kúria

Döntött a bíróság - Mi lesz most a devizahitelekkel?

Jó hírek érkeztek a bankoknak: nem nyilvánította ma érvénytelennek a devizahitel-szerződéseket az Európai Bíróság, az árfolyamrés pedig nem eleve tisztességtelen. Jó híreket kaptak az adósok is: az árfolyamrés nem tekinthető szolgáltatásért fizetendő díjnak, a magyar bíróságok pedig kijavíthatják a tisztességtelennek bizonyuló szerződési feltételeket valami jobbal. De akkor most a bankok vagy az adósok jártak jól? A Portfolio.hu által megkérdezett jogászok többsége szerint nem léptünk előre: a Kúriának és a bíróságoknak az alapján kellene eldönteniük az árfolyamrés és az egyoldalú kamatemelések sorsát, hogy az ügyfelek megfelelő tájékoztatást kaptak-e ezekről. Minden egyes hitelszerződés más azonban, így átfogó jogi megoldás valószínűleg nem létezik, a gordiuszi csomót csak a kormány tudná átvágni.

Devizahitelek: eljött a nagy ítélet napja

Ma délelőtt kihirdeti Kásler Árpád és az OTP ügyében hozott ítéletét az Európai Bíróság. Nagy a tétje a luxembourgi székhelyű intézmény döntésének: ez alapján döntheti el ősszel a Kúria, miként kezeljék a bíróságok a devizahitelek árfolyamrését és a bankok által végrehajtott egyoldalú kamatemeléseket. Iránymutatás lesz ez a jogi vitákat lezárni akaró kormány számára is, hisz várhatóan ez alapján fog tömeges változtatásokat tenni a meglévő devizahitel-szerződésekben, amire még márciusban az Alkotmánybíróság jogosította fel. A sok áttétellel rendelkező ügyet és az ügy jelentőségét az alábbiakban foglaljuk össze.

Devizahitelek: sorsdöntő bejelentés jön egy hét múlva

Egy hét múlva, szerdán hirdet ítéletet az Európai Bíróság Kásler Árpád és az OTP Bank ügyében, amely a devizahitelek árfolyamrésének alkalmazásával kapcsolatos. Az ítélethirdetés azért fontos, mert erre alapozva hozhatja meg újabb jogegységi döntéseit a Kúria az egyoldalú szerződésmódosításokkal kapcsolatban is. A Kúria legutóbbi közlése szerint ez csak ősszel várható, mindenesetre erre alapozva dönthet a kormány az újabb devizahiteles csomagról.

Ősz előtt nem lesz devizahiteles csomag

Bár kormánypárti politikusok május végére várják az ítéletet, várhatóan csak ősszel egészíti ki tavaly decemberi jogegységi határozatát a Kúria - értesült a Magyar Nemzet. A törvényhozás csak ezután dönthet a devizahitelesek megsegítéséről.

Devizahitelesek, figyelem! - Ma érkezik a fontos bejelentés

Ma délelőtt várható az Európai Bíróság főtanácsnoki indítványának kihirdetése, amely irányt mutathat a Kúriának az árfolyamrés ügyében, de az egyoldalú szerződésmódosításokról meghozandó döntését is erre alapozhatja majd. A Kúria a végleges döntést elképzelhető, hogy csak hónapok múlva hozza meg.

Két fontos bejelentés is jöhet a héten a devizahiteleseknek

Január 27-ei teljes testületi ülése után február 11-én is foglalkozik az Alkotmánybíróság a kormány azon indítványával, amelyet a devizahitelek problémájával kapcsolatban november 28-án nyújtott be a testülethez - derül ki az Alkotmánybíróság honlapjáról. Az Európai Bíróság főtanácsnoki indítványának megjelenése február 12-én, szerdán várható.

Devizahitelek: ismét megszólalt az Alkotmánybíróság

Január végén kezdi tárgyalni az Alkotmánybíróság a kormány devizahitelekkel kapcsolatos alaptörvény-értelmezésre irányuló indítványát - közölte Bitskey Botond, az Alkotmánybíróság (Ab) főtitkára pénteken az MTI érdeklődésére.

A devizahitelekről beszélt Navracsics - Sok jó ötletet kapnak

Egyetért Navracsics Tibor a Kúriával, amely az Európai Bíróság előzetes véleményét kérte ki a devizahitelesek ügyében. A kormány dolgozik a problémán, az NGM pedig vizsgálja a költségvetési lehetőségeket, hogy még ebben a kormányzati ciklusban megoldás szülessen - mondta a miniszter a Hír TV-nek.

Devizahiteles csomag: időugrásra készül a kormány?

Korábbi sajtóértesülésekkel ellentétben nem foglalkozott tegnapi teljes ülésén az Alkotmánybíróság a devizahitelek ügyével, még ennek időpontja is bizonytalan. Az Európai Bíróság február 12-én tesz bejelentést az árfolyamrés ügyében, végső ítélethozatalára azonban várhatóan csak májusban-júniusban kerül sor, a Kúria pedig csak ezután dönthet a még nyitott kérdésekben. Mindez azért fontos, mert a kormány várhatóan megvárja e döntéseket a már többször is jelzett devizahiteles csomag összeállításával. A választásokig tehát valószínűleg nem lesz devizahiteles csomag, ha csak a kormány valahogy ki nem cselezi az időtényezőt.

