makrogazdaság

Elfogadták a jövő évi EU-s költségvetést

Megállapodásra jutottak az Európai Unió következő évi költségvetéséről a tagországok kormányait tömörítő tanács és az Európai Parlament (EP) küldöttei - jelentették be szerdán Brüsszelben.

Magyarok millióival megy szembe a kormány - Hihetetlen károkat okoznak a dolgozó embereknek

A túlórák számának drasztikus növelése nem lehet jó a munkaerőpiac minden szereplőjének. Miután a cégek örülnek, ki lehet találni, hogy kik lesznek a vesztesek. A 400-as túlórakeret minden bizonnyal már rengeteg dolgozónál okozhat hatékonyságvesztést, illetve akár egészségügyi problémákat is, így ha erre kényszerítik a munkavállalókat, akkor garantáltak a széleskörű negatív hatások.

Csák János a Corvinus átalakításának részleteiről beszélt

Márciusra ki kell alakulnia a Budapesti Corvinus Egyetem új struktúrájának, hogy legyen idő a finomhangolásra - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az átalakításon dolgozó testület vezetője. Csák János azt is elmondta, hogy az alapítványi intézménnyé válással akár nevesebb professzorok is elérhetővé válnak, akik jelenlétükkel is javítják az iskola nemzetközi megítélését.

Jaksity: rohad le az állami egészségügy

Az egészségügyben minden szempontból egyértelmű a hátrányunk, tragikus a helyzet - fejtette ki a 24.hu-nak adott interjújában Jaksity György, a Concorde igazgatósának elnöke, aki a magyar gazdaság általános jellemzőiről is beszélt.

Jövőre is megérheti pénztári hozzájárulást kapni és adni

Jövőre is a legjobb munkáltatói juttatások között lesz a pénztári hozzájárulás: a dolgozók számára 10 százalékos pluszt jelenthet ahhoz képest, mintha ugyanazt a pénzt fizetésként kapnák meg - derül ki az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (Pénztárszövetség) számításaiból. A Pénztárszövetség azt javasolja, érdemes a juttatási csomagokat kialakítania minden munkáltatónak, azaz fokozódik felelősségük, hogy segítsék a dolgozók takarékoskodását. A munkavállalók nagy része, 65-71 százaléka ráadásul fontosnak tartja, hogy a munkáltatója hozzájáruljon az öngondoskodásukhoz, ezen belül az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári takarékoskodásukhoz.

Tízmilliók halhatnak meg a történelem legnagyobb katasztrófájában

Tízmilliók halhatnak meg a történelem legnagyobb katasztrófájában

A párizsi megállapodás végrehajtása évente egymillió életet menthet meg világszerte a levegőszennyezés csökkentése révén - ez a becslés olvasható az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) az éghajlat egészségre kifejtett hatásairól szóló, a katowicei klíma-csúcstalálkozón szerdán bemutatott jelentésében.

Tovább puhul az olasz kormány, szakadnak a kötvényhozamok

Ma is számos olyan apró jel érkezett, ami szintén afelé mutat, hogy tovább puhul az olasz kormány a Brüsszellel vívott költségvetési háborúban és igyekszik elkerülni a túlzott deficit eljárás folytatódását. Például úgy tűnik, hogy a már bejelentett nyugdíjreformból és alapjövedelemből is hajlandóak kicsit engedni, hogy ezzel költségvetési spórolást érhessenek el. A hírekre az olasz kötvényhozamok többhavi mélypontra szakadtak.

Felsorakozott az orosz haderő, támadástól tart Ukrajna

Oroszország jelentős haderőt vezényelt augusztus óta az ukrán határhoz, egy orosz katonai beavatkozás veszélye Ukrajnában négy év óta most a legnagyobb - figyelmeztetett az ukrán fegyveres erők vezérkari főnöke a Reuters hírügynökségnek adott interjúban.

