makrogazdaság

Most belendülhet a munkaerőpiac

Óvatos optimizmussal várják a második negyedévet a magyarországi munkáltatók. A Manpower által megkérdezett munkáltatók 15%-a tervez munkaerő-felvételt, 7% elbocsátást, 77% nem tervez változást a létszámában. A felvételt és elbocsátást tervezők arányából képzett egyenlegmutató 8 pontra ugrott, ami 2009 óta a legkedvezőbb szám, ugyanakkor szezonális hatásokkal kiigazítva szerényebb növekedés látható. A vizsgált európai országokban szinte mindenütt javulást várnak a munkaerőpiacon, élen a lengyelekkel és románokkal.

Rákaptak a rövid forrásokra a befektetők

Megint rendkívül kedvező keresleti viszonyok között vontunk be a tervezettnél jóval több forrást a 3 hónapos diszkontkincstárjegy-aukció keretében. A hozamok így további 2 bázisponttal csökkentek a múlt heti aukcióhoz képest.

A Fehér Ház szerint gyorsuló pályán van az USA gazdasága

Optimista becsléseket közölt az Egyesült Államok gazdasági növekedésére vonatkozóan a Fehér Ház tegnap. Előrejelzéseik szerint idén robusztusabb növekedésre lehet számítani, 2015-ben pedig még tovább gyorsulhat az ország gazdasága.

Megint nagy meglepetés az inflációban

Februárban 0,1 százalék volt az egy évre visszatekintő drágulás. Az elemzők előzetesen arra számítottak, hogy a januári stagnálás után 0,5%-ra gyorsul az infláció.

Most még nem, de idén biztosan lépniük kell

A mai napon még nem lépett a japán jegybank, amire számított is a piac, viszont a közleményükben rontottak az exportvárakozásokon. Az áprilisi adóemelést követően viszont a gazdaság jelentős visszaesést szenvedhet el és ezzel összefüggésben a piac további monetáris lazítást vár még idén.

Az elmúlt négy év egy vállalkozó szemével

Első ránézésre elégedettnek kellene lennem. Azok közé tartozom, akiknek a jövedelemadója jelentősen csökkent, személyesen is, és az érdekkörömbe tartozó cégeknél is. Bevételeink devizában érkeznek, költségeink jelentős hányada forintban merül fel, tehát a gyenge forintnak is haszonélvezői vagyunk. Devizahitelem soha nem volt, a Graphisoft Park eurohiteleinek törlesztésére pedig biztos fedezetet nyújtanak az euróban rögzített bérleti díjak. Azt is megértem, ha sokaknak imponál az a határozott célratörés, amivel a törvénykezés dolgozik. Félretolja a felesleges egyeztetgetéseket, nem köt elvtelen kompromisszumokat, leépíti a korábbi ellenzékek által többnyire csak betartásra használt fékeket és ellensúlyokat, lenyűgöző tempóval alkot törvényeket, sarkalatos törvényeket, sőt Alaptörvényt is. Biztosan sokan vannak, akiknek ez imponál, nekem nem.

Elképesztő számok a világ adósságáról

Brutális ütemben adósodott el a világ az elmúlt 6 évben - derül ki a Bloomberg friss gyűjtéséből. A globális adósságállomány 100 ezer milliárd dollár fölé nőtt. Közben a gyenge euróövezeti tagállamok rég nem látott alacsony hozamok mellett adósodhatnak el.

Az oroszokat fenyegetik a britek

Nem elég az idén lejáró államadósság és kifizetetlen számlák rendezésére az ukrán jegybank devizatartaléka, ezért a mielõbbi IMF hitelrészlet lehívás reményének adott hangot mai nyilatkozatában az ukrán pénzügyminiszter. A kormányfõ csütörtökön felszólal az ENSZ BT ülésén a Krím-félszigeten március 16-ra tervezett népszavazás ügyében, közben orosz fegyveres erõk egyre nagyon befolyást szereznek az elzárt, egyelõre Ukrajnához tartozó félsziget területén. Az amerikai és a kínai elnök a tárgyalásos rendezés szükségességére szólított fel az orosz-ukrán válság kapcsán. A lengyel PKO bank jelentős veszteséget írt le Ukrájnában mûködő leányánál a krízishelyzet miatt, ami rossz óment jelenthet az OTP-nek.

Három forinttal csökkennek az üzemanyagárak

Szerdától bruttó három forinttal csökkenti a MOL a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi listaárát - tudta meg a Portfolio.hu. Mindez azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin literjét bruttó 388,6, a gázolajét pedig bruttó 408,6 forintért adja majd a kiskereskedőknek.

Veszélyesek a távoli ígéretek

A világ vezető jegybankjai az elmúlt időszakban hosszútávú elköteleződéseket tettek a monetáris politikájuk lazán tartásával kapcsolatban. A Nemzetközi Fizetések Bankjának legfrissebb elemzése szerint ezek viszont csak a rövid távú várakozásokat tudták befolyásolni és a jövőben veszélyes lehet a felülírásuk vagy akár a betartásuk is.

