Többször foglalkoztunk már azzal a XIII. kerületi ingatlanfejlesztéssel, melynek megvalósítása Rahimkulov Ruszlán nevéhez köthető. Az egykori angyalföldi ipartelep helyén megvalósuló Láng-negyed projekt mostanra az összes építési engedélyt megszerezte, így minden akadály elhárult a beruházás megvalósítása elől - írja a Népszava.
A spanyolországi Marbella-n indítja el második spanyolországi fejlesztését a Cordia, miután befejezte tengerparti luxuslakóházának, a Jade Towernek a szerkezetépítési munkálatait - jelentette be a cégcsoport.
Alig indult új társasházi lakófejlesztés 2022 harmadik negyedévében. Július és szeptember között mindössze alig valamivel több, mint 40 milliárd forint értékben indultak el kivitelezések a szektorban, ami az utóbbi évek egyik legalacsonyabb negyedéves összegét jelentette - derül ki a legfrissebb EBI Építésaktivitási Jelentésből.
Hamarosan elindítja újabb, 10 hektáros területet érintő városnegyed-megújító fejlesztését a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia, miután a Corvin Sétány mentén található utolsó lakóépületet is felépítette. A vállalat azonban a Corvin-negyedben is aktív marad, ahol a sétányon kívül további iroda- és lakóingatlan-projekteket valósít meg.
Ha valaki rezsicsökkentési célból tervez felújítani, a legjobb, amit tehet, ha a hőszigeteléssel kezdi. Egy lakás energiafelhasználásának 71 százalékát a fűtés teszi ki, így egyáltalán nem mindegy, milyen a lakás szigetelése. Emellett viszont a belső hőmérséklet is számít, ha 1 fokkal csökkentjük a hőmérsékletet, azzal 1-3 százalékos rezsicsökkentés érhető el. Bár Magyarországon nem számottevő a légkondik használata, az Egyesült Államokban hasonló éghajlaton az épületek hűtése 12 százalékot tesz ki a teljes energiafelhasználásból. Éppen ezért az épület megfelelő árnyékolásával is sokat tehetünk az energiafelhasználás csökkentéséért. A fentiek mellett viszont az okosotthonos kialakítás is hozzájárul az energiafelhasználás optimalizálásához, egy ilyen rendszernek a kialakítása 8-9 ezer forint körül alakul négyzetméterenként – mondta el Rónai Balázs, az OOTT Okos Otthon társalapítója a Lakáskiállítás Megújuló Energia Workshopján. Ezt követően a szakértők arról beszéltek, hogy milyen hatással lesznek a megemelkedett energiaárak a lakosság életére.
Megkapta használatbavételi engedélyét a WING lakófejlesztésekre specializálódott ernyőmárkája, a LIVING fejlesztésében épülő Kassák Projekt második üteme. A Váci úti irodafolyosóhoz közeli fejlesztésben 263 lakás várja a beköltözőket.
Közel 800 lakásos lakóparkot épít a Cordia a IX. kerületi Vágóhíd utcában - írta meg az Építészfórum. A Cordia Woodland elnevezésű projekt három ütemben valósul meg, figyelve arra, hogy a Vágóhíd utcára merőleges öreg hársfasor megmaradjon. A lakások értékesítését idén ősszel indítja el a cég.
2022 vége helyett két évvel tovább fennmarad a kedvezményes, 5%-os lakásáfa. Az év végi kapkodást tehát elkerülhetjük, és annak is örülhetünk, hogy a 2023-as és 2024-es építési engedélyekre és egyszerű bejelentésekre vonatkozó statisztikák nem fognak teljesen lenullázódni. A pozitívumok mellett azonban egy nagyon fontos kritériumot, ami az egészséges és hektikus mozgásoktól mentes lakáspiac - és építőipari láb - kialakulásának az alapja lenne, megint nem sikerült teljesíteni: egy kiszámítható környezetet, szabályozási és adózási szempontból is. Fura, de lehet jobbat tenne a piacnak (így a vevőknek is), ha 10% lenne az áfa a következő 10-20 évben, de biztosan. A hivatalos rozsdaövezeteken való lakófejlesztések azonban továbbra is előnyt élveznek, hiszen 0%-os áfával lehet hozzájuk jutni, ráadásul itt nincsen egyelőre semmilyen időkorlát! A friss bejelentés értékelése a szakma szereplőivel kiegészítve.
Májusban írtunk róla, hogy a bontási munkálatok során beomlott a Böszörményi út 22. szám alatti, üresen álló, korábban irodaházként működő épület felső két emelete. A törmelékek az utcán parkoló autókban is károkat okoztak, de szerencsére senki sem sérült meg, a XII. kerületi önkormányzat gondatlan veszélyeztetés miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett. Idő közben a bontási munkák folytatódhattak, és az ÉTDR-be feltöltött információk szerint a projekt július elsején megkapta az építési engedélyt - írja az Építészfórum.
