makrogazdaság

Orbán: a forinthiteleket is meg fogják vizsgálni!

A magyar miniszterelnök a Kossuth Rádió reggeli műsorában több kinyilatkoztatást is tett a devizahitelekkel kapcsolatban. Elmondása szerint a problémát a forintosítással oldják majd meg teljesen, aminek költségeiben az állam is részt vállalhat. Az is kiderült, hogy a forinthiteleknél végrehajtott kamatemeléseket is vizsgálhatják a későbbiekben.

Megdöbbentően alacsony a munkanélküliség Japánban

Hiába vetette vissza az áfaemelés a japánok fogyasztási kedvét, a munkaerőpiacuk továbbra is nagyon jó egészségnek örvend. A munkanélküliségi rátájuk megdöbbentően alacsonyra, 3,5 százalékra esett májusban, ami 16 éves mélypont. Az áfaemelés hatásaitól szűrt infláció ugyanakkor továbbra is nagyon gyenge, de a japán jegybank mégis bizakodó. Szerintük jövőre már el is érhetik céljukat, és a piac ennek fényében nem is vár tőlük további stimulust. A pénteki adatok tehát nem mozdították el a befektetői konszenzust, és így a japán jen sem reagált érdemben.

Csepreghy: a kormány belenézne a norvég alapokról szóló jelentésbe

A magyar kormány levélben kérte az Ernst and Young magyarországi vezetőjétől, hogy betekinthessen a norvég alapok 2008-2010 közötti forráselosztásáról készített jelentésébe - mondta Csepreghy Nándor a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára pénteken, sajtótájékoztatón, Budapesten.
A helyettes államtitkár felidézte, hogy sajtóértesülések szerint a norvég alapok kezelését koordináló és felügyelő brüsszeli Finanszírozási Mechanizmus Iroda (FMO) korábban vizsgálatot rendelt az Ernst and Young cégtől. A cég később megtagadta a kormány kérését.

Aláírták az EU-ukrán szabadkereskedelmi megállapodást is

Aláírták péntek délelőtt Brüsszelben az Európai Unió és Moldova, valamint Grúzia közötti társulási és szabadkereskedelmi megállapodást, valamint az Ukrajnával kötendő egyezmény még hátralévő, a szabadkereskedelemről szóló részét. Az EU Ukrajnával már márciusban aláírta a megállapodás politikai részét. Az oroszok máris fenyegető hangvételben nyilatkoztak az aláírási ceremóniák után.

8%-os a munkanélküliség

Az idén a március-májusi időszakban 8 százalékos volt a munkanélküliségi ráta Magyarországon. A tavasz végén nem igazán javult tovább a munkapiaci helyzet a megelőző hónapok dinamikus fejlődése után. A közmunka-programok hatása továbbra is erős.

Jól ráijesztett a piacra a jegybankár

Megmozgatta a piacokat James Bullard Fed-tisztségviselő mai beszéde, ugyanis azt találta kijelenteni, hogy valójában az amerikai monetáris politika sokkal közelebb van a céljai eléréséhez és a normális állapothoz, mint azt a döntéshozók vagy a piac gondolja. Ez, ha így van, akkor a befektetők számára korábbi kamatemelést jelent, így az ijedtség érthető.

Fontos bejelentésre készülnek az ukránok

Az oroszbarát szakadár fegyveresek támadást indítottak csütörtökön a Donyeck megyei Kramatorszk repülőtere ellen - jelentette az UNIAN ukrán hírügynökség Artem Sevcsenko újságíró Facebook-bejegyzésére hivatkozva.

A várt alatt költekeztek az amerikaiak

Májusban a várakozásoknál kisebb mértékben emelkedtek az amerikai fogyasztók kiadásai. A személyes fogyasztások árindexe (ez a Fed preferált inflációs mutatója) közben 2012 októbere óta a legmagasabb szintre emelkedett.

Kevesebben kértek első alkalommal segélyt

Múlt héten 312 ezren folyamodtak első alkalommal munkanélküli segélyért az Egyesült Államokban, ami 2 ezerrel kevesebb az azt megelőző hétnél.

Brutális kereslet volt az MNB aukcióján

A mai napon 20+20 milliárd forint értékben hirdetett meg 3 és 5 éves kamatcsere-aukciót a Magyar Nemzeti Bank. A bankok viszont összesen 193,6 milliárd forint értékben nyújtottak be ajánlatokat, amiből a jegybank 130 milliárdot fogadott el.

