrán katonákra nyitott tüzet az orosz FSzB - a 2014 óta húzódó, közvetett orosz-ukrán konfliktus eleje óta először történt közvetlen, hivatalosan is elismert összetűzés a két fél közt. Válaszul az ukrán parlament átmeneti hadiállapotot hirdetett, hiszen félnek tőle, hogy az oroszok invázióra készülnek, valamint részlegesen megtiltotta az orosz férfiak belépését az országba. Bár ez nagyon valószínűtlen, hiszen sem Oroszország, sem Ukrajna nem járna jól egy nyílt háborúval, megnéztük, mire számíthat a két fél, ha mégis közvetlen hadviselésre kerülne sor a Global FirePower adatai alapján.

Megvan a G20-csúcs zárónyilatkozata

Élénkíteni kell a világkereskedelmet, és ennek megfelelően kell megújítani a Kereskedelmi Világszervezetet (WTO) - ennek a gondolatnak a jegyében született meg szombaton a G20 országcsoport Buenos Aires-i csúcsértekezletének résztvevői által kompromisszumos formában megfogalmazott közös zárónyilatkozat.

Eldőlt: Bécsbe megy a CEU

Az RTL Klub úgy értesült, hogy eldőlt a CEU sorsa: miután az egyetem máig adott határidőt, hogy a kormány aláírja a működését biztosító nemzetközi megállapodást, az intézmény Bécsbe költözik.

Merkel és Putyin az orosz-ukrán konfliktusról egyeztetett

Angela Merkel német kancellár és Vlagyimir Putyin orosz elnök a szíriai helyzetről, a kercsi incidensről és az Azovi-tenger körüli ukrán-orosz vitáról folytatott megbeszélést a G20 országcsoport Buenos Aires-i csúcstalálkozóján szombaton.

Csupán néhány szót váltott Trump és Putyin

Mégis sor került egy rövid, "rögtönzött" találkozóra Donald Trump és Vlagyimir Putyin között a G20 országcsoport Buenos Aires-i csúcsértekezletének helyszínén - jelentették be mind amerikai, mind orosz részről anélkül, hogy bármiféle részletet közöltek volna.

Nincs megállás - A brit kormány újabb tagja távozik

A brit kormány egy újabb - immár a hatodik - tagja távozik a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodás miatt, ami újabb csapás Theresa May miniszterelnök számára, akinek el kell érnie, hogy a londoni parlament megszavazza a megállapodást.

Szép a magyar államadósság csökkenése, de elbújhat a nemzetközi mezőnyben

Bár örvendetes, hogy a GDP-arányos magyar államadósság ráta mind idén, mind jövőre csökkenni tud a megelőző évi szinthez képest, de ennek mértéke még jövőre sem jelentős, a JPMorgan által követett 29 feltörekvő piaci ország közül számos ország ennél jóval nagyobb rátacsökkentést tud majd felmutatni.

Kásler Miklós megint új országos tisztifőorvost nevez ki

Szombaton újabb országos tisztifőorvos mutatkozik be a Nemzeti Népegészségügyi Központban, a posztra Müller Cecília Fejér megyei tisztifőorvos kerül az Index információi szerint. Helyettesei Szabó Enikő és Surján Orsolya lesznek.

Még tovább halasztotta a közjegyzői díjemelések hatályba lépését a kormány

A közjegyzői díjszabásról szóló igazságügyi miniszteri rendelet nem 2019. január elsején, hanem csak április elsején lép hatályba - derült ki a legfrissebb Magyar Közlönyből. Ez azt jelenti, hogy azokat a közjegyzői díjemeléseket, amelyekről augusztusban döntött a kormány, és október elsejétől akarta bevezetni, de végül január elsejére tolta el a hatályba lépésüket, most még tovább tolta a hatályba lépésüket a kormány.

Duplájára, 1 milliárd forintra nőtt mától a kiva belépési határa

Mától, azaz december 1-től megduplázódott, ötszázmillióról egymilliárdra nőtt a kisvállalati adó (kiva) belépési határa. A vállalkozóknak decemberben érdemes dönteni arról, hogy az újévben melyik kedvező adózási mód szerint teljesítik közteherfizetési kötelezettségüket - hívja fel a figyelmet közleményében a Pénzügyminisztérium.

A világbéke megőrzése érdekében szövetkezik Hszi Csin-ping és Putyin

A világbéke, a stabilitás és a fejlődés érdekében megállapodott a háromoldalú együttműködés fokozásában Kína, Oroszország és India vezetője pénteken a G20 országcsoport Buenos Aires-i csúcsértekezletén megrendezett informális találkozójukon - jelentette a Hszinhua hírügynökség.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.