Körülbelül három hete kampányolnak intenzíven a magánnyugdíjpénztárak a tagoknál, de máris 60 százalék fölött van a tagdíjfizetők aránya, így van esélyük arra, hogy megússzák a kényszerű végelszámolást - írta a Világgazdaság.
Jóváhagyta szerdán a pozsonyi parlament azt a gyorsított eljárásban tárgyalt törvényt, amelynek alapján márciustól ideiglenesen ismét lehetővé teszik a magán-nyugdíjpénztári tagok számára a kilépést, illetve az állami nyugdíjbiztosítás körébe tartozók számára az oda való belépést.
A magán-nyugdíjpénztári rendszer 2015. januárjától hatályba lépett újraszabályozása igen jelentős feladat elé állítja mind a Pénztárakat, mind a Pénztártagokat. 2015. áprilisára a Pénztárakban el kell érni a 70%-os tagdíjfizetési arányt, hiszen ez lesz az első hónap, mely beleszámít a féléves értékelési periódusba. A Pénztárak meghatározták az egységes tagdíjat, melynek befizetését elvárják a Pénztártagoktól. Ennek összege Pénztáranként változó és a 200, illetve 1000 Ft közötti sávban mozog - derült ki a magánnyugdíjpénztárak legfrissebb közös közleményéből.
A december végén tartott közgyűlések értelmében a fennmaradó magánnyugdíjpénztárak mindegyikében megszavazták a kötelező havi tagdíjfizetést. Bár a tagdíj mértéke pénztáranként eltér, de ezzel biztosítható lehet a pénztárak fennmaradása.
A mögöttünk hagyott év egyik legerősebb sztorija az önkormányzati választások után újult erővel feltörő unortodoxia. Pedig igazából lehetett erre számítani, csak éppen a jelenség intenzitása és kiterjedtsége volt meglepő. Büntető jellegű adók, gazdasági csoportok minden korábbinál szemérmetlenebbül történő helyzetbe hozása, előzetes felmérések, hatástanulmányok nélkül meghozott döntések tömkelege mutatja, hogy az etatista kapitalizmus tovább épül, a piacbarát fordulatnak pedig még halvány jelei sem látszódnak.
Elfogadta az Országgyűlés a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényjavaslatot, amelynek értelmében megszűntethető lesz az a pénztár, amelynél a tagdíjfizetők aránya 2015. szeptember 30-a előtti hat hónap átlagában legalább két hónapon keresztül nem éri el a 70%-ot. A pénztárak közleményeikben azonban jelezték, nem kívánnak felhagyni a működéssel, éppen ezért rendszeres tagdíjfizetésre szólítják fel a tagjaikat. Azt már csak zárójelben jegyezzük meg, hogy a fennmaradó négy magánnyugdíjpénztárból kettő gyakorlatilag már az állam kezében van az MKB és a Budapest Bank felvásárlásával.
A Törvényalkotási bizottság ma beterjesztett módosító javaslata értelmében csak szeptember 30-át követően kellene vizsgálni a megelőző hathavi tagdíjbefizetéseket a magánnyugdíjpénztáraknál.
Sokan felháborodtak a múlt hónapban benyújtott törvényjavaslat miatt, miszerint meg kell szüntetni azt a magánnyugdíjpénztárat, amelynél a taglétszámhoz képesti befizetők aránya a megelőző hat hónap átlagában legalább két hónapon keresztül nem éri el a 70%-ot. Azóta már sok piaci pletyka és lehetséges megoldási javaslat is felreppent, ezért megkérdeztük Dr. Matits Ágnes és Holtzer Péter nyugdíjszakértőket, hogy ők milyen megoldást tudnának elképzelni a pénztártagok problémájára. Elgondolkodtató javaslatok születtek.
Ma hallgatta meg az Országgyűlés költségvetési bizottsága a magánnyugdíjpénztárak vezetőit, ahol a Szövetség, az MKB és a Horizont magánnyugdíjpénztár vezetői elmondták: szerintük a magánnyugdíjpénztárak önkéntes pénztárakba olvadása segíthetné magánpénztárak hosszú távú működőképességének megőrzését.
