Reagált a kormány a hazai turisztikai szakmai szövetségek Turizmus.com-on közzétett javaslatára, amelyek a rövid távú lakáskiadás esetében a teljes tiltás és a jelenlegi szabályozás közötti kompromisszumot javasolják. A 26 turisztikai szervezet által megfogalmazott közlemény kapcsán a Nemzetgazdasági Minisztérium leszögezi, az Airbnb szabályozás felülvizsgálata csak Budapestet fogja érinteni.
A világ drámai gyorsasággal változik, és ha a változások irányát nem tudjuk befolyásolni, akkor a gyors alkalmazkodás marad lehetőségként. Tíz évvel ezelőtt az európai ember számára a migráció, a járvány, a háború vagy az energiaválság még a harmadik világra jellemző, egzotikusan csengő kifejezésnek számított. Mára viszont mindegyik végigsöpört Európán és az uniós bürokrácia mindegyikre helytelen, nem gyakorlatias, hanem ideológiai válaszokat adott (népességcsere kísérlete, elhibázott vakcinapolitika, energiasokk mélyítése, szankciós-, majd vámháború elindítása). Nem meglepő, hogy az európai elitek ma már temetik Európát. Mario Draghi volt olasz miniszterelnök lesújtó jelentést tett közzé az uniós versenyképességi lemaradásról, Emmanuel Macron francia elnök pedig azzal riogatott, hogy az unió hamarosan „meghalhat”. Az iparát elveszítő német gazdaságról lassan nincs mit írni, növekedésre egyelőre képtelen, a nyugati sajtó a napokban épp azt ünnepli, hogy e gazdaság maradékát példátlan felvásárlási lázban hordja szét a globális tőke – miközben a német autógyártók halasztják zöld átállási terveiket, gyáraikat bezárni kényszerülnek.
Ismét eladásra kínálják Torgyán József, volt földművelésügyi miniszter egykori villáját - szúrta ki a Pénzcentrum. Az ingatlant egy éve is hirdették már, az ár azóta csökkent, az alapterület viszont nagyobb lett. Nézzük, mennyiért kínálják eladásra a legendás politikus egykori házát!
Nemzetközi expanziós tervei megvalósításához új szakemberekkel erősíti csapatát a Biggeorge Property. A cégcsoport nemzetközi lakóingatlan-fejlesztési divízióval (Biggeorge Homes International) egészíti ki portfólióját és három új vezetővel bővíti csapatát. Nagygyörgy Tibor cégalapító, vezérigazgató Martin Jánost vezérigazgatói, Onczay-Vojnár Zinaidát nemzetközi üzletfejlesztési igazgatói, Bakonyi-Kiss Gábort nemzetközi befektetési menedzseri pozícióban üdvözli a cégcsoport élén.
Rázós héten van túl a forint, amelyet a közel-keleti konfliktus intenzitásának felerősödése miatti kedvezőtlen piaci hangulat másfél éves mélypontra lökött az euróval szemben. A most érkező makrogazdasági adatok közül különösen a magyar infláció, a külkereskedelmi mérleg és a kiskereskedelem forgalmáról szóló statisztikák adhatnak iránymutatást az ország gazdasági helyzetének alakulásáról. Nemzetközi szinten Németország és az Egyesült Államok gazdasági mutatóiról szóló beszámolók lesznek kulcsfontosságúak.
Nemrég jelent meg az Európai Unió tagországaira vonatkozó legfrissebb lakásárindex, melyből kiderült, hogy az idei második negyedévben - több mint egy év után - megtört az éves árcsökkenés trendje és 1,3 százalékos áremelkedés következett be. Az egyes országok között továbbra is nagyok a különbségek, így érdemes megnézni, hol csökkennek még mindig a lakásárak és mely országok léptek a növekedés útjára, illetve mi történt az elmúlt évtizedben az EU országainak lakásáraival. Hol érdemes leginkább lakásba fektetni a pénzünket?
Az euróövezeti lakásárak több mint egy év után ismét növekedésnek indultak, ami a régió ingatlanpiacának fokozatos élénkülésére utal. Az Eurostat legfrissebb adatai szerint a második negyedévben 1,3 százalékos éves növekedést regisztráltak, ami négy egymást követő negyedéves csökkenés után következett be - írta meg a Financial Times.
Kevesebb lakást vettek a külföldiek 2023-ban Magyarországon, mint a megelőző években. Tavaly mintegy 6300 lakás került külföldi tulajdonoshoz, ami nagyjából 1700-zal kevesebb, mint 2022-ben. Az alábbiakban a KSH számai alapján megnéztük, honnan jöttek a legtöbben, mely térségek voltak a célpontjaik és átlagosan mekkora összegeket költöttek el a kiválasztott lakásokra.
