Bár eddig is volt jogszabályi lehetőség a közszférabeli kedvezményezettek projektjeinek többlet támogatására EU-s pénzből, de egy minapi jogszabályváltozás a gyakorlati tapasztalatokra és a gyorsított adminisztrációra hivatkozva változtatott ezen, így június végétől könnyebben kaphatnak 15%-kal, legfeljebb 30 millió forinttal több támogatást a közszférabeli nyertesek.
A jelek szerint túl szigorúra és bonyolultra sikeredett a csak bő három hete megszületett, az EU-s projektek költségnövekményét szabályozó kormányrendelet, mert egy pénteki módosítással máris jócskán átírta azt a kormány. Ráadásul a változtatások szokatlanul sürgősen, már pénteken, azaz február 24-én este 9 órától hatályba is léptek.
Véget ért az EU-pályázatokban a menetközben felsrófolt költségek korszaka - lényegében ezt a kemény döntést hozta meg a kormány és ezzel ráerősített egy tavaly novemberi hasonló döntés tartalmára. Mindez elősegítheti az EU-pénzeink brüsszeli folyósítását is.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Örülhet neki a tech szektor?
Úgy látszik, nyaralnak a lakossági befektetők.
A jegybank cikkében nem szerepelnek olyan kifejezések, mint adó, illeték vagy kormány.
Joe Biden visszalépését követően.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.