makrogazdaság

Jön a 13. havi fizetés - Ezekben a megyékben osztják majd a legtöbb pénzt

A magyar munkavállalók 14 százaléka kap 13. havi fizetést novemberi, illetve decemberi fizetése mellé, átlagosan 332 ezer forintot, jellemzően a nagyobb tőkével működő, külföldi magántulajdonú vállalatoknál - derült ki a Workania állásportál által működtetett Fizetesek.hu felméréséből, amelyet csütörtökön jutattak el az MTI-nek.

Kisebb lett a német infláció

Novemberben a vártnál kisebb mértékben emelkedtek a fogyasztói árak Németországban mind éves, mind havi összevetésben a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtökön közzétett jelentése alapján.

Eljött az idő az egészségügy újjászervezésére

Bizonyossá vált, hogy makrogazdasági vezetőink véleménye szerint az egészségügyi ellátórendszer jelenlegi struktúrája veszélyezteti hazánk gazdasági fejlődését, versenyképességünk optimalizálását - írja a Magyar Időkben megjelent cikkében dr. Varga Péter Pál, gerincsebész, a Budai Egészségközpont Kft. alapító tulajdonos-ügyvezetője. Szerinte a kormányzat is látja, hogy eljött az alkalmas időpont a rendszer átalakítására. Varga Péter Pál egyúttal javaslatokat is megfogalmaz.

Összejön szombaton a Trump-Putyin találkozó

Megerősítette a Fehér Ház, hogy december elsején, szombaton összejön a találkozó Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök között - jelezte a Kreml.

Évek óta nem akartak ilyen kevesen Nagy-Britanniába menni

Hatévi mélypontra csökkent a júniussal zárult egy évben az Európai Unió társállamaiból érkezők nagy-britanniai bevándorlása, nem kis részben a keleti EU-országok állampolgárainak most már tömeges elvándorlása miatt. A brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtökön ismertetett becslése szerint a vizsgált tizenkét hónapban nettó 74 ezer volt a tartós letelepülési szándékkal Nagy-Britanniába érkező külföldi EU-állampolgárok száma, 2012 óta a legalacsonyabb.

Hatalmas egészségügyi béremelést jelentett be a kormány!

Hatalmas egészségügyi béremelést jelentett be a kormány!

Kormánydöntés értelmében 55 milliárd forinttal konszolidálják a kórházakat - jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtökön újságíróknak, Budapesten. Ez gyakorlatilag a teljes adósságállományt jelenti. Ennél is fontosabb hír, hogy Kásler Miklós jelentős béremelési programot jelentett be az egészségügyben.

Egy ábra, amiből megérted a Brexit tragikomédia abszurditását

Nagyon tanulságos eredményre jutott a Deltapoll közvélemény-kutatása, ami a brit választók Brexit-preferenciáját mérte fel. A megkérdezettek inkább maradnának, minthogy elfogadják Theresa May kilépési tervét, May alkuja viszont jobb, mint a megállapodás nélküli kilépés, ha viszont a bennmaradás és a megállapodási nélküli Brexit közül kellene választani, akkor inkább az EU elhagyása mellett tennék le a voksukat. A Condorcet-paradoxon tökéletes példáját láthatjuk a gyakorlatban, avagy előállt a Brexit kő-papír-olló.

Rendkívüli kedvezményekkel vehetik vissza ingatlanjukat a bajba jutottak

Ha az ingatlan jelenlegi bérlője vásárolná vissza a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-től a saját korábbi ingatlanát, akkor a vételár az az összeg lesz, amennyit a NET fizetett az ingatlanért és ebből jön még le az időközben kifizetett bérleti díj és további 15-35%-os, jelzálog bejegyzése melletti, árkedvezmény az egyösszegű visszavásárlás megsegítésére - tudta meg a Magyar Idők a készülő végrehajtási rendeletről. Ha pedig valaki nem tud élni az egyösszegű visszavásárlás lehetőségével, hosszú futamidejű kedvezményes finanszírozási lehetőséget kap.

Rossz hír érkezett Svájcból

A várt növekedés helyett csökkent a svájci GDP a harmadik negyedévben az előző három hónappal összevetve.

Száguldanak a beruházások Magyarországon

A harmadik negyedévben a beruházások volumene 22%-kal haladta meg az egy évvel korábbi szintet - jelentette ma a KSH. A nagymértékű növekedés a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus forrásaiból finanszírozott projekteknek, valamint a továbbra is élénk lakás- és egyéb ingatlanberuházásoknak köszönhető. A dinamikus bővülésből csupán a feldolgozóipar és a kommunikáció ágazat marad ki.

Már nem is olyan szegények a magyarok?

Az Eurostat adataiból sokaknak úgy tűnhetett, hogy kétmillió magyar anyagi helyzete javult jelentősen egy év alatt. Nem egészen erről van szó.

Szaúdi pénzt kap Tunézia

Félmilliárd dolláros kölcsönt nyújt Szaúd-Arábia Tunéziának - közölte két forrás a Reuters brit hírügynökséggel szerdán, egy nappal azután, hogy százak tüntettek az észak-afrikai országban az odalátogató Mohamed bin Szalmán szaúd-arábiai trónörökös ellen.

Kiderült, melyik napon dől el Nagy-Britannia sorsa

Ismertette a Brexit parlamenti vitájáról és szavazásáról szóló menetrendjét a brit kormány. Eszerint a szavazásra december 11-én kerül sor, előtte pedig négy ülésnapon is zajlik majd a vita.

Magyarország lett az EU legnagyobb adócsökkentője

Magyarország lett az EU legnagyobb adócsökkentője

Magyarország a 2016-os 39,3% után tavaly 38,4%-os adócentralizációs rátát mutatott fel, ezzel a legnagyobb mértékben nálunk csökkent az adóterhelés az EU-ban - derül ki az Eurostat mai jelentéséből. A mutató az unióban kissé nőtt, 41,2%-ról 41,4%-ra, vagyis a magyar terhelés átlag alatti. Ugyanakkor a közvetlen versenytársnak számító régiós országok között még mindig a magyar mutató a legmagasabb.

Kihirdették a hadiállapotot Ukrajnában

Életbe lépett a hadiállapotról szóló elnöki rendeletet megerősítő jogszabály azután, hogy szerda délután megjelent a hivatalos közlönyben - közölte az UNIAN ukrán hírügynökség. Ezt megelőzően a törvényt aláírta Andrij Parubij házelnök és Petro Porosenko államfő.

"Összeomlásszerű recessziót" jósolnak Nagy-Britanniának

A Bank of England szerdai figyelmeztetése szerint a brit gazdaság összeomlásszerű recessziója és a font meredek értékvesztése lehet a következménye annak, ha Nagy-Britannia rendezetlen körülmények közepette távozik jövőre az Európai Unióból.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.