makrogazdaság

Még mélyebbre vágta a Moody's Ukrajnát

Leminősítette Ukrajna eddig is mélyen spekulatív államadós-osztályzatát pénteken a Moody's Investors Service, az ukrán belpolitikai válság súlyos gazdasági-pénzügyi kockázataival indokolva a lépést.

Itt van Orbán Viktor vagyonnyilatkozata

Felcsúton vásárolt ingatlant tavaly Orbán Viktor miniszterelnök, akinek a pénteken közzétett vagyonnyilatkozatából az is kiderült, hogy csökkent a jelzáloghitelének még fennmaradó része, és hogy tavaly már nem volt bevétele könyvkiadásból.

Éberségre figyelmeztet az IMF

A 2008-ban kirobbant válság óta nem kezdték olyan rosszul az évet a feltörekvő piacok, mint az idén, erre reagálva a Nemzetközi Valutaalap (IMF) úgy nyilatkozott, némely feltörekvő országnak lépéseket kell tennie fundamentumainak megerősítésére, a jegybankoknak pedig ébereknek kell lenniük a nemzetközi pénzpiacok likviditási helyzete miatt.

Merrill: kamatemelés helyett interveniálhat az MNB

A kamatemelésnél jelenleg nagyobb esélye van a Magyar Nemzeti Bank (MNB) forinterősítő célú intervenciójának, de egy kamatemelés sem járna jelentősebb növekedési áldozattal - vélekedtek pénteki helyzetértékeléseikben a Bank of America-Merrill Lynch elemzői.

2700 uniós bevándorlót hazaküldenek a belgák

Munkanélküliek és tanulmányaikat befejezők kaptak levelet a belga hatóságoktól, amelyben hazautazásra szólítják fel őket. Túl nagy terhet jelentenek a belga jóléti rendszerre. Az uniós szabályok szerint pedig elvileg három hónapig tartózkodhat uniós állampolgár másik uniós országban munkakeresés céljából, ami legfeljebb hat hónapra hosszabbítható.

Mit tehet az MNB a zuhanó forint láttán?

Külső és belső okokkal is összefügg, hogy az elmúlt napokban rohamosan gyengült a forint és ma kétéves mélypontra jutott az euróval szemben. Számos lehetősége van a magyar gazdaságpolitikának, hangsúlyosan a Magyar Nemzeti Banknak arra, hogy a kialakult helyzetre reagáljon, ha szeretne. Legközelebb február 11-én lesz előre meghirdetett, nem kamatmeghatározó jellegű ülés, amelyet egy héttel követ a kamatdöntő ülés, de a testület bármikor tanácskozhat. Az alábbiakban azokat a lehetséges lépéseket szedtük össze, amelyek mentén gondolkodhat a testület.

Romlott a fogyasztói hangulat Amerikában

Januárban 81,2 pontra esett vissza a Michigani Egyetem által felmért fogyasztói hangulatindex az Egyesült Államokban, ami bár több mint 1 pontos esésnek számít, de az előzetes becslést felülmúlja.

Emelkedést mutat az infláció az USA-ban

Decemberben 1,1 százalékra gyorsult éves alapon a személyes fogyasztások árindexe (PCE) a múlt havi 0,9 százalékos értékéről. Az amerikai Fed ezen mutatót preferálja a CPI helyett, így különösen érdemes figyelni a mutató további dinamikáját.

Commerzbank: 325-ös euróig nem fog kamatot emelni az MNB

A Commerzbank elemzői szerint nem valószínű, hogy 325 forintos euróárfolyam alatt kamatemeléssel beavatkozna az MNB. E szint fölött viszont egyszeri nagyobb kamatemelés is jöhet, akárcsak Törökországban. A Commerzbank elemzői szerint 310 és 320 között megtorpanhat a kamatcsökkentés, de ha a piaci nyomás átmenetinek látszik, vagy fordul a hangulat, folytatódhat is.

Matolcsy: Nincs szükségünk jéghegyekre

A Magyar Nemzeti Bank Lámfalussy Sándor tiszteletére rendezett konferenciáján többek között Ewald Nowotny, osztrák jegybankelnök, Christian Noyer, francia jegybankelnök és Ilmars Rimsevics a lett jegybank elnöke is felszólalt. Ezeket követően Matolcsy György, az MNB elnöke kommentálta az elhangzottakat. Gratulált a lett csatlakozáshoz és a nemzetközi események kapcsán megjegyezte, hogy "nincs szükségünk több jéghegyre".

Fontosabb részletek

  • Ewald Nowotny, osztrák jegybankelnök szerint az EKB kezelésének köszönhetõen végre túljutottunk a válságon és a figyelem most a bankrendszer megerõsítésére és újraszabályozására összpontosulhat.
  • Christian Noyer, francia jegybankelnök úgy véli, hogy az eurózóna sosem volt tökéletes és teljesen koherens, a jövõben pedig a bankunió mellett kell elkötelezõdnünk.
  • Ilmars Rimsevics a lett jegybank vezetõje úgy véli, hogy nekik egyértelmûen megérte az euró bevezetése és az utóbbi idõkben már a versenyképességüket is vissza tudták szerezni.
  • José Luis Malo De Molina, a spanyol jegybank fõigazgatója a fiskális politikával kapcsolatos elvárások elégtelenségére mutatott rá az eurózónában, majd a makroprudenciális szempontokat hangsúlyozta.
  • Igor Dmitriev az orosz jegybank igazgatója hosszan sorolta az országa és az eurózóna közötti gazdasági kötõdéseket, majd arra utalt, hogy a nemzetközi kapcsolataink ehhez képest mennyire rosszak.
  • Szapáry György, Magyarország nagykövete, a Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnöke a válságra adott monetáris politikai válaszokat foglalta össze, majd a most fennálló kockázatokra tért át.
  • Matolcsy György MNB-elnök zárásként ezen értékelésre úgy utalt vissza, hogy végre terítéken vannak az unkonvencionális eszközök és ezért nem kell, hogy újra „jéghegyekkel” találkozzunk.

