makrogazdaság

Balog bemondta, meddig mehet az alapkamat

Van mozgástér a további kamatcsökkentésre, akár a 2,5%-os szintig - jelentette ki a Reuters hírügynökségnek adott interjújában Balog Ádám. A Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerint még nem dőlt el, hogy a Monetáris Tanács 10 bázispontra lassítja a kamatvágás ütemét. Arról is beszélt, hogy amennyiben az NHP megteremti a lehetőségét a magasabb potenciális növekedésnek, a beruházások beindulnak, és a trend később is folytatódik, nem lesz szükség az NHP-ra. Ha a forint pár hónap alatt a 310-es szintig gyengülne, akkor a jegybank önmagában az árfolyam miatt nem avatkozna be.

A magyarok többsége kedveli az eurót

Csak minden negyedik-ötödik magyar állampolgár számít helyzetének javulására a következő egy évben, miközben közel 50 százalékuk nem vár változást. Magyarországon az uniós átlagnál nagyobb az egységes valuta támogatottsága - derül ki a 2013-as őszi Eurobarométerből, aminek eredményeit a Bruxinfo ismerteti.

Újabb külföldi elemző szólalt meg a választásokról

A tavasszal esedékes magyar parlamenti választással foglalkozik a Wall Street Journal feltörekvő piaci blogja azok után, hogy körvonalazódik a baloldali összefogás az Orbán Viktor vezette jelenlegi kormánypártokkal szemben.

Még keményebben ráléphet a gázpedálra a japán jegybank

Elképzelhető, hogy az eredetileg kitűzött 2 évnél hosszabb időt vesz igénybe, mire a jegybank eléri a maga számára kitűzött, közép távon 2%-os inflációs célját - érzékeltette újra aggodalmát egy mai beszédében a Bank of Japan egyik jegybankára. Sayuri Shirai azonban csak az egyik azon 3 vezető döntéshozó közül a 9 tagú testületben, akik a cél elérésével kapcsolatos kételyeiknek már korábban nyilvánosságot adtak.

Az export is mutatja a visszaesést (2.)

Ahogy tegnap az ipari, úgy ma a külkereskedelmi adatok is azt mutatják, hogy tavaly év végén fékezett egyet a magyar gazdaság. Az export szezonálisan igazítva visszaesést mutat, és még az import sem hasít. Nagy dráma nincs, de úgy látszik, hozzá kell szoknunk, hogy az év végi konjunktúra rendre alábbhagy.

Enyhült az infláció Kínában

Decemberben már csak 2,5 százalékos drágulást jelzett a 12 havi fogyasztói árindex Kínában, ami elemzők szerint jó hír a jegybank számára, bár az idei cél egyelőre nem ismert. Többen arra számítanak, hogy marad a tavalyi, 3,5 százalékos érték.

Megjelent a Fed jegyzőkönyve

Egyetértettek a Federal Reserve tisztségviselői decemberben az amerikai jegybanki eszközvásárlási program leépítésének ésszerűségéről. Többségük szerint a program hozadékai idővel egyre kisebbek, miközben a gazdasági kilátások javulnak - derült ki a Fed nyíltpiaci bizottságának december 17-18-ai üléséről készült, szerdán közzétett jegyzőkönyvéből.

Nem fogyott az USA-ban a benzin a zimankó miatt

Az elemzői várakozásokkal szemben 2,7 millió hordóval csökkent az Egyesült Államok nyersolajtartalék állománya, benzinből 6,3 millió hordóval, fűtőolajból 5,9 millió hordóval többet tartalékolnak az EIA legfrissebb, a múlt hetet lezáró adatai szerint.

Így jött ki a jobb 2013-as deficit (2.)

Közzétette az előzetes decemberi államháztartási adatokat a Nemzetgazdasági Minisztérium. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter lényegében már múlt héten lelőtte ennek a fő üzenetét, miszerint 929,2 milliárd forint lett a tavalyi hiány. Az egyetlen újdonság, hogy az egyes alrendszerek hogyan zárták a tavalyi évet.

