makrogazdaság

Magyarországon is kialakulhat a piaci dráma?

A feltörekvő devizákkal párhuzamosan gyengülésnek indult a forint árfolyama és enyhe hozamemelkedést látni a magyar állampapírpiacon is. Az általunk megkérdezett piaci szereplők között egyetértés látszik abban, hogy vékony jégre érkeztünk a kamatcsökkentési ciklussal és különösen veszélyes lehet most rosszul kommunikálnia az MNB-nek, de a magyar eszközök kiszórása egyáltalán nem valószínű és még a spekulánsoktól sem kell igazán félnünk.

A forint gyengélkedését az autósok is megérzik

A hét második felében is magas szinten maradt az olaj árfolyama, ráadásul a forint is gyengülő pályára állt a dollárral szemben, ami kedvezőtlenül hathat a hazai autósok számára. Bár a héten már drágult a dízel, a jövő héten folytatódhat a tendencia, és várhatóan most a benzinesek sem ússzák majd meg az emelést.

Szokatlan ülést tartott a Fidesz

A korábbiakhoz képest nagyon rövid idő alatt véget ért a kormánypártok kihelyezett pénteki frakcióülése. Az origo információi szerint Orbán Viktor miniszterelnök szokásos értékelő beszéde elmaradt, helyette Rogán Antal beszélt, rezsicsökkentéssel kapcsolatos számok azonban nem hangzottak el. Szombat délelőtt fél 11-kor érkezhetnek konkrétumok.

Az MNB nem ijed meg a gyenge forinttól


A forintgyengülés ellenére várhatóan folytatódik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatcsökkentési ciklusa - jósolták pénteki helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.

Már megint bele akarja verni a fejét a plafonba az USA

Jacob Lew, amerikai pénzügyminiszter levelet írt az Egyesült Államok törvényhozásának, hogy haladéktalanul emeljék meg az adósságplafont, mert február végével kimerül a rendkívüli intézkedések nyújtotta mozgástér. Igen, ez már tavaly októberben is megtörtént. Igen, akkor is politikai csatározásra használták a csődesemény lehetőségét. Igen, már most emelkedés látszik a március végén lejáró kincstárjegyek hozamában.

Esik a forint - féljen a jegybank?

Jó néhány feltörekvő piaci térség fizetőeszköze került erős nyomás alá az elmúlt napokban, és a forint sem maradt ki a sorból. A jegybank ennek ellenére a héten még csökkenteni tudta az irányadó kamatot, de felmerül a kérdés: vajon folytatható a lazítás, vagy a mostani fejlemények jelentik azt a külső sokkot, ami elakasztja a kamatciklust?

11 milliárd dollárt buktak Törökországban a külföldiek

A török korrupciós botrány tavaly december közepi kirobbanása óta múlt péntekig 11 milliárd dollárral, közel 10%-kal esett a külföldi befektetők török részvény- és kötvénypiaci kitettsége piaci értéken - derül ki a Portfolio.hu kalkulációból. Fontos azonban gyorsan hozzátenni, hogy a kitettség döntő része nem tőkekivonás miatt csökkent (az csak 1,2 milliárd dollárt tett ki), hanem azért, mert a birtokukban megtartott eszközök árfolyama esett. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a múlt pénteki adatok alapján még nem beszélhettünk arról, hogy a külföldiek menekülnének a török piacokról.

Szemünk előtt folyhat le az árfolyamválság

Gyenge színvonalú, nem független jegybank, a Fed szigorodó monetáris politikája és társadalmi instabilitás egyaránt kellett ahhoz, hogy egy Európa szélén lévő országot megcsapjon az árfolyamválság szele. Ezen kívül persze a magas adósságszolgálat, az óriási fizetésimérleg-hiány és a túlfűtött gazdaság is közrejátszik abban, hogy a választási kampányba fordulva Törökország épp a fizetőeszközének nagy leértékelését igyekszik megállítani.

Magyarország mellé vágta le Horvátországot az S&P

Egy fokozattal "BB+"-ról "BB"-re minősítette le Horvátország hosszú lejáratú devizaadósságait a Standard and Poor's, vagyis eggyel lejjebb került a befektetésre nem ajánlott kategóriában, Magyarország mellé. A kilátásokat viszont negatívról stabilra változtatta a hitelminősítő, azaz egyelőre nem valószínű további leminősítés.

Tovább fogy a magyar

A novemberi népmozgalmi adatok - két hónap emelkedés után - újra a gyerekszületések számának csökkenését mutatják, így megállapítható, hogy továbbra sincs érdemi fordulat a népmozgalmi trendekben. A KSH közlése szerint 2013 első 11 hónapjában a természetes fogyás 33 641 fő volt, 1433-mal több, mint egy évvel korábban.