Visszaeső kereslet mellett is maradtak az alacsony hozamok

A mai napon a múlt heti felére esett vissza a 6 hetes diszkontkincstárjegyek iránti kereslet, de az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) így is a múlt hetinek megfelelő átlagos hozamszint mellett tudott 60 milliárd forintnyi forrást bevonni.

Öt éve nem esett ekkorát a kínai export

Súlyosan visszaesett a kínai export teljesítménye februárban, ami igencsak ellentmond a kínai vezetés által kitűzött 7,5 százalékos növekedési célnak. A befektetők elbizonytalanodtak, így pedig a tőzsdék eséssel reagáltak.

Hezitálnak a devizahitelekről, közben emelkedésnek indulnak az árak

A magyar alkotmánybírák továbbra sem döntöttek a devizahitelek ügyéről, de az Alkotmánybíróság főtitkára szerint ez hamarosan már bekövetkezhet. Ezen kívül kedden azzal kell szembesülnünk, hogy elmúlik a rezsicsökkentés (első körös) hatása és ismét emelkedő inflációról számol be a Központi Statisztikai Hivatal. A nemzetközi színtéren a japán kamatdöntést követő kommentárok lehetnek izgalmasak, illetve a csütörtöki adatdömping az USA-ban.

Kiábrándult a piac a Fidesz-kormányzásból

Négy éve megváltásként várták, most viszont az egyik legrosszabb forgatókönyvként tartják számon a piaci szereplők a kétharmados fideszes kormányzást. A Portfolio.hu ezúttal is elkészítette a hagyományos választások előtti felmérését, amiből az is kiderül, hogy nincs igazán olyan, kormányzásra is esélyes alakulat, amitől sokat várnának a tőkepiaci elemzők.

Merkel Putyinnak: jogsértő a népszavazás a Krím félszigeten

Ismét sikertelenül próbáltak bejutni a Krím félsziget belsejébe az Európai Biztonsági és Együttmûködési Szervezet (EBESZ) Ukrajnába küldött nemzetközi megfigyelõi szombaton. Az orosz védelmi minisztérium jelezte: fontolóra veszi a külföldi katonai ellenõrök fogadásának leállítását, válaszul a Pentagon azon bejelentésére, hogy leállítja az amerikai és az orosz védelmi tárca közötti együttmûködést. Közben az amerikai és a francia elnöki adminisztráció arra figyelmeztetett, hogy ha Oroszország nem vonja ki csapatait az említett félszigetrõl, akkor a két ország újabb szankciókat fog hozni, "amelyek érzékenyen fogják érinteni a nemzetközi közösség és Oroszország közti kapcsolatokat, ami pedig senkinek nem áll érdekében". A félsziget kormányfője szerint az Oroszországhoz csatlakozásról kiírt március közepi népszavazást már senki sem akadályozhatja meg.

Fontosabb részletek

Továbbra is 20 százalékkal többet keresnek a férfiak Magyarországon

A legfrissebb adatok szerint 2013-ban a férfiak bruttó átlagfizetése 220 000 forint volt, míg a nőké 173 400 forint, vagyis Magyarországon a nők átlagosan 21 százalékkal kerestek kevesebbet a férfiaknál, ez a különbség pedig évek óta nem változik - derül ki a Workania állásportál által működtetett fizetesek.hu internetes bérfelmérés legújabb kutatásából.

Gyorsít az infláció

A januári 0% után februárban 0,5%-ra gyorsulhatott az infláció a Portfolio.hu által megkérdezett szakértők szerint. Az első körös rezsicsökkentés hatása most "esik ki" az inflációs adatokból, de továbbra is visszafogott lehetett a drágulás az élelmiszereknél. Az év során emelkedés várható az inflációban, de az előrejelzést nehézkessé teszi a számos kormányzati intézkedés, ami tavaly és idén rángatja az árakat.

Még mindig az EU-ban hiszünk

Többen látják optimistán a következő 12 hónap hazai gazdasági kilátásait, mint korábban, és inkább optimisták a magyarok az EU gazdasági kilátásaival kapcsolatban is - derült ki az Eurobarométer friss felméréséből. Továbbra is az erősebb EU-s gazdaságpolitikai koordinációt látja a lakosság a válság megoldásának, de az egyes eszközöket illetően megosztottak a vélemények.

Rendkívüli lehetőség előtt áll Magyarország

A 2014-2015-ös évek Magyarország számára kivételes lehetőséget biztosítanak - vélekedtek Magyarországról szóló átfogó elemzésükben az UniCredit közgazdászai. A tavaszi parlamenti választások után felálló - valószínűleg Fidesz vezette - kormánynak ezt a lehetőséget kellene megragadnia és olyan intézkedéseket kellene végrehajtson, amelyek javítják a magyar gazdaság potenciális növekedését. Konkrét javaslatokat is megfogalmaznak a szakértők, egyúttal azonban arra is figyelmeztetnek, hogy amennyiben a kormány halogatja ezeket a fontos lépéseket, akkor ismét az államadósság magas szintje és az adósságpálya fenntarthatósága kerül a figyelem középpontjába.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.