Pontos listát még nem hozott nyilvánosságra az orosz kormány a privatizálandó állami vagyonokról, a pénzügyminiszter a hétvégén ugyanakkor azt mondta, hogy a magánosítás értéke eléri az ezer milliárd rubelt, ami mintegy 300 milliárd forintot tenne ki.
Több olyan kormányhatározat is megjelent a keddi Magyar Közlönyben, ami érinti a 2016-os költségvetést. Ezek közül az egyik legérdekesebb az a kormánydöntés, amivel a kéményseprési feladatok ellátására ad pénzt.
Ismét megcsapolta a kormány a 2016-os költségvetés általános tartalékát. Ezúttal 3,3 milliárd forintot csoportosított át a 2024. évi olimpiai pályázat finanszírozása.
Barack Obama kedden délelőtt előterjesztette az Egyesült Államok 2017-es pénzügyi költségvetését, amelynek összege 4,1 ezer milliárd dollár - írja az MTI.
Jól indult az év az államháztartás és a büdzsé szempontjából Varga Mihály szavai szerint, aki egy budapesti rendezvényen azt is megjegyezte, ha az év további része is kedvezően alakul, az államháztartási deficit akár a hiánycél, a GDP-arányos 2 százalék alatt is lehet.
A politikai felfordulás mellett a stabilitási és növekedési paktum betartásával is meggyűlhet a baja az euróövezet déli tagállamainak, mutat rá a BruxInfo cikke. Az olaszok protekciót akarnak, a spanyolokra jelentős kiigazítás vár, a portugálok közel sodródtak a szankciókhoz, és a Bizottság egy esetleges újabb görög válság negatív következményeitől is óv.
Az idén 2,1 százalékkal, 2017-ben pedig 2,5 százalékkal növekedhet a magyar gazdaság - derül ki az Európai Bizottság csütörtökön közzétett friss gazdasági prognózisából. A brüsszeli testület szerint a költségvetési deficit bőven a 3 százalékos lélektani határ alatt maradhat, így az adósság is tovább csökkenhet.
Nagy lassulás vár idén a magyar gazdaságra, a költségvetési hiány is nagyobb lehet a tervezettnél 2016-ban, még akkor is, ha a kormány egyáltalán nem költi el a tartalékokat. A következő években pedig 3% fölé emelkedhet a deficit - alappályán ezzel számol a Költségvetési Felelősségi Intézet csütörtökön bemutatott új technikai kivetítésében, mely már számolt a CSOK új szabályainak hatásával. Ezen kívül pedig még komoly kockázatok is leselkednek idén a költségvetésre, részben a kormány ígéretei miatt. A tavaly nyáron elfogadott 2016-os költségvetést azonban mindezek ellenére nem módosította a kormány. Mindezek alapján a kormány idén (szemben a 2015-ös kedvező évvel) egyáltalán nem lesz kényelmes helyzetben, már ami a költségvetési folyamatokat illeti.
A Nemzetgazdasági Minisztérium számára olyannyira fontos volt, hogy reagáljon Tarlós István pénteki, nyugdíjasok utazási kedvezményével kapcsolatos kijelentésére, hogy este 10 órakor adta ki közleményét. Ebben hangsúlyozza: a kormány továbbra is biztosítja a 65 év felettiek ingyenes utazását.
A kormány már a 2017-es költségvetésre koncentrál, aminek egyik prioritása az államadósság - mondta Orbán Viktor a ma reggeli interjújában. A miniszterelnök szerint nem elég a GDP-arányos államadósságot csökkenteni, hanem forintban számolva is mérsékelni kell. Nem véletlenül alakult ki ez az igény, megmutatjuk.
Orbán Viktor miniszterelnök a józan ész győzelmének tartja, hogy Ausztria bejelentette: korlátozza a menedékkérők létszámát. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy az államadósságot forintban kifejezve is csökkenteni szeretné, és ebben jövőre áttörést kíván elérni.
Március, április folyamán végzi el a Nemzetgazdasági Minisztérium a makrogazdasági pálya felülvizsgálatát a konvergenciaprogram összeállítása és a 2017-es költségvetés megalapozása érdekében - fejtette ki a minisztérium háttérbeszélgetésén Banai Péter államtitkár. Elmondása szerint ezekben a számokban már benne lesz az otthonteremtési program, így a kibővített CSOK hatása.
A 2015-ös költségvetési örömhír részleteit is megismerhettük csütörtökön, miután a Nemzetgazdasági Minisztérium közzétette az államháztartás decemberi bevételi és kiadásai adatait. Ezek alapján is azt hangsúlyozza a tárca, hogy a tavalyi éves deficit 2% körül lesz.
Az olajárak mélybe zuhanása által okozott költségvetési nehézségek és a gazdasági recesszió miatt arra kényszerülhet Oroszország, hogy ne adjon új hitelt más államoknak - ezt jelezte egy hétfő délutáni nyilatkozatában az orosz pénzügyminiszter-helyettes. Az Interfax beszámolójából nem derül ki, hogy az új kötelezettségvállalás, illetve hitel folyósítás pontosan mit jelent a gyakorlatban, azaz vonatkozik-e a 2014 elején között magyar-orosz államközi szerződésre és az abban rögzített 10 milliárd eurós méretű orosz hitelkeretre.
Sajtóértesülések szerint az orosz kormány arra készül, hogy újabb 10 százalékkal csökkenti a költségvetési kiadásokat az olajpiacok összeomlásához való alkalmazkodás jegyében.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a GDP 2 százaléka alatt is lehet az államháztartás tavalyi hiánya, ez idén tovább csökken, és "belátható időn belül" az ország elérheti a hiány nélküli költségvetést.
Az államháztartás központi alrendszerének 2015. évi előzetes hiánya 1218,6 milliárd forint lett - ismételte meg a reggel már kiderült fontos 2015-ös adatot a Nemzetgazdasági Minisztérium a szokásos havi gyorstájékoztatójában. A minisztérium közléséből az is kiderült, hogy mennyivel növekedtek a bevételek és hogy mi segítette még a kedvezőbb egyenleg kialakulását.
Szerdán fontos adatokat tudtunk meg a 2015-ös államháztartásról. Ezek szerint a tervezett 2,4%-os hiánynál jobb, 2% körül alakulhatott a deficit tavaly. Értékelésünk szerint még ennél is jobb lehetett volna az egyenleg, azonban a kormány az év végén valóságos pénzszórást rendezett az uniós projektek esetében az állami büdzsé terhére. Ennek akár gazdaságélénkítő hatása is lehetett.