makrogazdaság

Menekül a tőke Oroszországból - Recesszió lehet a vége

Ömlik ki a tőke az orosz gazdaságból az ukrajnai válság kiéleződése óta - állapították meg londoni elemzők hétfői helyzetértékelésükben. A tőkemenekítés csak az idei első negyedévben meghaladhatja az éves orosz hazai össztermék (GDP) 3 százalékát - jósolták az elemzők.

Az etatizmus 50 árnyalata

Amikor az elmúlt négy év állami szerepvállalásának alakulásának néhány jellemzőjét próbáljuk végiggondolni, igen széles elméleti és gyakorlati ismeretekre támaszkodhatunk a történelem és a világgazdaság tapasztalataiból. Ugyanakkor ez a kérdéskör Magyarországon is hosszú évtizedek óta a szakemberek figyelmének a középpontjában állt, így itt is van mire támaszkodnunk. Ez is jól érzékelteti, hogy a túlterjeszkedő, mindenbe beavatkozó állam, az etatizmus nemcsak az elmúlt négy év problémája Magyarországon, hanem sokkal, de sokkal hosszabb történet következménye, része és eleme. Kétrészes irásomban az állami túlterjeszkedés hazai folyamatait tekintem át.

Bővült az ipari termelés az USA-ban

Februárban az előző hónaphoz viszonyítva 0,6 százalékkal bővült az ipari termelés az Egyesült Államokban a korábbi (felülvizsgált) 0,2 százalékos zsugorodást követően. A piac ennél visszafogottabb, 0,1 százalékos bővülésre számított volna.

Javulást mutat az amerikai feldolgozóipar

A New York-i Fed feldolgozóipari indexe 5,61 pontra emelkedett márciusban, ami jelentős előrelépést jelent a februári 4,48-as szinthez képest, de a piaci konszenzustól (Reuters: 6,0) elmarad.

Most Varga tárgyalt az IMF-fel

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta a Nemzetközi Valutaalap misszióvezetőjét, Costas Christou-t és Johann Prader-t, az IMF igazgatóságában Magyarországot is képviselő igazgatót - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfő déli közleményében. Magyarország már nem IMF program ország, mivel hazánk 2013-ban visszafizette a teljes tartozását, de továbbra is tagja a szervezetnek, ezért gazdasági konzultáció keretében folytatódik az együttműködés.

Tovább csökkentek a hozamok a mai DKJ-aukción

A múlt hetihez hasonló kereslettel szembesült a 6 hetes diszkontkincstárjegyek értékesítésekor az Államadósság Kezelő Központ a mai napon. Így most is 60 milliárd forintnyi forrást vontak be, továbbra is csökkenő hozamok mellett.

Mégiscsak visszaesett az infláció

Mégiscsak visszaesett az eurózónás infláció februárban - derült ki az Eurostat ma közzétett felülvizsgált adataiból. Az éves drágulás mértéke 0,7 százalék volt, messze az Európai Központi Bank 2 százalék közeli céljától.

Erősen kezdte az évet az építőipar

Januárban az ipari termelés volumene 0,8 százalékkal haladta meg a decemberi szintet. A bővülést továbbra is az állami megrendelések (és az ehhez forrást biztosító uniós támogatások) biztosítják.

Meddig vásárol még milliárdokért az amerikai jegybank?

Ezen a héten szerdán ismerhetjük meg a Federal Reserve döntését és a Nyíltpiaci Bizottság legfrissebb előrejelzéseit. A piac az eszközvásárlások további lassítására számít, de ezen kimenet mellett is feszült figyelem övezheti a közleményt követő sajtótájékoztatót. Itthon csak a jövő héten lesz újabb jegybanki döntés.

Krím biztosan elszakad - Putyin aggódik

Folyamatosan nőtt a piaci és diplomáciai feszültség a mai krím-félszigeti népszavazás előtt amellett is, hogy az eredményt szinten borítékolni lehetett. Vasárnap esti részeredmény szerint egyébként a népszavazásra jogosultak szinte teljes egésze az Ukrajnától való elszakadásra voksolt, így a félsziget parlamentje már hétfőn kezdeményezi az Oroszországhoz való csatlakozást, amely gyorsan megtörténhet. Mostantól a fő kérdés az, hogy Oroszország megelégszik-e a Krím-félsziget megszerzésével, vagy Kelet-Ukrajna oroszok lakta területei is célponttá válnak, az ottani oroszokat ért inzultusokra hivatkozva. Más területek elszakadási törekvéseit fékezheti, hogy a mai népszavazás eredményét sem ismerik el a nyugati hatalmak, illetve kemény politikai és pénzügyi szankciókat léptethetnek életbe már jövő hét elején. A mai népszavazás üzenete mindenesetre egyértelmű: megbomlott Ukrajna területi egysége.