Bő kétéves mélyponton az eurózóna üzleti aktivitása

Bár az előzetesen közzétett novemberi adatokhoz képest kicsit magasabban alakultak a feldolgozóipari és szolgáltató szektorbeli beszerzési menedzser indexek az eurózónában, de a nagy képen ez sem változtat: mindkét mutató és így a belőlük képzett kompozit index is 2016 ősze óta a legalacsonyabbra süllyedt.

Újfajta magánegészségügyi központ nyílt Budán

Mi sem mutatja jobban, hogy izzik a magánegészségügyi szektor, hogy mára már hetente több bejelentést tesznek a hazai piacvezető társaságok. Az Affidea ugyanis szerdai sajtótájékoztatóján jelentette be: megnyitotta Magyarország első férfiegészség-központját a Sasadi úton.

Alakul a Brexit-katasztrófa

A londoni alsóház vezetője szerint a brit EU-tagság szabályozatlan megszűnése lenne a következménye annak, ha a parlament a jövő héten leszavazza a kilépés feltételeiről szóló megállapodást.

Újra felszólította Brüsszel Magyarországot a költségvetési kiigazításra

Mivel a nyári bizottsági ajánlást figyelmen kívül hagyta a magyar kormány, így most már a pénzügyminiszteri tanács sürgeti azt, hogy tegyen hathatós lépéseket a költségvetési kiigazításra és erre jövő április közepi határidőt is adott. A felszólításhoz hozzátartozik, hogy ennek nincs szankciós következménye, így esélyes, hogy a magyar kormány ezt is figyelmen kívül hagyja.

Kész a program: megállítaná a magyar kormány a falvak pusztulását

Mintegy háromezer település részesülhet támogatásban jövőre a Magyar falu program keretében, amelyre 2019-ben a kormány 150 milliárd forintot fordít - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerdán az M1 aktuális csatornán.

Már nem tolonganak annyira a magyarok a boltokban

Októberben 5,7%-kal nőtt a kiskereskedelmi forgalom a naptárhatástól tisztított adatok szerint, ami gyorsabb, mint a szeptemberi bővülés, ugyanakkor úgy tűnik, hogy egy időre búcsút inthetünk a korábban megszokott 6-8% közötti növekedésnek.

A rendszerváltás óta nem láttunk ilyet: száguld a magyar gazdaság

A rendszerváltás óta nem láttunk ilyet: száguld a magyar gazdaság

Az előzetesen közzétett 4,8% helyett 4,9%-kal nőtt az idei harmadik negyedévben a magyar GDP a nyers adat szerint éves alapon, de nagyobb a felfelé módosítás a szezonálisan és munkanap tényezővel igazított adatnál: ott ma 5,2%-os szárnyalásról számolt be a KSH az 5%-os előzetes adat után. A friss adat legalább 1996 óta, de nagy valószínűséggel a rendszerváltás óta a leggyorsabb növekedést jelenti ezen mutató szerint. Mindez összefügg azzal, hogy negyedéves alapon nem 1,2%-kal, hanem 1,3%-kal nőtt a magyar gazdaság. Az adatok szerint igencsak széles bázisú, a legtöbb ágazat teljesítményével összefügg ez a szárnyalás, de kiemelendő a szolgáltatások, az építőipar és az ipar teljesítménye. Figyelemre méltó, hogy az első háromnegyed évben a nyers adatok alapján 4,8%-kal nőtt a magyar gazdaság.

Siralmas helyzetben vannak a magyar vállalatok

Siralmas helyzetben vannak a magyar vállalatok

A gazdasági növekedés kedvezően hat a magyar kkv-k helyzetére, ugyanakkor jól látszik az adatokból, hogy a kis cégek mennyire nehéz helyzetben vannak. A kkv-k termelékenysége továbbra is gyenge a nagyobb cégekhez képest és kifejezetten nehezen érik el a finanszírozási forrásokat. A hazai kkv-k európai összevetésben is rosszul teljesítenek.

Pert indíthat a CEU Magyarország ellen

Nem tartja kizártnak a Közép-európai Egyetem (CEU) rektorhelyettese, hogy a jövőben kártérítési pert indítanak a magyar kormány ellen az egyetem budapesti működésének ellehetetlenítése miatt - írja a Népszava.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.