makrogazdaság

Londoni elemző: Magyarország csöbörből vödörbe esett (2.)

Élesen eltérő módon érinti a feltörekvő piacokat a Fed eszközvásárlási programjának fokozatos visszavonása. Magyarország 2013-ban végig az ellenálló országok közé tartozott, ami az egyensúlyi kockázatok visszaesésének, a jelentős mérlegkorrekciónak köszönhető - mondta David Lubin, a Citigroup londoni elemzője mai előadásában a Portfolio.hu Forint 2014 Konferenciáján. Magyarországgal ebből a szempontból nincs problémája a piacnak, az ország növekedési pályája azonban nagy fejtörést okoz számára. A növekedési modell korrekciója sokkal nehezebb, mint a mérlegkorrekció: ez Brazília és Oroszország nagy problémája, és félő, hogy Magyarország is ebben a cipőben jár.

Várt feletti bővülés az iparban

Januárban az ipari termelés volumene - a szezonálisan igazított adatok alapján - 3,1 százalékkal volt magasabb a decemberi szintnél a KSH friss jelentése szerint. Az előző év januárjához képest a bővülés 6,1 százalékos volt az előzetes adatok szerint.

Lépett az EU Janukovics ellen

Viktor Janukovics, az Oroszországba menekült, megbuktatott elnök is azon 18 ukrán ember között van, akinek az Európai Unióban elérhető vagyonát befagyasztották - derül ki az EU hivatalos közlönyének csütörtöki számában közzétett névsorból.

Már rég oda kellett volna csapni a jegybank asztalára!


Szinte kihalt az infláció Európából, egyes déli országokban pedig már konkrétan defláció köszöntött be. Az Európai Központi Bank árstabilitásra vonatkozó mandátuma nem látszik teljesülni, a bank mégis kivár. Jelen írás amellett foglal állást, hogy az EKB részéről kisebb kockázata volna a proaktív - akár unkonvencionális - lazító lépéseknek, mint a konzervatív monetáris politikának. A jegybank jobban tette volna, ha már tavaly felhagy a sterilizációval, vagy újabb hosszú refinanszírozási programmal próbálja meg stimulálni a majdnem rekordszintjén ragadt munkanélküliségtől szenvedő eurózónát. A piaci konszenzus szerint a jegybank a mai ülésén nem lazít tovább, de szerintünk, ha a stáb előrejelzései pesszimisták lesznek, akkor legalábbis egy újabb kamatvágás jöhet.

  • A headline infláció februárban 0,8 százalékon stagnált, a maginfláció emelkedett
  • Ez csökkenti az EKB lépéskényszerét, ami miatt a piaci szereplők túlnyomó többsége már nem is számít kamatvágásra a mai ülésen
  • Az euró árfolyama Mario Draghi korábbi szavaira erősödött, vagyis kiárazódni látszanak a további lazító lépések
  • Korábban ugyanakkor több olyan értesülés is napvilágot látott, hogy a jegybank negatív betéti rátán gondolkozik vagy újabb hosszú lejáratú refinanszírozási forrást akar biztosítani a bankoknak
  • Ma hozzák nyilvánosságra a jegybanki stáb 2016-ra vonatkozó inflációs előrejelzéseit
  • Az SPF-konszenzus szerint még 2016-ban is csak 1,7 százalék lehet az átlagos HICP infláció
  • Amennyiben túlzottan pesszimisták lennének a stáb előrejelzései, az akár további kamatvágást eredményezhetne a jelenlegi 0,25 százalékos szintről, de unortodox eszközök használata továbbra sem valószínű.

Az Európai Központi Bank magyar idő szerint 13 óra 45 perckor ismerteti döntését, majd Mario Draghi EKB-elnök fél háromkor sajtótájékoztatót tart.

Elfertőződhet az ukrán válság

Szerdára lecsillapodtak a kedélyek az orosz-ukrán konfliktusban, viszont a másik szálon felpörögtek az események. Az ukrán pénzügyminiszter ugyanis azt közölte, hogy tárgyalásokat kezdenek hitelezőikkel a devizaadósság átstrukturálásáról. Eközben a mai napon José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy Ukrajna 11 milliárd eurós csomagot kaphat, amennyiben megállapodik az IMF-el.

Elemzők: drágasággal fenyeget az ukrán válság

Inflációs kockázatot jelent Közép-és Kelet-Európa gazdaságaiban az ukrajnai válság a globális élelmiszer- és nyersolajárakra gyakorolt esetleges hatásai révén - vélekedtek szerdai helyzetértékeléseikben a londoni pénzügyi elemzők.