Most kiderül, mennyibe kerülnek az ígéretek!

Bő két hónap múlva járulhatunk a szavazóládákhoz leadni voksunkat az országgyűlési választásokon. Ebben a kampányidőszakban csak úgy repkednek az ígéretek a politikusoktól, pártoktól. A Transparency International és a Költségvetési Felelősségi Intézet a pénteken bemutatott projektjével arra készül, hogy minden egyes ígéretet beárazzon, vagyis hogy a választópolgárok tisztában legyenek, hogy mi mennyi adófizetői forintba kerül. A Transparency International emellett 10 javaslatot is megfogalmaz a tiszta kampányfinanszírozásért.

A hadsereg felszólította Janukovicsot a helyzet stabilizálására

Az ukrán hadsereg és a védelmi minisztérium szerint az országban kialakult szembenállás veszélyezteti Ukrajna területi egységét, ezért felszólították Viktor Janukovics elnököt, hogy tegyen sürgős lépéseket a helyzet stabilizálására - hozták nyilvánosságra pénteken a tárca közleményét.

Orbán: az 1%-ot is meghaladhatta a GDP növekedése

Orbán Gábor, az NGM adó- és pénzügyekért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón közölte: a beérkezett adatok alapján egyre biztosabbnak tűnik, hogy a magyar gazdaság 2013. évi növekedése meghaladta az 1 százalékot. Az államtitkár szerint a forint gyengülése miatt egyelőre nem kell felülvizsgálni a költségvetést.

Orbán: szokatlan dolgokat kell megtennünk

Matolcsy György köszöntőjével és Orbán Viktor beszédével vette kezdetét a Magyar Nemzeti Bank pénteki Lámfalussy-konferenciája, melynek témája az euróbevezetés dilemmája. A magyar jegybankelnök már az esemény elején bejelentette, hogy elsőként Ewald Nowotny kapja a tavaly alapított Lámfalussy-díjat. Orbán Viktor ezt követően az aktuális helyzetre is reagált, amikor azt mondta, hogy a kormánynak és a jegybanknak együtt kell mûködnie, de világos hatáskör-elválasztásra van szükség az alapkamat és az árfolyam ügyében. Hangsúlyozta ugyanis, hogy ezek kizárólag a jegybank hatáskörébe tartoznak, nem a kormány hatáskörébe. A kormányfő szerint stratégiaváltásra van szükség az Európai Unióban, ehhez hat szokatlan dolog megtételére van szükség.

Fontosabb részletek

  • Orbán Viktor szerint soha nem volt még olyan, mint idén, amikor a választási évben nem szalad el a költségvetés hiánya
  • Az alapkamat és az árfolyam ügye a jegybank feladata
  • A kormány a gazdaságpolitikájával tud hozzájárulni a stabilitáshoz és ez az amit tehet az árfolyam ügyében
  • Hat szokatlan dolog megtételét javasolta az Európai Uniónak
  • A versenyképességnek a jövõben 3 alapvetõ eleme lesz
  • A hatalmi erõkoncentráció szerinte összefügg egy ország sikerességével

Ma lehet kérni utoljára a munkáltatói adóbevallást

A magánszemélyek az idén is kérhetik, hogy munkáltatójuk állapítsa meg személyi jövedelemadójukat, ha megfelelnek az ehhez szükséges feltételeknek és a cég ezt vállalja; a dolgozóknak erről január 31-ig kell nyilatkozniuk munkahelyükön.

Akár Ukrajna kettészakadására is fel kell készülni

Az Index kormányzati forrásból származó információi szerint csütörtökön az úgynevezett operatív törzs ülésén - amely létrehozására szerda este szólította fel a kormányfő Pintér Sándor belügyminisztert az ukrán válság súlyosbodása miatt - elhangzott: a kormánynak készülnie kell arra is, hogy Ukrajna kettészakad - tudósít laptársunk. Közben Martonyi János az InfoRádiónak azt nyilatkozta: Magyarországnak a legrosszabbra is fel kell készülnie.

A vér szagára gyűlnek a spekulánsok

Mind a piaci elemzésekből, mind a határidős árazásokból úgy látszik, hogy vége kellene lennie Magyarországon a kamatcsökkentési ciklusnak, sőt, emelésre lehet szükség. Matolcsy György MNB-elnök viszont tegnapi beszédében pont az ellenkezőjéről beszélt és így a forint, ami mellékesen a világ legrosszabb teljesítményét produkálta a mai napon, könnyen a spekulánsok célkeresztjébe kerülhet.

Azóta friss külföldi vélemények érkeztek:

2014.01.30 17:11 A CNBC címlapjára került Magyarország

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.