makrogazdaság

Megugrott az Angliába vándorlók száma

2013-ban szeptemberig 212 ezer új bevándorló telepedett le hosszú távra az Egyesült Királyságban, ami jelentős növekedés az előző évhez képest a brit statisztikai hivatal szerint. Bár a britek főleg a bolgár és román bevándorlók beáramlásától tartanak, nagyobb részt olasz, spanyol, portugál letelepedők érkeztek.

Megérkezett a friss GDP-adat

Lefelé módosította a tavalyi negyedik negyedéves GDP-adatot az amerikai kereskedelmi tárca. Éves szinten a korábban jelzett 3,2 százalék helyett mindössze 2,4 százalékkal nőtt a GDP, miközben a konszenzus 2,5 százalék volt. A revíziót a vártnál gyengébb fogyasztás indokolhatta.

Csak stagnált az infláció, mégis hirtelen erősödött az euró

Sem az eurózónás inflációban nincs változás, sem a munkanélküliségi rátában a korábbi szintjéhez képest - jelentette a mai napon az Eurostat. A fogyasztói árindex a januári felülvizsgált 0,8 százalékos szintet mutatja az előzetes adatok szerint februárban is, míg a munkanélküliségi ráta 12 százalékon ragadt. Az euró heves erősödéssel reagált a statisztikákra (a középpontban az infláció), ami mögött leginkább az Európai Központi Bank márciusi lépésével kapcsolatos várakozások állhatnak.

Erősödik a jen, mert most még szépek a számok

Ma hajnalban kedvező adatok érkeztek Japánból, mind az ipari termelési adatok jobban alakultak a vártnál, mind az inflációs statisztikák jobban tartják magukat, mint gondoltuk volna. Ettől függetlenül továbbra is az feltételezhető, hogy az áprilisi adóemelés okozta visszaesésre reagálnia kell majd a japán jegybanknak és így a jen most látott mérsékelt erősödése hamar megfordulhat.

Év végén is kitartott a jó beruházási teljesítmény (4.)

A 2013. IV. negyedévi nemzetgazdasági beruházások 14,9%-kal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az előző negyedévben a KSH 9,8%-os bővülést jelentett, a gyorsulás azonban a bázishatás eredménye. A szám azonban így is jó, utoljára tíz éve láttuk ilyen magas indexet. A 2013. év egészében a nemzetgazdasági beruházások volumene 7,2%-kal emelkedett. A jó hírt kissé beárnyékolja a korábban is megfigyelt szerkezeti probléma: a beruházást elsősorban most is az állami és/vagy a felpörgetett európai uniós támogatásokkal megsegített gazdasági tevékenységek adják.

Közzétették a Paks II-re reagáló brüsszeli levelet

Közzétette a kormány csütörtökön a kormany.hu internetes oldalon azokat az észrevételeket, amelyeket az Európai Bizottság fűzött a januárban megkötött magyar-orosz nukleáris megállapodás tervezetéhez.

Késhet a ciprusi hitel

Késhet a Ciprusnak nyújtott nemzetközi hitel következő részlete, mivel a ciprusi országgyűlés csütörtökön elutasította a kormány privatizációs terveit. A tervek elfogadása szükséges a hitel folyamatos folyósításához.

Népszavazás lesz a Krím-félszigeten

A korábbi ellenzéki pártok által vezetett többségi kormánykoalíció jött létre csütörtökön a 450 tagú ukrán parlamentben. Eközben az Európai Bizottság szóvivője bejelentette, nem Janukovicsot, hanem Turcsinovot tekintik ukrán elnöknek. Az új ukrán kormány a budapesti memorandumban foglaltak betartását kérte az egykori aláíróktól. Az ukrán hatóságok megkérték az IMF támogatását, hamarosan megérkezhet a tárgyaló küldöttség Kijevbe.

A húsz legszegényebb között négy magyar régió

Egy bolgár és egy román régió az Európai Unió legszegényebbje, egy főre jutó GDP-jük a közösségi átlag alig harmada, míg a leggazdagabbnak egy belső londoni kerület számít, ahol az egy főre jutó GDP az EU-átlag több mint háromszorosa - derül ki az Eurostat friss, immár az új EU-tag Horvátországgal kibővített jelentéséből. Pozsony az ötödik és nagyon elhúzott, Prága a tizedik, Bécs a tizenkettedik leggazdagabb régió. Budapest nem számít külön régiónak ebben a bontásban. A hét magyar régióból négy viszont megtalálható a húsz legszegényebb európai között, ahol összesen immár 273 régió van.

Akkorát esett az ukrán fizetőeszköz, hogy olyan a világon nincs

Annyira fogyóban vannak az ukrán devizatartalékok, hogy a jegybankjuk inkább elengedte a korábban még sávban tartott hrivnyát, ami miatt az a világ legnagyobb bukását produkálta idén. Bár a lebegő árfolyamrendszerre való átállás nem irracionális lépés, de az, hogy ezt a piac kényszerítette ki, már nem túl szerencsés. A gyengülő hrivnya természetesen csökkenti a külföldi bankok (így az OTP) eredményét és még nagyobb késedelmeket (és potenciális veszteségeket) okozhat a devizahitelek esetében. Mindezek miatt meglehetősen szembetűnő árfolyamreakciót láthattunk a mai napon.