Így reagáltak a piacok a csődveszélyre - Mit lép a Templeton?

A rövidebb futamidejű ukrán, dolláralapú állampapírok hozama hevesebben (5-6 egységgel), a hosszabbaké kevésbé intenzíven esett az ukrán pénzügyminiszter azon mai jelzésére, miszerint az adósságterhek alól részben átütemezéssel szeretne szabadulni az ukrán állam. Az államcsőd ilyen formája nem teljesen meglepő, az viszont az, hogy a tárcavezető "indoklása" szerint csak idén 10 milliárd dollárnyi adósságtörlesztéssel szembesül az ukrán állam. Ez ugyanis érdemben több, mint amennyi törlesztéssel eddig a legtöbb piaci szereplő kalkulált. A nemzetközi pénz- és tőkepiacokon nem mutatkoztak érdemi (negatív) reakciók az ukrán pénzügyminiszter ma kora délutáni jelzésére.

Közel négyéves mélyponton az ISM index

Januárhoz képest kevésbé optimisták az amerikai szolgáltatók - derül ki az ISM februári felmérésének eredményeiből. A főindex értéke 54 pontról 51,6 pontra csökkent, miközben a konszenzus 53,5 pont volt.

Megint ketten szavaztak Matolcsyval szemben

A Monetáris Tanács február 18-i üléséről megjelent jegytőkönyv szerint ezúttal is Cinkotai János és Pleschinger Gyula szavazott az alapkamat szinten tartására. A dokumentumból az is kiderült, hogy az inflációs jelentéstől függ, folytatódik-e tovább a kamatcsökkentés.

Csalódást okozott az amerikai adat

Februárban a várt 160 ezer helyett mindössze 139 ezerrel bővült a foglalkoztatottság az Egyesült Államokban - jelentette az ADP. A részletes adatok szerint a szolgáltató szektor munkahelyteremtő képessége viszonylag erős, a feldolgozóiparban viszont alig akad új munkahely.

Ezen az uniós listán nincs rajta Magyarország (2.)

Az Európai Bizottság friss jelentése szerint 14 tagállam küzd egyensúlyhiánnyal, valamint további 3 ország esetében túlzott az egyensúlyhiány. Magyarország esetében nem túlzott az egyensúlyhiány, de aggodalomra ad okot a magas államadósság.

2013-ban nem tudott növekedni Európa

Negyedéves alapon 0,3 százalékkal bővült az euróövezet, míg az Európai Unió 0,4 százalékkal - derült ki az Eurostat 2013. negyedik negyedévére vonatkozó felülvizsgált adataiból. A számok nem jelentenek eltérést az előzetes eredményekhez képest, így piaci reakciót sem látunk. 2013 egészét nézve az eurózóna átlagos növekedése -0,5 százalék volt.

A német szolgáltatói szektor húzza a régiót

Februárban visszaesést mutatott a francia szolgáltatói szektor aktivitása, ugyanakkor kevésbé, mint azt az előzetes adatok alapján gondoltuk volna. Jó hír viszont, hogy a német szektor még a korábban látottnál is jobban teljesít a Markit legfrissebb közlése szerint.

Így éledezik a magyar gazdaság (3.)

Tavaly az utolsó negyedévben 0,5 százalékkal bővült a magyar gazdaság előző három hónaphoz képest. Ez ugyan 0,1 százalékponttal kisebb szám, mint amit a KSH a gyorsbecslésében közölt, de az összképet nem változtatja. Az éves növekedési ütem megegyezik az előzetesen közölt 2,7%-kal. A részletes adatok több érdekességet is tartogattak a növekedés szerkezetét illetően.

Visszanyerni az egyensúlyt: Hol tartunk most?

Az elmúlt évek egyik legfontosabb sikere, hogy Magyarország külső egyensúlyi mutatói a válság óta eltelt években jelentősen javultak, ami a folyó fizetési mérleg masszív többletében és a külső adósságráták jelentős csökkenésében is tükröződött. A bruttó, rövid lejáratú külső adósság mintegy 30 százalékkal mérséklődött a 2011 és 2013 közötti időszakban, tehát e mutató alapján is számottevően csökkent az ország sérülékenysége. Előrejelzéseink alapján a folyó fizetési mérleg többletéből eredően a következő években is a külföldi hitelek visszafizetése várható, ami a külső adósság további csökkenését vetíti előre és vélhetően magával hozza a rövid külső adósság további mérséklődését is.

