makrogazdaság

Túlóratörvény: intenzív akciókra készülnek a szakszervezetek

Sztrájkelőkészítő és Demonstrációszervező Bizottságot hoz létre három nagy szakszervezeti konföderáció, illetve tizenöt másik érdekvédő szervezet - mondta el a Népszavának Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke. A cél, hogy összehangolják az országszerte zajló szervezett demonstrációkat.

Jön az általános védőoltás bárányhimlő ellen

Várhatóan 2019 őszétől lesz a bárányhimlő elleni védőoltás a Nemzeti immunizációs program része - írta a Világgazdaság csütörtöki számában az Emberi Erőforrások Minisztériumának közlésére hivatkozva.

Mégsem ússza meg a brazil elnök

Vádat emelt Michel Temer leköszönő brazil elnök ellen korrupció és pénzmosás miatt a legfőbb ügyész helyi idő szerint szerdán Brasíliában.

Kihirdették a szmogriadót Budapesten

Elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatát Budapesten Tarlós István főpolgármester, miután a szálló por légszennyezettségi szintje december 18-án nyolc, 19-én hat mérőponton meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket - közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökre virradó éjszaka az MTI-vel. A tájékoztatási fokozat azon légszennyezettségi szint küszöbértékének elérését, illetve meghaladását jelenti, melynek rövid idejű hatása veszélyt jelent a lakosság egyes különösen érzékeny (gyermekek, időskorúak, krónikus betegek) csoportjaira. Nekik nem javasolt a szabadban való tartózkodás.

Szép csendben mégis megépül a budapesti olimpia - Itt a lista a készülő létesítményekről

A 2024-es budapesti olimpiát ugyan sikerült megtorpedózták, de a sportlétesítmény-fejlesztések azóta sem álltak le, naponta hallani új híreket arról, hol milyen stadion vagy sportcsarnok épül. Emellett az infrastruktúra-fejlesztésekben is tetten érhetők az olimpiai pályázat nyomai. Hivatalos kommunikáció továbbra sincs arról, hogy akar-e újra olimpiarendezésre pályázni Magyarország, de könnyen lehet, hogy nem mondott le az álomról a kormány.

Itt a nap legfontosabb döntése: kamatot emelt a Fed!

A piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázispontos kamatemelést hajtott végre mai ülésén a Federal Reserve. Ezzel az irányadó kamatsáv 2-2,25%-ról 2,25-2,5%-ra emelkedett. Idén ez volt a negyedik 25 bázispontos szigorítás. A monetáris tanácstagok legfrissebb előrejelzése szerint jövőre, illetve 2020-ban is a szeptemberben vártnál kevesebb kamatemelés várható, azonban egyelőre úgy tűnik, hogy tovább folytatódhat a kamatemelési ciklus.

Nincs megállapodás a minimálbérről!

Szerdán ülésezett a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma, azonban a munkaadói és a munkavállalói oldal nem tudott megállapodni a jövő évi minimálbérről - hangzott el az RTL Klub szerda esti híradójában.

Brutális megszorítások jönnek Romániában - Tényleg nagy lehet a baj

Rendkívüli költségvetési intézkedések bevezetését jelentette be kedd este a román pénzügyminisztérium annak érdekében, hogy a 2019-es költségvetési hiány az elvárt 3% alatt maradjon. Van itt többfajta - a költségvetési egyenleg javulását célzó - adóemelés, különadók, közben azonban olyan kedvezményt kapnának a nyugdíjasok, ami később teljesen felborítaná a büdzsét.

100 nap van a Brexitig: elkezdte a vészhelyzeti stratégiát az Európai Bizottság

Mivel az Egyesült Királyságban továbbra is bizonytalanság övezi az EU és az Egyesült Királyság között 2018. november 25-én létrejött, a kilépésről rendelkező megállapodás parlamenti megerősítését - és tekintettel az Európai Tanács múlt heti azon felhívására, hogy minden szinten és minden eshetőség tekintetében fokozzák a felkészülést -, az Európai Bizottság a mai napon megkezdte a megállapodás nélküli Brexit esetén alkalmazandó, rendkívüli helyzetre szóló cselekvési tervének végrehajtását - közölte a testület. Ezzel teljesíti a Bizottság azon kötelezettségvállalását, hogy az év végéig elfogadja a megállapodás nélküli Brexit esetén alkalmazandó összes szükséges javaslatot, amint azt a 2018. november 13-i második felkészülési közleményében felvázolta.