A Moody's szólt: az EU jobban teljesít

Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról az Európai Unió adósosztályzatának kilátását a Moody's Investors Service, elsősorban a legnagyobb EU-gazdaságok javuló hitelképességével és az euróövezeti adósságválságból eredő kockázatok enyhülésével indokolva a döntést.

Éledezget a magyar álláspiac

Ötezerrel több állást hirdetettek meg februárban a vállalkozások, mint egy évvel korábban - derült ki a munkaügyi központok adataiból. A 2012-es mélypont után a tavalyi év második felében kezdett el erősödni az álláspiac. Idén februárban 16 600 darab állást hirdetettek meg a vállalkozások, államilag támogatott formában pedig 15 200 darabot. A téli közfoglalkoztatás megjelenése után az álláskeresők száma 400 ezer közelébe ment le, de nem csökkent tovább.

Romlik a fogyasztói hangulat az USA-ban

A márciusi előzetes eredmények szerint 79,9 pontra esett vissza a michigani fogyasztói hangulatindex a múlt havi 81,6 pontos szintjéről. A piac 0,4 pontos javulást várt volna, a dollár pedig gyengülést mutat, de az időzítés alapján nem ezzel hozható összefüggésbe.

Lesz-e ebből magyar elszigetelődés?

A piacról érkező jelzéseket sokszor hamisnak feltételező, a hatalom erős politikai legitimációját a gazdaságpolitikában is megjelenítő centralizált megoldásokat korábban Latin-Amerika és a mediterrán térség jelentős hatalmi koncentrációjú rendszereiben alkalmaztak. A mérleg pedig vegyes volt: az akár jelentősnek is mondható felzárkózási/modernizációs sikereket - a nemzetközi pénzügyi, sőt helyenként a kereskedelmi elszigetelődés mellett - számos országban a regionális és jövedelmi egyenlőtlenségek komoly növekedése kísérte.

Draghi szavaira esett az euró

Az erős euró és az esetleges deflációs veszélyek miatt kész további lépéseket tenni az EKB - nyilatkozta tegnap Mario Draghi. Az Európai Központi Bank elnök szavaira az euró gyengült a dollárral szemben.

Harmadánál tarthat az online pénztárgépcsere

Az üzembe helyezett online pénztárgépek száma meghaladta az 59 ezret a március 10-i adatok szerint, várhatóan május végéig az üzletek többségében már online pénztárgép működik majd - írta az MTI kérdésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az átállás úgy tűnik, továbbra is lassan halad, hiszen egy hónapja a bekötött pénztárgépek száma 47 ezer volt. Összesen 150-200 ezer bekötött gépnek kellene a végén lennie.

Így süllyednek el megyék

Az ipar jó részében nincs növekedés, egy részüknél kifejezetten visszaesés zajlik. A kis növekedést továbbra is szinte teljes egészében a járműszektor magyarázza, és az ebből fakadó földrajzi szerkezeti átrendeződés tavaly is kitartott - derül ki a Portfolio.hu vizsgálódásaiból. A magyar régiók több mint felében tavaly is zsugorodott az ipar. 2010-ben és 2011-ben két-két visszaeső megye volt, 2012-ben tíz, tavaly pedig tizenegy. Vagyis egyelőre az újraiparosítás várat magára.

Az IMF is megszólalt a kínos Matolcsy-féle könyvügyben

Nem tud a konkrét esetről, azonban a Nemzetközi Valutaalapnál létezik egy megállapodás, hogy a hatóságokkal folytatott tárgyalásokkal kapcsolatos információkat bizalmasan kezelik - fejtette ki szokásos washingtoni sajtótájékoztatóján Gerry Rice, az IMF nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója egy kérdésre válaszolva, ami a napokban kipattant könyvbotrányra vonatkozott.

Pleschinger: exponenciálisan növelné a kockázatot a további kamatvágás

Elméleti lehetőség van ugyan kamatcsökkentésre, de a kockázatokat most már exponenciálisan növelné, hogy az már nincs összhangban azzal a potenciális minimális előnnyel, amit egy következő kamatvágás még előidézhet - mondta Pleschinger Gyula, az MNB Monetáris Tanácsának tagja a gazdasági rádiónak adott interjújában. Pleschinger arról is beszélt, a forint árfolyama ugyanakkor nem jelent veszélyt az inflációs célra, viszont a külső környezeti tényezőket lehet, hogy hangsúlyosabban veszi majd figyelembe a kilenc tagú tanács.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.