Futóverseny miatt vasárnap a délutáni órákig lezárják a Szabadság hidat, a Műegyetem, a Szent Gellért és a budai alsó rakpart egy-egy szakaszát, valamint a Várkert Bazár környékét - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Február 21-től bárki, aki két oltással rendelkezik, beutazhat Ausztráliába, így tehát két év bezárkózás után kinyit a szigetország amellett is, hogy az elmúlt hetekben még durván magas új koronavírus-fertőzéses számok alakultak ki az omikron-hullám miatt.
Átszakította a szalagkorlátot egy pótkocsis teherautó kedd délután az M3-as autópályán, Gyöngyöshalász közelében, emiatt a sztráda Budapest felé vezető oldalát lezárták - tájékoztatta a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-t.
A kormányzó brit Konzervatív Párt több képviselője szerint a kormány és a frakció vezetése kellemetlen újságcikkek megjelentetésével és választókerületük állami támogatásának megvágásával zsarolja azokat a tory törvényhozókat, akik a legutóbbi botrányok miatt Boris Johnson miniszterelnök ellen fordultak. Johnson csütörtök este közölte, hogy nem hallott ilyen esetekről, de hajlandó "utánanézni" az ügynek.
Kínában a koronavírus újbóli terjedése miatt már három városban rendeltek el keddre lezárást, amivel 20 millióra emelkedett azok száma, akik zárlat alatt élnek az országban - közölte a kínai állami média.
Megszűnik a héten a külföldről Angliába utazók indulás előtti koronavírus-tesztelési kötelezettsége, és az érkezés után is elégséges lesz egy gyorsteszt, amelynek eredményét nem kell elkülönítésben megvárni - jelentette be szerdán Boris Johnson brit miniszterelnök.
A koronavírus omikron variánsa már két nappal az első tünetek megjelenése előtt fertőz, ami miatt gyorsan terjed, és ezért nagyon fontos az alapvető védekezési intézkedések betartása - mondta Andrej Plenkovic horvát kormányfő a kabinet szerdai ülésén, utalva arra, hogy az omikron megjelenése miatt újabb szigorításokat vezethetnek be.
Egészségügyi szakértők arra kérik az olasz kormányt, hogy enyhítsen az érvényben lévő járványügyi szabályokon, azokon belül is a karanténszabályokon, különben az egész ország megbénulhat az omikron variáns terjedése miatt – számol be a hírről a Reuters.
Ausztriában a koronavírus ellen beoltottak számára a tervnek megfelelően megszűnt az egészségügyi zárlat, a kulturális és szórakozóhelyek már vasárnap, az üzletek pedig hétfőn nyitnak ki teljesen.
Az új német kancellár, Olaf Scholz, nem zárja ki, hogy karácsony idejére teljes lezárás jöhet Németországban - írja az Euronews a Bild am Sonntag című lapban megjelent interjúra hivatkozva.
Hétfőn Budapesten külföldi delegációk közlekedése miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel vasárnap.
Londoni elemzők számításai szerint a legnagyobb brit városok központi bevásárlónegyedeiben több mint félmilliárd font bevételkiesést okoznak a következő egy hónapban azok az intézkedések, amelyekkel a kormány a koronavírus omikron változatának terjedését igyekszik lassítani.
A napokban bejelentett szigorú korlátozások visszatarthatják az embereket a vásárlástól a hagyományosan erős karácsonyi szezonban – figyelmeztetett a német kiskereskedelmi szövetség (HDE) vasárnap.
Baleset miatt teljesen lezárták az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalát csütörtök este Székesfehérvár közelében - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.
Akár újabb lezárások is jöhetnek a télen az Egyesült Királyságban, Boris Johnson miniszterelnök mindenkit arra biztat, hogy oltassa be magát és vegye fel a harmadik oltást – számol be a hírről a Bloomberg.
Egy járványszakértőkből álló holland tanácsadó testület azt javasolja, hogy Nyugat-Európában ismét vezessenek be lezárásokat, először a nyár óta – írja a Reuters.
Már vannak olyan régiói Németországnak, ahol a kórházak nem bírják a koronavírusos betegeket ellátni, így máshova kellett átszállítani őket - jelezte pénteken Jens Spahn német szövetségi egészségügyi miniszter, két tartományi miniszterelnök pedig előtte néhány órával már arról beszélt, hogy ha nem születik gyorsan olyan szövetségi lépés, ami letöri az új fertőzöttek számának pályáját, akkor lezárásokra lehet szükség. Érdemes egyébként megjegyezni, hogy a magyar lakosságarányos új fertőzöttségi adat már a múlt héten is jóval rosszabb volt a németnél, így nem véletlen, hogy idehaza is szóba kerültek már korlátozások, elkerülendő, hogy a kórházi rendszer túlterhelődjön.
A drasztikusan növekvő esetszámok miatt Horvátországban és Szlovéniában is újabb szigorításokat terveznek bevezetni a koronavírus-járvány megfékezésére - derült ki a két kormány csütörtöki jelentéséből.
A koronavírus világjárvány feltartóztatására bevezetett korlátozások elfojtották a 2020-21-es influenzaszezont, olyan kevés eset volt, hogy tudósok feltételezik: kihalhatott az egyik nagy influenzatörzs, mivel nem volt ember, akit megfertőzzön.