Valami történt a piacon - Felkavarta az állóvizet az MNB

Alaposan felkavarta az állóvizet a magyar tőkepiacon ma az MNB. Egyrészt tartott egy rendkívüli érdeklődéssel kísért swap aukciót, másrészt valószínűleg ezzel áll összefüggésben az adósságkezelő államkötvény aukcióján jelentkezett extrém kereslet, illetve a forint gyengülése is.

Ráharaptak az 5 éves papírokra a befektetők

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) összességében átlagosnak mondható kereslettel szembesült a mai kötvényaukcióján. A piaci szereplők összesen 177 milliárd forintnyi ajánlatot tettek a 3, 5 és 10 éves papírokra, amiből az adósságkezelő pusztán 65 milliárdot fogadott el. Az 5 éves papírokból ez alkalommal furcsán sokat akartak a befektetők venni, az adósságkezelő így ebből a lejáratból adta el a legtöbbet (maximális emeléssel).

Ezért nyit külföldön irodát az MNB

A napokban derült fény arra, hogy külföldön nyit irodákat a Magyar Nemzeti Bank, a jegybank a honlapján hirdette meg az irodavezetői, elemzői állásokat. A Portfolio megkeresésére a jegybank azt közölte, hogy az MNB már korábban is fenntartott hét külföldi irodát, több oka is van az irodanyitásnak.

Németország tovább szárnyalhat

Németország továbbra is fellendülőben van - állítja a német Ifo-intézet, aki 2,0 százalékra emelte az ország idei növekedésével kapcsolatos előrejelzését. Véleményük szerint a német munkanélküliség is tovább csökkenhet, hiába fogadták el a minimálbér bevezetését.

Varga: A jó játékos is a mérkőzés napján van a legjobb formában

A devizahitelesek megsegítése mellett a magyar gazdaság növekedéséről és a paksi beruházásról is beszélt Varga Mihály a Népszabadságnak adott csütörtöki interjújában. A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta, hogy az orosz gigahitel nem veszélyezteti az adósságcélt, csökkenő pályán marad az államadósság. Reagált arra a felvetésre is, hogy tavaly év végén trükkökkel csökkent az adósság. Szavaiból az is kiderült, hogy a reklámadó beterjesztéséről nem egyeztettek az NGM-mel.

Negatív infláció, egyre több dolgozó

Az idén is 3 százalék alatt marad a GDP-arányos költségvetési hiány, a gazdaság gyorsul, a foglalkoztatás pedig a korábban vártnál is gyorsabban bővül - az elmúlt hónapok kedvező gazdasági adatai érezhetően optimistává tették a jegybanki szakértőket is a magyar gazdaság rövid távú pályáját illetően. Az infláció csak az év utolsó negyedében bukik fel a negatív tartományból.

Orbán az utolsó pillanatban dönt

David Cameron brit miniszterelnök hivatalosan is jelezte, hogy pénteken szavazást kér a bizottsági elnökjelölt személyéről. Egyelőre nem világosak ugyanakkor a magyar kormányfő szándékai, aki valószínűleg csak az utolsó órákban dönti majd el, hogy arra a Jean-Claude Junckerre, vagy ellene szavazzon, aki egyébként élvezi a tagállamok túlnyomó többségének a támogatását - számol be a BruxInfo a ma kezdődő kétnapos uniós csúcstalálkozó legfontosabb várható eseményei kapcsán.

Felminősítették a litvánokat, mert eurójuk lesz

Felminősítette Litvániát a Fitch Ratings, ugyanis úgy látja, hogy az ország közelgő eurózónás csatlakozása sokkal biztonságosabbá teszi majd őket. A lépés ráadásul a terv szerinti felülvizsgálat előtt történt, vélhetően az Európai Bizottság bejelentésének hatására.

Orbán és Cameron magukra maradnak? (2.)

Fredrik Reinfeldt svéd és Mark Rutte holland kormányfő is kijelentette szerdán, hogy Jean-Claude Juncker volt luxemburgi miniszterelnököt támogatja az Európai Bizottság elnöki posztjára, ha az EU állam- és kormányfőinek minősített többsége és az Európai Parlament is őt favorizálja.

Most megtudhatod, mennyire jó ország Magyarország!

Vajon mennyit tesznek az egyes országok a közös jóért? Nos, Stimon Anholt és Robert Govers kutatók erre keresték a választ, és különböző szervezetek segítségével megalkották a "jó ország indexet". Magyarország a lista közepén van, de a tudományok terén kifejezetten sokat adtunk a világnak. Összesített eredményben sajnos le vagyunk maradva a visegrádi négyektől, így nagyon büszkék ez alapján egyelőre nem lehetünk magunkra.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egész életében minimálbérre volt bejelentve? Akkor ennyi nyugdíjra számíthat
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.