Záporoztak a büntetések a buszsávokban
2023. január 16-án és 17-én ismét ellenőrizte a buszsávok szabályos használatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködve a Budapesti Közlekedési Köponttal (BKK).
2023. január 16-án és 17-én ismét ellenőrizte a buszsávok szabályos használatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködve a Budapesti Közlekedési Köponttal (BKK).
Ma kora délután megnyitják az utasforgalom előtt a Ferenciek terei és a Deák Ferenc téri állomást a 3-as metró vonalán, ezt követően Kőbánya-Kispest és a Deák Ferenc tér között lehet utazni majd a metróval - közölte korábban a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Megtelt Dobogókő, lehetőség szerint tömegközlekedéssel induljanak útnak a közkedvelt kirándulóhelyekre tartók - ezzel a címmel adott ki szombaton délelőtt figyelemfelhívó közleményt a Magyar Közút, amelyben rámutat, hogy Dobogókőn a parkolóhelyek már reggel 8 órára megteltek. Egy másik közleményben a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) arról tájékoztatott, hogy nem jár a zugligeti Libegő a kedvezőtlen időjárás miatt, és az is kiderült, hogy átmenetileg nem jár a lillafüredi kisvonat sem.
Új tevékenységi köröket vesz fel a BKV Zrt., ha rábólint a Fővárosi Közgyűlés is. A cél, hogy a vállalat hatékonyabban tudja kihasználni az eszközállományát.
Fokozott körültekintést igényel a Börzsönyben kirándulni - figyelmeztetett honlapján az Ipoly Erdő Zrt. A Mátra és a Bükk hegység erdeinek veszélyeivel kapcsolatban is figyelmeztettek korábban az illetékesek.
Pótlóbusz jár a 6-os villamos helyett január 23. éjszakától február 7-éig hétköznap éjjelenként karbantartás miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
A II., a III. és a XIII. kerület közlekedését meghatározó fejlesztések kezdődhetnek idén nyáron. A beruházással javulnak a kerékpáros-közlekedés feltételei, illetve a gyalogosok is rendezett és biztonságos körülmények között sétálhatnak. A kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás elindult - írja a BKK közleményében.
Sürgeti az Európai Uniót négy ország - Hollandia, Belgium, Dánia és Luxemburg - hogy tűzze ki azt az időpontot, amikortól az Európában értékesített új teherautók és buszok szén-dioxid-kibocsátása már csak nulla lehet - írja a Reuters.
Már 63 ezernél több gépkocsi közlekedik zöld rendszámmal Magyarországon, több mint felük tisztán elektromos személyautó. A 2022-es növekedés kis híján 21 ezer darabos, a világoszöld hatósági jelzéssel felszerelt járművek harmada tehát tavaly állt forgalomba.
Hat vasútvonalon tizennéggyel bővült azon - jellemzően alacsony utasforgalmú - megállóhelyek száma, ahol a vonatok csak akkor állnak meg, ha az utasok előre jelzik leszállási szándékukat, vagy várakoznak a peronon - közölte a MÁV-Start kedd reggel az MTI-vel.
Minden korábbinál nagyobb összeget fordítottak tavaly a közúti és vasúti infrastruktúra, illetve a légi közlekedés és hajózás fejlesztésére, bővítésére Romániában - tájékoztatott vasárnapi közleményében a szállításügyi minisztérium.
A járműfiatalítási program keretében jövőre újabb 360 autóbusz érkezhet a Volánbusz flottájába - közölte a társaság pénteken.
Folytatódott az októberben kezdődött lassulás a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalmában, novemberben 969 888 utas fordult meg a légikikötőben - közölte Budapest Airport kedden az MTI-vel.
Újra teljes útvonalon közlekedik a 4-es és a 6-os villamos - írták a BKK Info Facebook-oldalon kedd hajnalban.
Két villamos összeütközött a Petőfi hídon, ezért nem jár a 4-es és a 6-os villamos egy szakaszon Budapesten.
Budapest útjairól kivont, de tovább üzemeltethető autóbuszokat adományozott a BKV Ukrajnának.
Átadták a Kaposvárt az M7-es autópályával összekötő 67-es autóút 3,1 kilométer hosszú déli szakaszát hétfőn. Az autóút érdekessége, hogy itt található Magyarország első zenélő útja, melynek utódja a közelmúltban készült el.
Téli viharok okoznak áramkimaradásokat és közlekedési fennakadásokat az Egyesült Államok északkeleti államaiban, szombatra is figyelmeztetés van érvényben.
Budapest nem engedheti meg magának, hogy csaknem három kilométer hosszon a Dunán ne lehessen személyautóval átkelni - hangzott el az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.
Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere közösségi média oldalán jelentette be, hogy pénteken újra birtokba vehetik a Lánchidat a fővárosik. A posztból kiderült, hogy a biciklisek, a buszok és taxik hajthatnak át elsőként Budapest legöregebb hídján.
Megjelent az első felmérés, amely Kamala Harris győzelmét jósolja.
Kiegészítik vele a meglévő rendszert.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Hasznos, gyakorlati, érthető.
Kijev lenullázta Oroszország képességeit.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.