A G20 országok együttes hazai össztermékének (GDP) növekedése a második negyedévben 0,7 százalékra lassult az előző negyedévhez viszonyítva az első negyedévi 1 százalék után - áll a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) honlapján.
Kedvező adatok érkeztek Kínából: augusztusban megugrott a gyáripari termelés és a kiskereskedelmi forgalom is. Ugyanakkor az ingatlanszektorban zajló válság kétségeket ébreszt azzal kapcsolatban, hogy a nyár végi kép mennyire lehet tartós, írja a Reuters. A gazdaság stabilizálására tett erőfeszítések mellett a kínai döntéshozóknak meg kell küzdeniük a növekedés újraindításának kihívásával a kulcsfontosságú ingatlanágazat tartós gyengesége, az ingadozó valuta és lassuló globális keresletnövekedés közepette.
A kínai jegybank csökkentette a bankok kötelező tartalék rátáját (RRR) péntektől, ami több likviditást szabadíthat fel a pénzügyi rendszerben, amivel hozzájárulhat a lelassult gazdaság élénkítéséhez.
Kína élesen bírálta az Európai Uniót, és "csupasz protekcionista magatartással" vádolta, miután az EU vizsgálatot indított a kínai elektromosjármű-gyártóknak nyújtott állami támogatások ügyében. Az Ursula von der Leyen bizottsági elnök által bejelentett vizsgálat a kínai e-autógyártókra összpontosít, és célja a támogatások miatti piactorzulással kapcsolatos aggályok kezelése.
Hatvannyolc kínai harci repülőgépet és tíz hadihajót észleltek Tajvan partjai közelében az utóbbi 24 órában - közölte csütörtökön a tajvani védelmi minisztérium.
A Hongkongban jegyzett kínai elektromosjármű-gyártók részvényei csütörtökön estek, miután az Európai Bizottság bejelentette, hogy vizsgálatot indít a kínai elektromosjármű-támogatások ügyében. A vizsgálat, amely azzal vádolja Kínát, hogy a jelentős állami támogatások miatt mesterségesen alacsony árú elektromos autókkal árasztja el a globális piacokat, fokozta az EU és Kína közötti feszültséget, és elemzők lehetséges megtorló intézkedéseket várnak. Ez a fejlemény potenciálisan lelassíthatja a kínai akkumulátor-beszállítók kapacitásbővítését, és negatívan befolyásolhatja a kínai EV-gyártók megítélését a nemzetközi terjeszkedésük során.
A kínai központi bank arra kérte az ország néhány legnagyobb pénzintézetét, hogy tartózkodjanak a devizapiaci pozícióik azonnali kiegyenlítésétől, és egy ideig tartsanak nyitott pozíciókat, hogy enyhítsék a jüanra nehezedő nyomást.
Kína nem vezetett be olyan törvényt vagy rendeletet, amely megtiltaná a kormányzati alkalmazottaknak, hogy külföldi telefonokat használjanak vagy vásároljanak - közölte a kínai külügyminisztérium, reagálva azokra a múlt heti médiajelentésekre, amelyek szerint a kormányzati alkalmazottaknak megtiltották az Apple iPhone-ok használatát.
Az Európai Unió a jövő hónapban bevezeti a világ első szén-dioxid-határadóját. Ennek első szakaszában az importőröknek be kell jelenteniük az Európában értékesített termékek CO2-kibocsátását.
Matteo Zuppi, a Vatikán orosz-ukrán béketervvel megbízott bíborosa hamarosan Kínába látogat - Írja kínai és olasz forrásokra hivatkozva a Reuters. A találkozó azért kiemelt jelentőségű, mert a Szentszék képviselője mindezidáig sosem járt diplomáciai úton a nagyhatalomban.
Véget ért a tárgyalás Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsong-un észak-koreai vezető közt, az esemény után interjút adott az orosz politikus arról, melyek voltak a meeting fő témái.
Lehet, hogy semmilyen közös nyilatkozat, sajtótájékoztató nem lesz a Kim Dzsong-un észak-koreai vezető és Vlagyimir Putyin orosz elnök közti tárgyalás után – írja a RIA Novosztyi.
Napi rekordot jelentő mennyiségben érzékeltek kínai hadihajókat Tajvan körül a tajpeji hatóságok. A hatóságok szerint az eset a kínai kiképzési periódus legfőbb időszakára esik. Egy nappal korábban Tokió is beszámolt arról, hogy összesen nyolc hadihajót érzékeltek a japán szigetvilág körül.
Már két hete nem tűnt fel a nyilvánosság előtt Li Csangfu kínai védelmi miniszter, ami elindította a találgatásokat Kínában. Amennyiben ezek igaznak bizonyulnak, és valóban egy újabb személycseréről van szó a kínai vezetésben, az már a sokadik esetet jelentené Hszi Csin-ping kínai elnök rendhagyó, harmadik ciklusának kezdete óta.
400%-kal emelkedett egy év alatt a durián iránti kereslet: sokak szerint a világ legbüdösebb gyümölcsét leginkább Kínában fogyasztják, a távol-keleti állam az elmúlt két évben 6 milliárd dollár értékben importálta a gyümölcsöt - írja a CNBC.
Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden azt mondta, kudarcra vannak ítélve a nyugati erőfeszítések, hogy megfékezzék Kína globális hatalommá válását – írja a Reuters.
A TikTok több hónapos tesztelést követően elindította e-kereskedelmi platformját az Egyesült Államokban, a vállalat blogbejegyzése szerint - számolt be a Reuters. Az új funkcióval a TikTok több mint 150 millió amerikai felhasználója közvetlenül a hírfolyamukból tekintheti meg a videókat és az élő közvetítéseket, amelyekhez vásárlási linkek is tartoznak.
A kínai kávéóriás, a Luckin Coffee júniusban már 10 000 üzlethelységgel rendelkezett Kínában, az idei extrém gyors országos terjeszkedést követően megelőzte a Starbucksot, mint az ország legnagyobb kávézólánc-márkáját. Ez azért is nagy szó, mert Kína a Starbucks második legnagyobb piaca az Egyesült Államok után.
Sosem látott intenzitású hadgyakorlatba kezdett a Csendes-óceánon Kína, egyértelműen erőt fitogtatva az Egyesült Államok térségben való térnyerésével szemben – számol be a Financial Times.
A "vég kezdetéhez" érkezett a világ a fosszilis tüzelőanyagok korszakában a vezető globális energiaügyi szervezet szerint - az IEA első alkalommal prognosztizálta, hogy a kőolaj, a földgáz és a szén iránti kereslet is 2030 előtt fog tetőzni.