Varázsütésre nem lesz megoldás a devizahiteles ügyben

A Kúria megvárja az Európai Bíróság döntését a devizahiteles ügyben azokban a kérdésekben, amelyekben a hozzájuk fordultak - mondta el Darák Péter, a Kúria elnöke az Inforádió Aréna című műsorában Rogán Antal délutáni felszólítására reagálva.

Devizahitelek: ismét megszólalt a Kúria elnöke

Tavaszig elkészülnek majd a Kúria jogegységi határozatának hiányzó pontjai, "de akkor sem állunk meg, ha szükséges, megyünk tovább" - mondta a devizahiteles ügyről Darák Péter Kúria-elnök a Heti Válasznak.

Navracsics a devizahitelekről: jogalkotással léphet a kormány

Navracsics Tibor szerint a Kúria devizahitel-szerződésekkel kapcsolatos döntésének legfontosabb megállapítása az, hogy széles körű társadalmi problémákat, mint amilyen a devizahitelügy, jogalkalmazással nem, csak jogalkotással lehet kezelni. A miniszterelnök-helyettes a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában arról is beszélt, hogy szerinte a kormány az elmúlt években jól élt a kétharmados többséggel.

Készül a devizahiteles csomag

A Kúria decemberi jogegységi határozatát követően az Alkotmánybíróság is foglalkozik a devizahitelek ügyével. A testület napokon belül döntést hozhat, így néhány héten belül a parlament elé kerülhet a devizahitelek törlesztőrészletét csökkentő csomag, hogy még a választások előtt döntsenek róla - tudta meg a Figyelő.

Újra dönthet a Kúria a devizahiteles témában

A Kúria egy héttel ezelőtti jogegységi határozata világosan rögzíti, hogy a devizahitel szerződések nem ütköznek jó erkölcsbe, nem is uzsorakölcsönök és érvényes szerződések, mivel a megkötésük idején nem álltak fenn az érvénytelenség kritériumai - többek között ezeket hangsúlyozta Darák Péter Kúria elnök, illetve Wellmann György, a Kúria Polgári Kollégiumának vezetője abban az interjúban, amely ma jeleng meg a hvg.hu-n. Darák az elmúlt napokban megjelent kormánypárti bírálatokkal kapcsolatban csak annyit jegyzett meg, hogy mindenkinek megvan a joga arra, hogy így, vagy úgy interpretálja a Kúria döntéseit, ők viszont elvégezték a számukra előírt feladatot.

Az egyoldalú szerződésmódosítás témájában az intézmény már régen az Európai Bírósághoz fordult, mert azt jogi kötelességének érezte, de Darák elmondása szerint hiába kértek gyorsított eljárást, nem teljesítették azt, így csak márciusban tud visszatérni a kérdésre a Kúria. Az intézmény vezetője hozzátette, hogy az általuk hozott jogegységi határozat "nem zárt le minden kérdést, további adatokra lesz szükség a bankok egyoldalú szerződésmódosítási gyakorlatáról, amelyek alapján ismét döntési helyzetbe kerülhet a Kúria". Ettől a kérdéskörtől függetlenül arra is emlékeztetett, hogy a devizahitel szerződéseket csak a jogegységi határozatban rögzített szempontok alapján lehet érvényesnek, illetve szabályosnak tekinteni, de számos más ok is felmerülhet, amelyek alapján akár jogszabálysértőek is lehetnek. Darák azt is hangsúlyozta, hogy a Ptk. ad lehetőséget a jogalkotó kezébe, hogy már meglévő szerződéseket meg tudjon változtatni, de hangsúlyozta, hogy ennek nem lehet visszaható hatálya.

Orbán: a Kúria a bankok oldalára állt

A Kúria a bankok oldalára állt - kommentálta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Brüsszelben magyar újságírók előtt a legfelsőbb magyar igazságszolgáltatási fórum hétfői jogegységi határozatát a devizahitelekről.

Kósa a devizahitelekről: gyáván döntött a Kúria (2.)

A Fidesz szerint a Kúriának döntenie kellene, a devizahitelekkel kapcsolatos árfolyam-különbözet és egyoldalú szerződésmódosítások kérdésében is - jelentette ki Kósa Lajos, a kormánypárt alelnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Darák: ennyit tehetett a Kúria a devizahitelesekért (2.)

A Kúria mindazt megtette, amit a legfelsőbb bírói fórum a rendelkezésére álló eszközökkel egy jogállamban megtehet a bajba jutott devizaadósokért, ennek a súlyos társadalmi, gazdasági problémának az átfogó kezeléséhez azonban a bíróságoknak nincsenek eszközei - mondta a Kúria elnöke az MTI-nek a hétfőn meghozott jogegységi döntés kapcsán.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kibukott a magyar kormány hazárdjátéka: egyszerre a legnagyobb gazdasági kockázat és vonzerő
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.