Nagy átalakulások zajlottak az elmúlt két évben a hazai lakáspiacon, miután egyes országrészek korábban soha nem tapasztalt mértékben felértékelődtek a lakásvásárlók körében. Míg a 2014-2019 közötti időszak elsősorban a fővárosi lakáspiac aranykorának tekinthető, addig 2019 óta az élhetőbb vidéki területek iránt ugrott meg a kereslet. Ennek lett a legnagyobb nyertese a Balaton, ahol a keresletre reagálva a kínálat, vagyis a lakásfejlesztők is intenzív építkezésekbe kezdtek.
A kerületi szabályozás módosítása által lehetővé válik lakó funkció kialakítása a Budakeszi és az Árnyas út kereszteződésénél álló ingatlanon, ahol évtizedek óta egy elhagyatott kórház áll - írja az Építészfórum. A változtatás célja "a városképet rontó épület hasznosíthatóságának biztosítása".
A pandémia hatására jelentősen átrendeződtek a lakhatással kapcsolatos elvárások: a városból való kiköltözés mellett városon belül is egyre népszerűbbek azok a területek, ahol zöld környezet, minőségi építészeti megoldások és tágasabb terek várják a lakókat. Sokan keresik a családi ingatlanokat: a hazai lakásállomány több mint felét teszik ki a három, vagy annál több szobás lakások, a fővárosban pedig sokan a vízközeli elhelyezkedést preferálják.
A VII. kerületi Nagy Diófa utcában építette fel legújabb lakóházát a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia. A Grand’Or hatemeletes épületében összesen 107 lakás kapott helyet, melyek között a 28 négyzetméteres stúdióktól a 110 négyzetméteres családi otthonokig számos lakástípus megtalálható. Az alábbiakban képeken mutatjuk be az elkészült ingatlant.
Az építőipar, azon belül a lakóingatlan fejlesztés is azon szektorok közé tartozik, melyet jelentős általános bizonytalanság kezdett övezni idén. Ennek a kockázatait számos ingatlanfejlesztő úgy hárítja át a vevőkre, hogy azok ennek egyáltalán nincsenek tudatában, az aláírt szerződés pedig napjainkban sok esetben egyáltalán nem garantálja, hogy az adott áron és határidőben valóban övék lesz a lakás – állapítja meg legfrissebb piaci elemzésében Kricsfalussy Tamás, a Metrodom értékesítési igazgatója.
Budapest mellett van egy másik területe az országnak, ami az utóbbi időben mind a lakásvásárlók, mind az lakásfejlesztők körében nagy népszerűségnek örvend. Egymás után emelkednek ki a földből a Balaton környéki lakóépületek, melyek között a kisebb társasházaktól kezdve a száz lakásos nagyprojektekig minden megtalálható. Az alábbiakban az Eltinga Budapesti Lakáspiaci Riportja és Vidéki Lakáspiaci Riportja alapján annak néztünk utána, hogy mit jelent ez a népszerűség az új lakások áraira nézve. Nézzük, mi történik most a Balatonnál!
Az újbudai - főként kelenföldi - Duna-parti területen kiterjedt barnamezős terület található, ami a kerület jó elhelyezkedése miatt különösen vonzó az ingatlanfejlesztők körében. A fejlesztések volumenét látva azonban a KörTér – Környezettudatosak Tere Újbudán nevű szervezet aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az új beköltözők számát nem követik az infrastrukturális fejlesztések.
A spanyolországi Fuengirola városában kínál új lakásokat a Cordia. A Futureal-csoporthoz tartozó fejlesztő hazánkban is elindította az értékesítést a Costa del Sol-on található, 116 lakásos projektjében.
Eddig két rozsdaövezeti akcióterület kapott teljesen zöld lámpát a Rozsdaövezeti Bizottságtól, - az egyiket a XIII. kerületben a Váci úton jelölték ki, ahogy arról már részletesen beszámoltunk - a másik pedig a IX. kerületben található, ahogy azt az ilyen területek lehatárolásáról szóló kormányrendelet tartalmazza.
Összesen 35 bérlakás megépítésével, átadta a XIII. Kerületi Önkormányzat a Jász utca 72. szám alatti új lakóépületet. A társasház alapkövét még 2020 februárjában tették le, így kevesebb mint két év alatt valósította meg az önkormányzat a legújabb passzívházukat. Az átadón a polgármester bejelentette: folytatódik a bérház-építés, a következő passzívház a Petneházy utcában valósul meg.