Ilyet még nem csináltak Matolcsyék

Új formában hozta nyilvánosságra a kamatdöntésről szóló jegyzőkönyvhöz kapcsolódó háttéranyagot a Magyar Nemzeti Bank. A dokumentum a decemberi makrogazdasági és pénzügyi piaci fejleményeket foglalja össze röviden.

"Aki csal, az repül!" - A bevándorlás hatásait vizsgálja a német kormány

Az uniós tagországokból érkező bevándorlásnak a szociális ellátórendszerre gyakorolt hatását vizsgáló tárcaközi bizottság összeállításáról döntött szerdai ülésén a német kormány, amelyet Angela Merkel kancellár a közelmúltban elszenvedett síbalesete ellenére személyesen vezetett.

Kedvező munkaerőpiaci adatok érkeztek az USA-ból

Decemberben a várt 203 ezer helyett 238 ezerrel nőtt a magánszektorbeli foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban. Az ADP legutóbb 2012 novemberében közölt hasonlóan kedvező foglalkoztatottsági adatokat.

Már ketten lassítottak volna a kamatcsökkentésen (2.)

A Monetáris Tanács december 17-i ülésén heten szavaztak a 20 bázispontos kamatcsökkentésre, míg Cinkotai János és Pleschinger Gyula csak 10 bázispontos vágást támogatott. Ők ketten a forinteszközök kamatkülönbözetének csökkenéséből fakadó kockázatokra figyelmeztettek. A jegyzőkönyvből azonban az is kiolvasható, hogy visszavehet a vágás üteméből az MNB.

Jól alakultak az ipari megrendelések Németországban

A német ipari megrendelések 2,1 százalékkal bővültek havi alapon novemberben a múlthavi, szintén 2,1 százalékos esést követően. A piac csak 1,5 százalékot várt volna.

Stabilan magas a munkanélküliség Európában

Továbbra is 12,1 százalékos munkanélküliséget látunk az eurózónában novemberben, míg az Európai Unióban 10,9 százalékot - jelentette az Eurostat. A legjobban Ausztria munkaerőpiaca teljesít, míg a görög helyzet reménytelennek tűnik.

Enyhén erősödik az eurózónás kiskereskedelem

Novemberben 1,4 százalékkal bővült havi alapon a kiskereskedelmi termékforgalom az eurózónában, míg éves összevetésben 1,6 százalékkal - jelentette az Eurostat.

Jön a cseh bankadó és energiaadó? - Még nem

Hétfőn aláírták a hárompárti koalíciós megállapodást Csehországban, egyelőre azonban a helyzet felmérését végzik a pártok, 2014-ben pedig nem akarnak új adót. Bár a költségvetési hiányt szeretnék a GDP 3%-a alatt tartani, közben bő két éve recesszióban a gazdaság, és a kormány a beruházásokat is pörgetni szeretné. Kampánytéma volt a bankadó és energiaadó, ám a szorosan második legnagyobb kormánypárt, a vállalkozásbarát, liberális ANO, és a soraikból kikerült új pénzügyminiszter nem akar adóemelést.

Közel 1 milliárd euróval estek az MNB tartalékai

Az előzetes tavaly év végi adatok szerint az öthavi csúcsot jelentő november végi szintről decemberben 940 millió euróval 33,79 milliárd euróra estek a Magyar Nemzeti Bank nemzetközi tartalékai - közölte a jegybank.

Ismét fékezett az ipar (2.)

Novemberben 0,5 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene az előző hónaphoz képest. Egymás után a második hónapban esik ilyen mértékben a teljesítmény, ami arra utal, hogy tavaly év végén is szemmel látható fékezést mutatott az ipar. Ugyanakkor nagy drámáról nincsen szó, 2012-ben ennél jóval nagyobb volt az ipari leállás. A decemberi szám érdekes lesz.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.