Sokan kérdezték tőlem az elmúlt napokban, mi szükségem volt arra, hogy "forradalmárkodjam", hogy utcai tüntetésen szónokoljak a magán-nyugdíjpénztári szabályok tervezett módosítása ellen. Természetesen semmi, egy porcikám sem kívánta. A felháborodottság adta a löketet a kezdeményezésemnek, amelynek két célja van: a magántulajdon és az önrendelkezés szabadságának védelme. Két olyan cél, amelyre a liberális demokrácia, a kapitalizmus épül - fogalmaz Vajda Zoltán, a magánnyugdíjpénztárakról szóló véleménycikkében.
Varga Mihály szerint a január elsején hatályba lépő, a magánnyugdíjpénztárakra vonatkozó új szabályok megfelelő felkészülési időt biztosítanak, ugyanis csak 2015 szeptemberétől lehet vizsgálni a megelőző hat havi tagdíjbefizetést. A nemzetgazdasági miniszter az M1 Az Este című műsorában hétfőn azt is hangsúlyozta, hogy a megszűnő magánnyugdíjpénztárak a reálhozamot kifizetik a tagoknak.
Ellentmondásos hírek jelentek meg a sajtóban arról, hogy mit tehetnek a megszűnés előtt álló magánnyugdíjpénztárak tagjai, ezért megkérdeztük a Nemzetgazdasági Minisztériumot is a napvilágot látott hírekkel kapcsolatban.
A múlt heti, magánnyugdíjpénztárakat érintő törvényjavaslat miatt megszűnésre van ítélve a teljes szektor. Ennek következtében a tagok vagyona az államhoz kerülne, így a költségvetés jövőre 200 milliárd forintos egyszeri bevételhez jutna. Ezért megkérdeztük a Nemzetgazdasági Minisztériumot, hogy ez mit okoz a számokban.
A magánnyugdíjpénztárakra vonatkozó új szabályozás hatálya nem lesz visszamenőleges - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI megkeresésére. Mivel a törvény nem visszamenőleges lesz, így feltehetően a kihirdetést követő hatályba lépés dátumától indul a hat hónapos periódus, amikor is a kormány vizsgálja a tagdíjat fizetők arányát. Ez pedig azt jelenti, hogy a magánnyuugdíjpénztári tagok nyertek maguknak néhány hónapot.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfő reggel az MTV műsorában is elmagyarázta a pénteken benyújtott törvényjavaslat magányugdíjpénztárakra vonatkozó részét. Úgy érvelt: választhatták volna a cseh példát, ahol 2016 januárjától megszűnnek ezek a pénztárak, ám a magyar kormány nem ezt választotta szerinte. A Portfolio véleménye pedig erről az: lényegében ugyanaz lesz a törvényjavaslat gyakorlati következménye.
Úgy tűnik, a múlt pénteken benyújtott törvényjavaslattal végleg búcsút mondhatok az egykor a kötelező magánnyugdíjpénztárba fizetett pénzemnek (és hozamaimnak). Pedig sokáig kitartottam.
Varga Mihály szombat este a HírTv-nek is nyilatkozott a magánnyugdíjpénztárak ügyében. Elmondta, hogy mi a kormány szándéka és hogy a kormány milyen nyugdíjrendszert képzel el.
Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert sikerült megszólaltatnia az ATV-nek szombaton az általa pénteken benyújtott törvényjavaslatról, melynek a következménye a megmaradt magánnyugdíjpénztári szektor megszűnése lehet.
A Varga Mihály által pénteken beterjesztett törvényjavaslat értelmében meg kell szüntetni azt a pénztárat, amelynél a taglétszámhoz képest a befizetők aránya nem éri el a 70%-ot a fél éves vizsgálati periódusban. A Nemzetgazdasági Minisztérium ezzel kapcsolatban szombat délután adott ki közleményt. A minisztérium érvelése szerint "meg kell akadályozni, hogy a magánnyugdíj-pénztárak feléljék a nyugdíjasok pénzét".
Az orosz kormány elfogadta azt a tervet, amelynek értelmében immár második éve az állami költségvetésbe folyatják az eredetileg magánnyugdíj-alapokba szánt kötelező nyugdíjjárulékokat - számolt be a Reuters.