Már áprilisban indul a rezsicsökkentés 3.0

A Fidesz-KDNP mai frakcióülésén döntés születhet a harmadik rezsicsökkentésről, ami a gáz árának csökkentésével indulhat már áprilisban - jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjújában Rogán Antal frakcióvezető. A villamos energia és távhő díjának csökkenése később érkezhet és különböző mértékben. Azt is elárulta, hogy a pénzügyi rezsicsökkentés is folytatódhat.

A nyugdíjrendszert fenyegeti a legnagyobb bomba

Már az egyszerű demográfiai kivetítések is dermesztő képet festenek az elöregedő társadalom jövőjéről, a helyzet még súlyosabbnak látszik, ha azt nézzük, mennyi járulékfizetőnek kellene elméletben finanszíroznia a növekvő arányú időskorú népesség nyugdíját. 2050-re a nyugdíjjárulékot fizetők és a nyugdíjban részesülők aránya 0,6-ra eshet vissza a jelenlegi helyzetből kiinduló demográfiai előrejelzések alapján. Ami azt jelenti, hogy nagyjából fél járulékfizető jutna egy nyugdíjasra. A különböző finanszírozási szempontok szerint felállított eltartási ráták közül úgy tűnik, a nyugdíjnál leselkedik a legdrámaibb következmény.

Nem fogy a hidegben az olaj és a benzin

Az elemzői várakozásokkal szemben 1 millió hordóval nőtt az Egyesült Államok nyersolajtartalék állománya, benzinből 2,1 millió hordóval többet, fűtőolajból 3,2 millió hordóval kevesebbet tartalékolnak az EIA legfrissebb, a múlt hetet lezáró adatai szerint.

Masszívan fogy a gáz Amerikában

Az elemzői várakozásoknak közel megfelelő mértékben, 107 milliárd köblábbal csökkentek az USA gáztartalékai az EIA legfrissebb, a múlt hetet lezáró adatai szerint. Az adatra 7 centtel feljebb, 2,8% feletti pluszba ugrott az amerikai jegyzésű gáz árfolyama.

Varga: erős évkezdet a babakötvényeknél

Az elmúlt másfél hónapban több mint 10 ezer Start-számlát nyitottak a Magyar Államkincstár fiókjaiban, így egyharmaddal nőtt a babakötvény számlák száma, a befizetett pénz megduplázódott - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek csütörtökön.

Rekord az amerikai ingatlanpiacon

Tavaly 9,1 százalékkal több használt lakást értékesítettek az Egyesült Államokban. A közel 5,1 milliós érték hétéves csúcsnak számít. Decemberben szerényebb mértékben, egy százalékkal nőtt a kereslet - derül ki a NAR adataiból.

A bankárok kétségbeesetten próbálják győzködni az embereket

Továbbra is óriási kihívást jelent a világ vezető bankárainak, hogy meggyőzzék a világot: a pénzügyi rendszer stabilabbá vált. Ezt a szektort látja a legveszélyesebbnek továbbra is a közvélemény és egyes közgazdászok szerint az Európai Központi Bank stressz tesztje újra tüzet gyújthat az éppen megnyugodni látszó környezetben - derült ki a Világgazdasági Fórum panelbeszélgetésein elhangzott véleményekből.

További 9 milliárd forintot vontunk be

Az Államadósság Kezelő Központ további 9 milliárd forintnyi forrást vont be a mai kötvény-aukciót követő nem kompetitív tenderen 5 és 10 éves papírokból.

Mégsem olyan rossz a helyzet az USA-ban

Múlt héten mindössze ezerrel nőtt a frissen regisztrált munkanélküli segélykérelmek száma az Egyesült Államokban - derül ki az amerikai munkaügyi tárca által közzétett adatokból. A friss adat alapján az sejthető, hogy a munkaerőpiaci helyzet korántsem olyan rossz, mint ahogy a decemberi adatok alapján sejteni lehetett. Bizakodásra adhat okot az is, hogy a segélykérők számának négyhetes mozgóátlaga hathetes mélypontra került.

Szégyenlistára tett minket az ijesztgetős közgazdász

Nem maradt szótlan a Davosban zajló világgazdasági találkozón Nouriel Roubini. A Dr. Balsorsnak nevezett közgazdász megint kitett magáért, amikor a 2014-es évet a 100 évvel ezelőtti esztendőhöz hasonlította. A mindig pesszimista Roubini Magyarországot is megemlítette egyik friss Twitter-posztjában.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.