makrogazdaság

Benyújtották: így lenne elrendelhető a 400 óra túlóra

Úgy módosítaná a 400 óra túlórát lehetővé tevő törvényjavaslatot a Parlament vállalkozásfejlesztési bizottsága, hogy csak kollektív szerződés esetén lehessen elrendelni a magasabb túlóraszámot.

Fél évszázada nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség a világon

Szeptemberben 5,2 százalék volt a globális munkanélküliség, ami 1980 óta a legalacsonyabb - áll a UBS svájci bank felmérésében, amelyet csütörtökön közölt a Financial Times. Mindezt a gazdaságok növekedése, a rugalmas munkavégzés, az alacsony bérek, valamint a történelmi mélyponton lévő kamatok támogatják.

Az MTA 2019 első negyedévében nem kapja meg a teljes finanszírozását

Rendkívüli közgyűlést tartott a Magyar Tudományos Akadémia, melyre Palkovics László innovációs miniszter nem ment el. Így a tárcavezető és az MTA is külön sajtótájékoztatót tartott. Lovász László MTA-elnök szavaiból kiderült: az Innovációs és Technológiai Minisztérium vissza kívánja tartani az akadémiai kutatóhálózat első negyedéves finanszírozását.

Jövőre is nagyot emelnek a magyarok bérén a multik

Magyarország továbbra is az egyik legvonzóbb befektetési célpont a munkaerőköltség alapján az Európai Unióban - mondta Dirk Wölfer, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) osztályvezetője. A külföldi cégek az ideihez hasonló mértékű, 6-8 százalékos béremelésre számítanak.

May: a leszavazás után csak két lehetőség marad

A brit miniszterelnök szerint a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló jelenlegi megállapodás parlamenti elfogadásán kívül csak két lehetőség van: az Egyesült Királyság vagy megállapodás nélkül lép ki az Európai Unióból, vagy "egyáltalán nem lesz Brexit".

Változnak az alultőkésítés szabályai

Egy tavalyi EU irányelv következtében 2019-től változnak a társasági adó egyes szabályai - így többek között az ún. alultőkésítés miatti kamatlevonásra vonatkozó rendelkezések. Bár az irányelv célja az adóelkerülést célzó nemzetközi struktúrák elleni küzdelem és az adószabályok szigorítása volt, az új kamatlevonási szabályok a hazai vállalkozásoknál inkább kedvezményt fognak jelenteni.

Magára talált a magyar ipar a fékezés után

A szeptemberi fékezést követően októberben gyorsulni tudott a magyar ipari termelés éves növekedési dinamikája - derült ki a KSH által közzétett előzetes adatokból. A havi bázisú növekedés 2%-os, az éves 3,3% volt.

Korlátozzák a forgalmat az M1-es autópályán

Az M1-es autópályán Nagyegyháza térségében, a Budapest felé vezető oldalon a külső sávban végeznek csütörtökön burkolatjavítási munkálatokat, szombaton a Győr felé vezető oldalon, míg vasárnap a Budapest felé vezető oldalon zárják le a belső sávot a bicskei csomópontnál a szakemberek - közölte csütörtökön az Útinform.

Atomrakéta-bázist fejleszt Észak-Korea

Észak-Korea jelentősen fejlesztette egyik fontos, nagy hatótávolságú rakéták kilövésére alkalmas atomrakéta-bázisát, miközben az Egyesült Államokkal folytatott leszerelési tárgyalások megrekedtek - jelentette a CNN hírtelevízió friss műholdfelvételekre hivatkozva csütörtökön.

Katasztrofális háború robbanhat ki a nagyhatalmak között - Oroszország vagy az USA lép először?

Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő szerint háborús helyzettel fenyeget az amerikai-orosz ellentét, a NATO lépni fog Oroszország ellen, mert az megsérti a közepes és rövid hatótávolságú, szárazföldi indítású nukleáris eszközökről szóló megállapodás (INF) rendelkezéseit, emiatt pedig egyre bizonytalanabb helyzet alakul ki Európában.

Megrohanják az emberek a boltokat decemberben

Megrohanják az emberek a boltokat decemberben

A teljes decemberi kiskereskedelmi forgalom rekordmértékű, 6 százalék feletti növekedésére számít az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ), várakozásuk szerint az év utolsó hónapjának forgalma megközelítheti az 1200 milliárd forintot.

Letartóztatták a Huawei alapítójának lányát (2.)

Az amerikai hatóságok kérésére Kanadában letartóztatták a Huawei globális pénzügyi igazgatóját, Meng Van-csóut, a kínai távközlési óriásvállalat alapítójának lányát. Sajtóértesülések szerint a kényszerintézkedés az Irán ellen bevezetett amerikai szankciók megsértésével hozható összefüggésbe.

Macron meghátrált a tüntetőkkel szemben

Eltörli az üzemanyagadó jövőre tervezett emelését a francia kormány és életszínvonal-megőrző intézkedésekkel helyettesíti - tette egyértelművé szerdán késő este a francia elnöki hivatal.

Nem lesz üzemanyagadó-emelés - Teljes visszavonulót fúj a francia kormány

A francia kormány felhagy üzemanyagadó emelésének szándékával - írja az Euronews Édouard Philippe francia kormányfő szerdai felszólalását idézve. Korábban még csak az adóemelés hat hónapos felfüggesztéséről volt szó, a sárgamellényes mozgalom azonban országszerte folytatta a tüntetéseket, így teljes visszavonulót fújt a francia kormány.

Gyakorlatilag bebizonyosodott, hogy Trump nem mondott igazat

Gyakorlatilag bebizonyosodott, hogy Donald Trump vasárnapi Twitter-bejegyzésének tartalmával ellentétben nem született konkrét megállapodás az USA és Kína között az autókat és autóalkatrészeket érintő vámok csökkentését illetően - foglalja össze a helyzetet a CNBC. Az elnök tegnapi ködösítése után már sejthető volt, hogy olyan dologgal dicsekedhetett, ami meg sem történt, amolyan fake newst gyártott.

Itt a háborúskodás eredménye: Svájcba menekítik pénzüket az olaszok

Itt a háborúskodás eredménye: Svájcba menekítik pénzüket az olaszok

Sokan aggódnak Olaszországban amiatt, hogy a helyi kormány és az Európai Bizottság háborúja miatt az ország az euróövezeti kilépés és az összeomlás felé sodródik, ezért egyre többen menekítik pénzüket Svájcba - számoltak be svájci bankárok a Reutersnek.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.