makrogazdaság

Viharfelhők Németország felett: újabb gyenge adatok érkeztek

A vártnál jobban visszaesett a német Ifo üzleti hangulatindex értéke a múlt hónaphoz képest - jelentették be kedden. Ezzel folytatódott az utóbbi hónapok gyenge adatainak sora, melyek elbizonytalanítják az európai gazdasági kilátásokat.

Trump kiadná Gülent, ha cserébe Törökország megenyhül Szaúd-Arábia iránt

Lehet, hogy az ellenzéki Fethullah Gülen kiadása lesz az ára annak, hogy Törökország mérsékelje a Washington szövetségesére, Szaúd-Arábiára gyakorolt nyomást. Jelentések szerint az amerikai kormányzat azon dolgozik, hogy hazaküldje a befolyásos török ellenzékit, akit otthon a 2016-os puccskísérlet kirobbantásával vádolnak - tudósít az Info Rádió.

Varga Mihály elmondta, mennyit kamatozik a pandakötvény

A kedvező befektetői várakozásokat követően minden eddiginél alacsonyabb kamatozással bocsátott ki jüankötvényt a magyar állam kedden Kínában - tájékoztatta az MTI-t Varga Mihály. A tárcavezető ismertette: kétmilliárd jüan értékben, 1,7-szeres túljegyzéssel, hároméves futamidejű, 4,3 százalékos kamatozású panda kötvényt értékesített a magyar állam Kínában. Előzetesen 3,9-4,5% közötti indikatív hozamsávot határozott meg a magyar állam, tavaly júniusban 4,85%-os hozam mellett történt a kibocsátás. Ezzel lezárult a 2017-ben indított hárommilliárd jüan összértékű program.

Nagy hadiipari fejlesztésbe kezd Japán

Jelentős fejlesztéseket irányoz elő Japán az elkövetkező évtizedben a honvédelem terén abban a kedden elfogadott dokumentumban, amely a következő évtized védelmi fejlesztéseit tartalmazza.

Elég gáz van Magyarországon

Biztosított Magyarország 2018-2019-es téli földgáz- és villamosenergia-ellátása - írta keddi számában a Magyar Idők a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) megállapítására hivatkozva. A MEKH az energiaszolgáltatók téli időszakra való felkészülését ellenőrizve állapította meg, hogy biztosított az ellátás.

Megvan, ki képviselheti a BKIK-t az elnök lemondása után

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöksége elfogadta Csoltó Gábor elnök lemondását, és megbízta Nagy Elek általános alelnököt, hogy a kamara képviseletében eljárjon az új elnök megválasztásáig - közölte a BKIK elnöksége hétfőn az MTI-vel.

Sarokba szorították Mayt, így kiderült, mikor dől el a Brexit-megállapodás sorsa

Miután ma az ellenzéki Munkáspárt felől elterjedt, hogy Theresa May brit kormányfő ellen bizalmatlansági indítvány benyújtását tervezik, ha nem árulja el, hogy mikor akarja megszavaztatni a parlament alsóházával az általa összehozott Brexit-megállapodást, délután felvázolta a várható menetrendet May. Ebből kiderült, hogy január harmadik hetében dönthet az alsóház az alkuról, előtte héten pedig újra tartanak majd vitákat a parlamentben.

Máris elkezdték 400 órás túlmunkára módosítani a munkaszerződéseket

Bár Áder János államfő még alá sem írta a Munka Törvénykönyvének módosításáról szóló, múlt héten elfogadott törvényt, erre hivatkozva már elkezdte egy nyírségi cég megküldeni dolgozóinak a 400 óra túlmunkát lehetővé tevő munkaszerződés módosítást - írja a hvg.hu az olvasótól kapott szerződéstervezet alapján.

Újabb 120 millió eurót ad az EU a szíriai menekültek 3 másik országbeli ellátására

Az Európai Unió 122 millió eurót (mintegy 39 milliárd forintot) biztosít szíriai menekültek és az őket befogadó Jordánia, Irak és Törökország helyi közösségei megsegítését, egészségi ellátásának javítását és az oktatás fejlesztését célzó kezdeményezések számára - közölte az Európai Bizottság hétfőn. Ezzel a szíriai válság kezeléséhez felállított uniós külső alap teljes segítségnyújtása már eléri az 1,6 milliárd eurót.

Holnap mindenki a Magyar Nemzeti Bankra figyel

A hazai infláció novemberi, jelentős lassulásának, illetve a globális folyamatoknak köszönhetően egyelőre nincs lépéskényszerben a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikájának szigorítását illetően, ezért a holnapi kamatdöntő ülésen nem fog változtatni a kamatszinteken - vélik egyhangúlag a Portfolio által megkérdezett szakértők. Arról már megoszlanak a vélemények, hogy meddig húzhatja kamatemelés nélkül az MNB: vannak, akik szerint már jövő év végén el kell kezdenie az intézménynek az irányadónak mondott kamat emelését, akadnak azonban olyanok is, akik szerint még 2020 végén is a jelenlegi, 0,9%-os szinten fog tartózkodni az alapkamat.

Még tovább puhul az olasz kormány, hogy elkerülje Brüsszel haragját (2.)

Több mint 4 órás, vasárnap éjjeli ülés után olyan hírek érkeztek hétfőn az olasz Liga szóvivője felől, hogy sikerült megállapodnia a két kormánypártnak abban, hogy az alapjövedelem és a nyugdíjrendszer tervezett lépéseiből még tovább engednek, hogy el tudja kerülni Olaszország az Európai Bizottság által most szerdán elindítani tervezett túlzott deficit eljárást.

Nem hosszabbítják meg az ukrán hadiállapotot, ha nem lesz nagy orosz támadás

Nem hosszabbítják meg az Ukrajna tíz megyéjében bevezetett hadiállapotot - a rendkívüli állapot egy formáját - december 26-i lejárta után, ha nem történik nagy szabású támadás Ukrajna ellen Oroszország részéről - biztosított újfent Petro Porosenko ukrán elnök vasárnapi kijevi sajtótájékoztatóján.

Kiszivárgott, mekkora lesz jövőre a minimálbér

Várhatóan átlépi a 200 ezer forintot jövőre a garantált bérminimum összege, míg a minimálbér 150 ezer forintra nőhet, ha a héten egyeztető munkaadói és munkavállalói oldal nem tud erről megegyezni és a kormány veszi kézbe az ügyet - értesült több forrásból a Magyar Idők. Ezek az összegek és így a minimálbéremelés mértéke (8,7%) nagyon hasonlóak ahhoz, mint amelyek már szeptember végén megjelentek értesülésként a sajtóban.

Előbb jön a családi pótlék

A gyermeket nevelő családok a szokottnál korábban, még a karácsonyi ünnepek előtt, legkésőbb csütörtökig megkapják a decemberi családtámogatásokat: a családi pótlékot, a gyermekgondozást segítő ellátást és a gyermeknevelési támogatást - közölte a z Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága. Az intézkedés több mint 1 millió családot érint.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.