makrogazdaság

Kissé romlott az üzleti hangulat Németországban

Júniusban enyhén romlott az üzleti környezet megítélése Németországban az Ifo-index szerint. A főindex értéke 109,7 pontra esett, míg a piac lényegében stagnálásra számított volna a múlt havi 110,4 pontos érték körül.

Tovább pénzeljük a külföldet

A külfölddel szembeni nettó finanszírozási képesség 2014 I. negyedévében - a szezonális hatások kiszűrésével - a GDP 7,6%-a volt. Eszerint folytatódott a külső adósság leépítésének folyamata, ami a fizetési mérleg többletével jár.

Javulgat a gyerekvállalási kedv

Az előzetes adatok szerint 2014 első négy hónapjában 28 318 gyermek született, 2,9%-kal több, mint egy évvel korábban. A szezonálisan igazított adataink áprilisra is hasonló tendenciát jeleznek, de a válság előtti születésszámtól még messze vagyunk. A halálozások száma 43 224 volt, ami 3,7%-os csökkenést jelent 2013. január-áprilishoz viszonyítva. A természetes fogyás 14 906 fő volt, 2 478-cal kevesebb az egy évvel korábbinál.

Mit nem beszél az a jegybankelnök?

Az EKB még nagyban küzd a vérszegény eurózónás infláció újjáélesztéséért, de Mario Draghi máris utalást tett rá, hogy mikor kezdhetik emelni az öreg kontinensen is a kamatokat.

Remekel az USA feldolgozóipara

Júniusban tovább gyorsult az Egyesült Államok feldolgozóiparának üzleti aktivitása - derült ki a Markit adatközléséből.

Így hódítja meg Kína Európát

A kelet-európai régió komoly potenciális gazdasági lehetőségeket rejt a kínai cégek számára, amelyek termékei egyébként már minőségüket tekintve is megállják a helyüket a nemzetközi piacokon - véli Lőrincz Dániel, a China Brand Trade Center munkatársa, akivel a közelgő China Expo 2014 kapcsán készítettünk interjút. Ebből kiderül, hogy a kínai cégek miként fedezik fel az európai piacot, hogyan zajlik az üzletkötés és milyen szabályoknak kell megfelelniük a kínai termékeknek, márkáknak.

Megvan a 3000 milliárd forintos döntés! (3.)

Rendkívül fontos, az ország következő évtizedeit - mind energetikai, mind pénzügyi szempontból - is meghatározó törvényjavaslatról szavaznak ma a Parlamentben. A képviselők ugyanis a Paksi Atomerőmű bővítésének Oroszországgal kötött pénzügyi megállapodásáról döntenek, a tét 10 milliárd eurónyi (3000 milliárd forintnyi) hitel, plusz a kamatok. Az ügy óriási jelentősége ellenére a megalapozó dokumentumokat a kormány nem hozta nyilvánosságra.

Update: időközben az Országgyűlés megszavazta Varga Mihály törvényjavaslatát.

Mutatjuk a hét piaci bukkanóit

A hetet számunka a Magyar Nemzeti Bank holnapi kamatdöntése határozza majd meg, amin a Monetáris Tanács újabb 10 bázisponttal vághatja a kamatokat. Ezen kívül a nemzetközi színtéren sem lesz nyugalom, az USA például szerdán még sokkal súlyosabb visszaesésről számolhat be az első negyedéve kapcsán.

Júniusban mind a két eurózónás nagyhatalom csalódást keltett

Csalódást keltett a francia, a német és az eurózónás beszerzésimenedzser-index (BMI) is júniusban, a Markit közlésében. A piac lényegében stagnálásra számított volna a két meghatározó ország feldolgozóipari és szolgáltatószektorbeli aktivitása kapcsán, de visszaeséssel szembesült.

Jó hír Kínából

Júniusban 50,8 pontra, javult az HSBC által számolt beszerzési menedzser index Kínában. Az előző hónapban még 49,4 ponton állt a mutató, vagyis a zsugorodást jelző, 50 pont alatti tartományban volt. A friss adat héthavi csúcsot jelent, és azt az esélyt kínálja, hogy a kínai gazdaság lassulása nem lesz látványos.

Lezajlott a választás, esik a fogyasztói bizalom

Júniusban is csökkent a GKI fogyasztói bizalmi indexe, igazolva azt a régi megfigyelést, hogy a választások előtti felhúzást jellemzően korrekció követi. Ezzel együtt az üzleti és a lakossági optimizmus a többéves csúcsa közelében áll, igaz, egy ideje már nem tud tovább javulni.

Putyin szerint orosz területeket értek lövések!

Teljes harckészültségbe helyezte Oroszország központi katonai körzetének erőit szombaton Vlagyimir Putyin elnök, majd vasárnap arról beszélt, hogy orosz területeket értek lövések. Források szerint az EU külügyminiszterei hétfőn várhatóan nem fognak újabb szankciókat javasolni, ehelyett a válságot nem katonai misszióval kezelnék.

Súlyos dilemma elé állítják Orbán Viktort

Ha David Cameron tartja magát az ígéretéhez, jövő pénteken az EU történetében először a tagállamok vezetői szavazással állítanak majd jelöltet az Európai Bizottság élére. Mivel nem alakult ki konszenzus Jean-Claude Juncker személyéről, az Európai Tanács "megerősített" minősített többséggel szavazhat bizalmat a volt luxemburgi kormányfőnek, teljesen elszigetelve a brit miniszterelnököt - írja a legfrissebb fejleményeket összefoglaló cikkében a BruxInfo. Ezek fényében kérdés, hogy Orbán Viktor - aki eddig határozottan ellenezte Juncker megválasztását - melyik oldalra áll.

Mégsem lesz argentin államcsőd?

Az argentin elnök, Cristina Fernandez pénteken közölte: minden hitelezőjükkel meg akarnak állapodni - számolt be a CNBC.

Tűzszünetet rendeltek el Ukrajnában

Petro Porosenko ukrán államfő bejelentette, hogy péntek estétől egyhetes egyoldalú tűzszünetet léptet életbe Kelet-Ukrajnában.

Londoni elemzők: támad a defláció

A legutóbbi munkapiaci költségadatok az euróövezeti deflációs veszély növekedésére utalnak - vélekedtek pénteki tanulmányukban londoni pénzügyi elemzők.

Itt is a költségvetés első módosítása! (2.)

Ahogyan arra már hetek óta számítani lehetett, a költségvetés módosítására készül a kormány. Ez derül ki a Költségvetési Tanács honlapjára felkerült véleményből. A Nemzetgazdasági Minisztérium 152 milliárd forinttal emelné meg a kiadásokat, ami a pénzforgalmi deficitet GDP-arányosan 0,5 százalékponttal növeli. A kiadások növekedését állami tulajdonvásárlások magyarázzák.

Tényleg puhultak Brüsszel ajánlásai

Jelentős eredményt ért el Magyarország az országspecifikus ajánlások területén - nyilatkozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az EU-országok gazdasági, illetve pénzügyminiszterei tanácskozásának (Ecofin) szünetében pénteken telefonon az MTI-nek. Kikerült például az elvárások közül az idei 1 százalékos költségvetési kiigazítás - mondta.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kőkemény üzenet jött Kijevből Budapestnek is: marad a Lukoil-szankció, fel kell adni az orosz olajat, amennyire lehet
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.