2011 és 2023 között a hazai lakáspiacon nemcsak az adásvételek darabszáma változott - olykor jelentősen is -, de súlypontjai is látványosan átrendeződtek, tűnik ki a KSH legfrissebb forgalmi összefoglalójából, ami a régiónkénti, illetve a lakástípusonkénti eltéréseket is bemutatja. Bár a főváros még továbbra is jó előrejelzője a trendeknek, Budapest piaci súlya már csökkenőben van. Az adatokat az OTP Ingatlanpont vezető elemzője értékelte.
Megtorpantak a lakásárak 2024 második negyedévében a KSH legfrissebb, előzetes adatai alapján. Az első és a második negyedév értéke között szinte egyáltalán nincs különbség, az éves áremelkedés mértéke pedig 9,8 százalék. Ez ugyanakkor még egy előzetes adat, ami a későbbi felülvizsgálatkor módosulhat, mint ahogy az történt a korábbi negyedévekben is. A lakásárak jövőbeli alakulásával meghívott szakértőkkel kiemelten foglalkozunk az október 9-i „Százmilliárdok jelenhetnek meg a lakáspiacon” című online Signature Klubunkon.
Ugrásszerűen emelkedik az utóbbi időben az Olaszországban ingatlant vásárló magyarok száma. Különösen Trieszt környéke számít népszerű célpontnak, amiben szerepe van a földrajzi közelségnek és annak, hogy a legtöbb olasz régióhoz hasonlóan mostanra itt is alacsonyabbak a lakásárak, mint Budapesten. Az alábbiakban a magyar és az olasz lakáspiacot hasonlítottuk össze, kiemelve az árak alakulását, a magyar lakásvásárlók megjelenéséről és az aktuális trendekről pedig egy trieszti ingatlaniroda szakértőivel beszélgettünk.
A szingapúri ingatlanpiacon jelentős növekedés tapasztalható az egymillió szingapúri dollár (280 millió forint) feletti állami lakások iránti keresletben. Az idei év eddigi eladásai már meghaladták a teljes 2023-as évet, a harmadik negyedévben pedig rekordot döntöttek az eladások.
Magyarországon Budapesten és Pest vármegyében keresik a legtöbb eladó lakóingatlant az ingatlankeresők, de azon belül is nagy különbségek vannak az egyes kerületek népszerűségében. A Zenga.hu és a Duna House adatai alapján megnéztük, mely kerületeket szeretik most leginkább a lakásvásárlók.
A hongkongi tőzsdén jegyzett kínai ingatlanrészvények nagyot emelkedtek, több esetben több mint egy éve nem látott magasságokba emelkedve - jelentette a Cnbc.
A Duna House Cégcsoport közreadta havi tranzakciószám-becslését és jelzáloghitel-előrejelzését, amely szerint 2024 szeptemberében, országosan 9754 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 112 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
Változatosan alakuló kínálat, erősödő kereslet jellemezte a lakáspiacot szeptemberben az ingatlan.com kereslet-kínálati összesítője szerint. A következő időszakban pedig további élénkülésre lehet számítani, amit tovább erősíthet, hogy jövőre az önkéntes nyugdíjmegtakarítások adómentesen felhasználhatók lesznek lakáscélra.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a Gránit Alapkezelő írását olvashatják:
Az európai lakásépítési piac problémái 2022 közepén kezdődtek, amikor a gyors kamatemelések miatt a beruházások meredeken visszaestek. A növekvő hitelfelvételi költségek és a csökkenő hitelállomány miatt 2023-ra jelentős zsugorodás következett be. Az idei kamatcsökkentések azonban stabilizálódásra utalnak, és ha a hitelezés és a lakáspiac fellendül, jövőre a növekedés visszatérhet – véli az Euroconstruct osztrák elemzője, Michael Klien.
Kovács Zsolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszteri biztosa az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) által szervezett Pénztárkonferencián beszélt arról, hogyan tervezi az állam az önkéntes pénztári megtakarítások idő előtti felhasználhatóságát otthonteremtési célra. Elárulta, hogy egyszeri és egy évre szóló intézkedésről van szó, amely 2025. január 1-jén léphet életbe.
Tovább mérséklődött a lakáspiaci buborékkockázat a világ nagyvárosaiban. A UBS Global Real Estate Bubble Index tanulmánya 25 jelentős metropolisz ingatlanpiacát elemezte - közölte az UBS.