2014.02.27 15:39 Kik uralják az ukrán bankszektort? - Ők most félhetnek
2014.02.27 15:39 Próbál felállni a padlóról az OTP

Több munkanélküli, kevesebb megrendelés

A legfrissebb adatok szerint továbbra sem lehetünk túlságosan optimisták az amerikai gazdaság teljesítményét illetően. Múlt héten a frissen regisztrált munkanélküli segélykérelmek száma 14 ezerrel 348 ezerre nőtt, a tartós cikkek rendelésállománya pedig tovább csökkent. A decemberi 4,2 százalék után egy százalékos visszaesést mértek.

Az EKB vakarhatja a fejét: visszaesett a német infláció

Februárban tovább esett a német infláció, ami egy újabb bizonyíték arra, hogy a dezinflációs környezet nem csitul. A harmonizált (HICP) fogyasztói árindex 0,2 százalékponttal egészen 1,0 százalékig süllyedt. Mivel a németeknek van a legnagyobb súlya az eurózónás inflációs mutatóban, ezért a pénteken érkező aggregált statisztika is elmaradhat a várttól.

A németek az élen a vagyoni egyenlőtlenségben

Sehol máshol nem olyan magasak a vagyonegyenlőtlenségek az eurózónában, mint Németországban - derül ki egy szerdán publikált tanulmányból. Az átlag német nettó vagyona 83 ezer euró körüli, de a lakosság több mint negyedének semmilyen vagyona nincs, vagy csak adóssága van.

Folytatódott a hozamcsökkenés a mai DKJ-aukción is

A korábbi aukcióhoz hasonlóan ma is nagyjából másfélszeres túljelentkezést láthattunk a 12 hónapos diszkontkincstárjegyek iránt. Így az Államadósság Kezelő Központ 60 milliárd forintot vont be 3,16 százalékos átlaghozam mellett, ami csökkenést jelent a két héttel ezelőtti szinthez képest.

2012 szeptembere óta nem volt ennyire kevés munkanélküli Németországban

Februárban továbbra 6,8 százalékon áll a munkanélküliségi ráta Németországban, a számuk ugyanakkor 14 ezer fővel csökkent - jelentette a Reuters a nürnbergi munkaügyi hivatal statisztikáira hivatkozva. Ilyen alacsony szinten 2012 szeptembere óta nem volt a munkanélküliek száma az országban.

Rehn felel az ukrán mentőcsomagért

Catherine Ashton, az Európai Unió külügyi főképviselője Olli Rehnt, a brüsszeli testület gazdasági ügyekért felelős tagját bízta meg, hogy hangolja össze az Ukrajnának nyújtandó pénzügyi segítségnyújtásra irányuló törekvéseket az EU, a Nemzetközi Valutaalap (IMF), más pénzügyi intézmények, az uniós tagállamok és az unión kívüli országok között - derül ki az Európai Külügyi Szolgálat szerda este kiadott közleményéből.

Megvan az új ukrán kormány? - Csütörtökön szavaznak

Ukrajna nagyon közel került egy átmeneti kormány felállításához és így egyre közelebb jut egy IMF-mentőcsomaghoz is. A befektetők mindenesetre még távolról sem nyugodtak, az ukrán államnak ugyanis napokon belül jelentős összegre van szüksége. A jegybank mindeközben nem lép be a hrivnya védelmében. Késő este érkezett a hír: a mentőcsomag minél gyorsabb megszerzése érdekében a Majdan tanácsa Arszenyij Jacenyukot javasolta miniszterelnöknek.

Váratlan fejlemény az amerikai ingatlanpiacon

Meglepően jó hír érkezett az amerikai ingatlanpiacról. Januárban a várt csökkenés helyett közel 10 százalékkal több új lakást értékesítettek - derül ki a kereskedelmi tárca adataiból. A 468 ezres érték bő ötéves csúcsnak számít.

Orbán levelet írt Barrosónak Paks miatt

Kedd délután a kormány közzétette a hivatalos oldalán Orbán Viktor január 23-án kelt levelét, melyet Európai Bizottság elnökének címzett a paksi beruházás ügyében. A magyar miniszterelnök ebben hangsúlyozza, hogy az egész Európai Unió energiabiztonságának növeléséhez járul hozzá a hosszú távú magyar-orosz együttműködés a nukleáris energia területén.

Ígéreteket csepegtet Varga is

Varga Mihály szerint a paksi bővítés nemcsak gazdaságfejlesztési és versenyképességi, hanem nemzetbiztonsági kérdés is, mivel Magyarországnak szüksége van olyan energiakapacitásokra, amelyek az országon belül vannak. A nemzetgazdasági miniszter kedden az InfoRádió Aréna című műsorában hozzátette: például az ukrajnai "zavaros helyzet" miatt nehéz előre megbecsülni, hogy "a kőolaj- és gázszállításaink mennyire fognak rendezetten megtörténni". Az adótervekről szólva megemlítette, hogy bizonyos termékcsoportok esetében nem kizárt az áfacsökkentés, a különadó kivezetése azonban nem lehetséges.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.