Meghackelték az EU diplomáciai hálózatát: kellemetlen levelek százai szivárogtak ki

Éveken át hozzáfértek hackerek az Európai Unió diplomáciai kommunikációs hálózatához, olyan tartalmakat töltve le, amelyekben európai diplomaták fejezik ki aggályukat Donald Trump amerikai elnök kormányával, az Oroszországgal és Kínával való "küzdelmekkel" és annak kockázatával kapcsolatosan, hogy Irán feléleszti nukleáris programját - számolt be internetes oldalán a The New York Times (NYT).

Gazdasági káoszt lát a román államfő a váratlan megszorítások miatt

Klaus Iohannis jobboldali román államfő az előző nap bejelentett adóügyi intézkedések elhalasztására és alaposabb megfontolására szólította fel szerdán a bukaresti szociálliberális kormányt, mivel szerinte az új adók és illetékek váratlan bevezetése káoszt okoz a román gazdaságban. Közben szerdán a román alkotmánybíróság az államfő ellen döntött egy korábbi beadványban, mivel kimondta, hogy Klaus Iohannis alkotmányos természetű jogi konfliktust idézett elő, amikor nem hajtotta végre a Viorica Dancila kormányfő által kért minisztercseréket.

Meghajolt Brüsszel előtt az olasz kormány, de azt állítja: nincs itt semmi látnivaló

A költségvetési tervezetről született megoldás "jó Olaszországnak és kielégítő Brüsszel számára is" - jelentette ki Giuseppe Conte olasz miniszterelnök a római szenátusban szerdán arra reagálva, hogy az Európai Bizottság nem indít túlzottdeficit-eljárást Rómával szemben. Hangsúlyozta, hogy az olasz kormány a költségvetési tervezet "tartalmi részéből nem engedett". Valójában közel 10 milliárd eurós költségvetési "megszorítás" van az alku hátterében az eredetileg tervezett 2,4%-os GDP-arányos deficitcélhoz képest, ami úgy jött össze, hogy az új deficitcél 2,04% lett és közben az 1,5%-os GDP-növekedési előrejelzését 1%-ra rontotta a kormány.

Néhány óra múlva jön a döntés, ami az egész világot felforgathatja - A forint is megérezheti

Este 8-kor jön a Fed idei utolsó kamatdöntése, ami az év legizgalmasabb döntésének ígérkezik. Bár szinte borítékolható, hogy az amerikai jegybank idén negyedszerre is kamatot emel, az utóbbi hetek tőzsdei zuhanása, illetve az amerikai gazdaság lassulásával kapcsolatos félelmek felerősödése miatt kérdéses, hogy innen milyen irányba halad majd tovább a Fed. Sokan a részvénypiaci zuhanás miatt óvatosabb kommunikációra számítanak a jegybank részéről, ami a dollár gyengítésén keresztül erőt adhatna a feltörekvő piaci devizáknak, köztük a forintnak is. Fennáll azonban a kockázat, hogy a befektetők túlzottan előre szaladtak várakozásaikkal, a Fed pedig egyelőre tartja magát korábbi kamatemelési pályájához: ebben az esetben a dollár további erősödésére lehet felkészülni, ami a forintot új mélypontja felé mozdíthatja el a zöldhasúval szemben. Bármi is legyen a mai döntés eredménye, valószínűleg nagy mozgásokra kell felkészülni a piacokon este, illetve az év vége is izgalmasabb lehet az ilyenkor megszokottnál.

Visszavágták a szlovén növekedési kilátásokat

A szlovén nemzeti bank szerdán csökkentette a gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését: az idén 4,2 százalékra, jövőre 3,4 százalékra. A jegybank legújabb előrejelzése szerint a szlovén bruttó hazai termék (GDP) 4,2 százalékkal nő 2018-ban, ami 0,4 százalékponttal kevesebb az előző becslésnél.

Új IMF-mentőcsomagot kapott Ukrajna

Jóváhagyta az IMF igazgatótanácsa azt, hogy Ukrajna kapjon egy új, 3,9 milliárd dolláros készenléti hitelcsomagot, amelyet három részletben folyósítanak majd.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.