Bezárja romániai hűtőgyárát a Haier - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
A spanyol kormány radikális lépéseket fontolgat az ország ingatlanpiacának szabályozására, különös tekintettel a külföldi vásárlókra. Pedro Sanchez miniszterelnök bejelentése szerint a kabinet olyan javaslatot készít elő, amely megtiltaná a nem uniós állampolgárok számára az ingatlanvásárlást Spanyolországban, amennyiben nem rendelkeznek helyi lakóhellyel - írta meg a Bloomberg.
Három lengyel turista holttestét találták meg szombaton késő este a dominikai Punta Cana üdülőhelyen az óceánban - közölték a helyi hatóságok.
A japán turizmus új rekordokat döntött 2024-ben, a külföldi látogatók száma minden korábbi adatot felülmúlt. A decemberi 3,49 milliós látogatószám az év utolsó hónapjában minden idők legmagasabb értéke volt, ami méltó lezárása a kiemelkedő turisztikai évnek.
Többek között állami lakbérgaranciával, adómentességgel és a külföldiek ingatlanvásárlásának korlátozásával javítaná a lakáshelyzetet a spanyol kormány - közölte a kabinet keddi ülését követő sajtótájékoztatón a lakásügyi és városfejlesztési miniszter Madridban.
Szigorított a kormány az új magyar letelepedési program feltételein, így már nem elég a tízéves itt tartózkodáshoz, ha valaki 500 ezer euró összegben ingatlant vásárol nálunk – vette észre a Telex. A program egyelőre enélkül a változás nélkül sem nagyon akar beindulni.
A brazil hatóságok 163 kínai állampolgárt találtak, akik embertelen körülmények között dolgoztak a BYD kínai elektromos járműgyártó vállalat egyik gyárának építkezésén Brazília Bahia államában. A munkaügyi ügyészség szerint a munkások rabszolgamunkához hasonló körülmények között"végezték munkájukat, ami súlyos munkaügyi jogsértésekre utal.
Jelentősen csökkent a nettó bevándorlás Nagy-Britanniában a júniussal zárult egy évben a brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtöki ismertetése szerint, ugyanakkor a véglegesen távozók legnagyobb egyedi csoportját az európai uniós állampolgárok tették ki.
Turistákat szállító hajó süllyedt el hétfőn a Vörös-tengeren, folyik a kutatás a túlélők után - közölték az egyiptomi hatóságok.
A japán turizmus új rekordokat döntött októberben, miközben az ágazat bevételei is jelentősen növekedtek. A gyenge jen és az őszi természet együttesen vonzotta a külföldi látogatókat, akik rekordösszegeket költöttek az országban.
Ahogy a magyarok, úgy a külföldiek lakásvásárlási kedve is visszaesett 2023-ban a megelőző évhez képest. Tavaly mintegy 6300 külföldi állampolgár vásárolt lakást Magyarországon, ami 1700-zal kevesebb, mint egy évvel korábban, de egyes budapesti kerületekben még így is minden ötödik eladott lakás külföldi tulajdonoshoz kerül. A KSH számai alapján arra voltunk kíváncsiak, honnan érkezett a legtöbb külföldi vevő, és jellemzően hol, milyen értékű lakásokat vásárolnak meg.
Lezárult az Alpha Bank Romania többségi részvénycsomagjának megvásárlása az olasz UniCredit által, amely tranzakció döntő lépés az olasz anyacég szerint, hiszen ezzel a harmadik legnagyobb szereplővé vált a román bankpiacon.
A növekedést mutató főszezon után szerényebben alakultak a szeptemberi turisztikai számok - derül ki a KSH mai jelentéséből. A vendégéjszakák száma ugyan kicsivel még mindig növekedett az egy évvel korábbihoz képest (1,1%), ám ehhez a bővüléshez már csak a külföldi turisták járultak hozzá (5,8%), a magyarok által eltöltött éjek száma visszaesett (-4,2%).
Egy francia lap szerint utolsó fázisukba fordultak a tárgyalások az Auchan oroszországi leánycégének egy helyi vállalat számára történő eladásáról – írja a The Kyiv Independent. Az Auchan azon kevés francia üzletlánc közé tartozik, amelyek Oroszország Ukrajna elleni inváziójának kitörése után nem vonultak ki az országból.
2023-ban az EU-ban összesen 2,9 milliárd vendégéjszakát regisztráltak a szálláshelyeken, szemben a 2022-es 2,8 milliárddal. Csaknem 1,6 milliárd éjszakát a belföldi turisták, közel 1,4 milliárdot pedig a nemzetközi vendégek töltöttek el – közölte az Eurostat.
Miután Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán aláírta a külföldi adósság törlesztésének augusztus 1-től október 1-ig történő felfüggesztését lehetővé tévő határozatot, bejelentették, hogy Ukrajna nem fogja tudni fizetni az egyik állampapír kamatszelvényét. Ezzel technikai csődbe került az ország.
Alig egy hónap és mindent átformáló lépések jönnek.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Egészen 406-ig jutott a magyar fizetőeszköz.
Súlyos válságot hozott egy vitatott szabályozás.
Alapvetően jó a hangulat a tőkepiacokon.
Tovább erősödik a hazai fizetőeszköz?
Mit kell tudni a DeepSeek-ről?
Tanultunk egyáltalán valamit 2008-ból?