Az országos tisztifőorvos teljes körű, az ország összes egészségügyi, fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézményére vonatkozóan látogatási tilalmat rendelt el - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán az MTI-vel.
A pécsi Sürgősségi Betegellátó Osztály (SBO) vezetője Facebook-bejegyzésben figyelmeztet arra, nehéz időszak elé néznek a kórházak, és türelemre lesz szükség a betegektől. Szerinte csak idő kérdése, hogy az idősekhez is eljusson a betegség.
Az összes ágyszám 20%-át kell az állami kórházaknak készenlétben tartaniuk a koronavírusos esetek ellátása érdekében, az eddigi 10%-os arány helyett - derül ki Kásler Miklós emberi erőforrások miniszterének szerdán kelt leveléből. Fontos szempont ugyanakkor, hogy a magasabb készültségi fok miatt nem lehet elbocsátani betegeket a kórházakból. A mostani ágykapacitás-kihasználtság mellett természetesen nem is kell, mert van most elég üres ágy összességében szektorszinten.
A hazai állami kórházakban most jobb a helyzet járványügyi szempontból. Kiemelten védik ugyanis a fertőzésveszélynek fokozottan kitett helyeket - jelezte a Portfolio-nak adott interjújában Ficzere Andrea. A Magyar Kórházszövetség elnöke úgy vélekedett, hogy a tavaszi időszak tapasztalatai alapján könnyebb lesz a felkészülés az esetleges új kórházi hullámra, ebből a szempontból nagyon fontos a munkatársak pszichés felkésztése. Az egészségügyi dolgozók szempontjából pedig óriási jelentősége van a gyors tesztelésnek is, mert csak így lehet elkerülni a kontaktok esetében a kéthetes karantént és a munkából való kiesést. A kórházi szakemberrel beszélgettünk arról is, hogyan reagáltak a járvány első hulláma után a betegek, mennyire torlódtak fel a nem ellátott esetek és az is kiderült az interjúból, hogy ezen betegek ellátására plusz forrás kerülhet az állami rendszerbe.
Fejlődés az egészségügyi és szociális intézmények gazdálkodásában címmel adott ki közleményt az Állami Számvevőszék. Az a számvevőszék, amely az elmúlt pár évben nem kímélte az állami kórházakat. Az elemzés szerint ugyanis 24-ből 22 egészségügyi, illetve szociális intézménynél javult a közpénzügyi helyzet.
A koronavírus okozta járványügyi helyzet miatt szerdától látogatási tilalmat vezettek be a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban (Honvédkórház); a korlátozás az intézmény valamennyi fekvőbetegosztályára és bentlakásos szolgáltatást nyújtó telephelyeire érvényes - közölte az intézmény az MTI-vel.
A koronavírus második hullámának megérkeztével sorra jelentik be a látogatási tilalmat a különböző megyék és a főváros kórházai. Összegyűjtöttük, melyek jelentették be eddig.
A gyerekek és a fiatalok körében sokkal kisebb a valószínűsége a súlyos koronavírus-megbetegedésnek, mint a felnőtteknél, a fertőzés okozta gyermekkori halálozás pedig rendkívül ritka - ezt állapították meg brit kutatók csütörtökön publikált tanulmányukban.
Az első német klinikai eredmények arra utalnak, hogy megmérgezhették Alekszej Navalnijt, az orosz ellenzék vezérét - adták hírül hétfőn délután a berlini Charité egyetemi klinika orvosai közleményben. Hozzátették, hogy Navalnij állapota súlyos, de a politikus nincs akut életveszélyben.
Szeptemberben indul a fővárosi kórházak 60 milliárd forint értékű felújítási programja - közölte az egészségügyért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
Bejelentette lemondását keddi sajtóértekezletén Lukasz Szumowski lengyel egészségügyi miniszter, közlése szerint a több hónap óta tervezett leköszönését eddig "a Lengyelország számára fontos feladatok" elvégzése érdekében halasztotta.
Tizenhét fővárosi kórház felújítási programjára, egyes esetekben külső felújítására adna 60 milliárd forintot a kormány – derül ki a pénteki Magyar Közlönyből. Egyelőre az emberi erőforrások minisztere vizsgálja a forrás biztosításának lehetőségét.
Az elhízottak körében nagyobb a kockázata annak, hogy az új koronavírus okozta Covid-19-betegség miatt kórházi ellátásra szorulnak - derítették ki a University College of London kutatói.
Jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt az Esztergomi Járásbíróság egy férfit, aki elvállalta, hogy az esztergomi kórházban betegfelvonót épít, de az arra átutalt pénzt a megélhetésére fordította - tájékoztatta a Komárom-Esztergom megyei főügyész csütörtökön az MTI-t.
Az egy nap alatt kiszűrt betegek száma négyszáz fölé emelkedett az olasz egészségügyi minisztérium csütörtök esti adatai szerint. A római kormány nyilvánosságra hozta a járvány első heteiben hozott egészségügyi intézkedései eddig titkosított jegyzőkönyveit.