"Meg lehet mondani, mit kell tenni a munkanélküliekkel"


Magyarországon annyira komolytalan a szakpolitika csinálása, hogy még beszélni sem érdemes róla, de nincs ez ám mindenhol így. Az empirikus közgazdaságtan egyik legújabb iránya ugyanis már megadja a lehetőséget rá, hogy tényleg feltárjuk, mennyit is ér a segélyezés, vagy milyen hatással van a foglalkoztatottságra a kedves minisztériumunk programja. Már ha hagyja, hogy úgy tervezzük azt meg. A programok kiértékelésének egyik legkönnyebben megérthető és legbiztosabb módja a véletlen kísérlet használata. Ezzel valóban meg lehet mondani, hogy mekkora hatást érünk el, ahhoz képest mintha nem csinálnánk semmit. Marc Gurganddal, a J-PAL Europe tudományos igazgatójával beszélgettünk a módszer megítéléséről és jövőjéről.

Gurgand az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont nemzetközi szeminárium sorozatának előadójaként járt Magyarországon.

NATO-orosz találkozó lesz ma

Jelentõsen enyhült hétfõ este óta a feszültség az orosz-ukrán válságban és így a nemzetközi pénz- és tõkepiacokon is, hiszen elõbb kedd reggel Vlagyimir Putyin orosz államfõ visszarendelte a hadügyi egységeket Oroszország nyugati részérõl, majd déli sajtótájékoztatóján jelezte: most nincs szükség katonai beavatkozásra Ukrajna területén. A jogot mindenesetre fenntartja magának Oroszország, hogy a Krím-félszigeten élõ oroszok védelmében beavatkozzon, de szavai szerint a háború csak a legvégsõ eszköz a célok elérésére. Az Egyesült Államok felõl formálódó orosz politikai-gazdasági szankciókra Moszkva kemény választ adna, igaz sok múlik még azon, hogy az európai állam-és kormányfõk csütörtöki rendkívüli csúcstalálkozóján milyen közös álláspont születik.

Fontosabb részletek

  • Kedd hajnalra nyilvánvalóvá vált, hogy a hétfõ délutáni orosz ultimátum nem volt valós
  • Vlagyimir Putyin elnök kedd reggel azt is közölte, hogy visszavonja az orosz egységeket a nyugati határ mellõl (nem a Krím-félszigetrõl)
  • Az Európai Unió és az Egyesült Államok is célzott szankciókat helyezett kilátásba hétfõ éjszaka
  • Erre a szóbeli fenyegetések szerint kemény gazdasági válaszokat adna Moszkva
  • A következõ napok a konfliktus tárgyalásos rendezésérõl (annak kísérletérõl) szólnak
  • Közben Kijevben elindultak a hivatalos IMF-tárgyalások egy mentõcsomagról
  • Az ukrán parlament pedig elfogadott egy határozatot egy kis EU-mentõcsomag befogadásáról
  • A halmozódó ukrán gáztartozások és a gazdasági nyomásgyakorlás miatt 50%-kal megemelte a Gazprom az ukránoknak szállítandó gáz árát (a decemberi kedvezményes árhoz képest)
  • A Gazprom közben azzal is fenyegetett, hogy kész átirányítani Európa helyett az ázsiai régióba a Nyugat-Szibériában kitermelt gázt

Előbb volt a szerződéskötés Paksról, mint a kormány jóváhagyása

Nem nézhetett bele a paksi erőmű bővítéséről szóló dokumentumokba Szél Bernadett, aki kedden előbb Fónagy János államtitkárral majd Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszterrel találkozott - ezt az LMP társelnöke jelentette be a tárca épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján. Szél Bernadett elmondása szerint Németh Lászlóné elismerte, a paksi bővítés ügyében "előbb volt szerződéskötés, mintsem a kormány felhatalmazást adott volna rá".

Hatalmas recesszióra számíthat Ukrajna

Az ukrán gazdaságban mély recesszió, Oroszországban pedig stagnálást alig meghaladó növekedés lesz a rövid távú következménye az ukrajnai válságnak - jósolták felülvizsgált keddi előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.

Te aggódsz az orosz-ukrán konfliktus miatt? Szavazz!

Napok óta rendkívül feszült a helyzet a szomszédban. Folyamatosak az üzengetések Oroszország és Ukrajna között, megy az erőfitogtatás, a szankcióval fenyegetés a nyugati államok és Moszkva között. A konfliktus esetleges negatív hatásairól több cikkünkben is beszámoltunk, de most titeket kérdezünk: a mostani helyzetben mennyire féltek a szomszédban zajló eseményektől?

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.