Egy rövid animációs rövidfilmmel jelezte a kínai haderő, hogy továbbra is a legfőbb célja, hogy egyesítsék Tajvant Kínával. A kisfilmben az egyik legfontosabb kínai szimbólumot használták fel prezentálási célzattal, ennek egyik fele Kínában, másik fele Tajvanban található - írja a Reuters.
Fokozódik a verseny a két ázsiai nagyhatalom között. Kína haditengerészeti fejlesztéseire India is válaszol, Franciaország segítségével jelentősen növelné a flottája képességeit. Bár ezek a lépések azonban nem tetszenek a szomszédos atomhatalomnak, Kína egyelőre nyugodt a kérdésben - írja az Asia Times.
A nyár folyamán ismét felerősödött a vita arról, hogy Németország "Európa beteg emberévé" válik. Az ING közgazdászai Európa legnagyobb gazdaságának helyzetét elemezve arra jutottak, hogy határozott igen a válasz. Ráadásul a legrosszabb ebben az, hogy nem az átmeneti hatások (mint a világjárvány, az ukrajnai háború és az infláció) okozzák az ország fő gazdasági problémáit: Németország strukturális nehézségekkel küzd, amelyből csak áldozatok és komoly erőfeszítés árán lehet kitörni.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a Raiffeisen Alapkezelő írását olvashatják:
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a Accorde Alapkezelő írását olvashatják:
Az UnionPay International (UPI) és a K&H Pénzforgalmi Szolgáltató Kft. partnerség 2023. szeptember 1-től lehetővé teszi, hogy a résztvevő kereskedők Magyarországon UnionPay kártyatranzakciókat fogadjanak fel. Az úgynevezett EMV-biztosított (Europay, Mastercard, Visa) chipes fizetések támogatása mellett a K&H Pénzforgalmi Szolgáltató Kft. a UnionPay QuickPass érintésmentes megoldását is bevezeti - olvasható a K&H közleményében.
Képzeljünk el egy olyan elektromos autót, aminek van egy jó 500 kilométeres hatótávja, ami ráadásul nagy hidegben és melegben is rendelkezésre áll, és az autó 3-4 perc alatt feltölthető. Utópisztikusan hangzik? Nem az, a BMW-nek például van ilyenje, hidrogénnel működik, tud mindent, mint amit a mai akksis elektromos autók, csendes, nyomatékos, megy, mint a barom, és a kipufogójából csak vízgőz jön ki. Túl szép, hogy igaz legyen? Az is. Mert az egész még gyerekcipőben jár, kezdve onnan, hogy nincs még hozzá használható kúthálózat, vagy egyáltalán versenyképes árú autók, ráadásul a hidrogént most még drágán, rengeteg energiával és nem túl zölden állítják elő. Fantázia pedig van benne, mert alternatívaként akár az energiatárolásban és az európai energiafüggetlenség növelésében is segíthet. Végülis már csak négy dolog hiányzik hozzá: politikai és iparági akarat, pénz, pénz és még több pénz. És még az autógyártók között sincs konszenzus abban, hogy ez lesz a jövő. A BMW közel száz prototípust már elkészített a hidrogénes X5-ösből, ilyeneket próbálhattunk ki Bécsben.
Két márkakereskedővel indul a BYD magyarországi forgalmazása – derült ki a vállalat közleményéből, amelyet az AutoWallis is közzétett a BÉT honlapján, miután a hazai cég leányvállalata lesz az egyik értékesítő. Még idén három tisztán elektromos autót tervez bevezetni a magyar piacon a BYD, az árakra azonban még várni kell.
Többek között a hazai részvénypiaci befektetésekről is szó lesz a Portfolio Signature Online Klubján.
Felfüggesztették a hongkongi tőzsdén a világ legeladósodottabb ingatlanfejlesztőjének számító China Evergrande Group részvényeivel történői kereskedést, miután miután szerdán az elnök, Hui Ka Yan állítólag rendőri őrizetbe került - írja a Reuters.
A nemzetközi figyelem nem nagyon irányul arra, hogy regionális szinten milyen hatásokat gyakorol majd az örmények és azeriek közötti konfliktus Hegyi-Karabahban. A legtöbb megközelítés arra koncentrál, hogy a kérdés két kaukázusi ország harca egy rendkívül elszigetelt régióért, amelyet mindketten maguknak követelnek. A háttérben azonban az itteni események a globális szereplőkre is nagy hatást gyakorolnak - írja a Forbes.
Átadták Kína leggyorsabb, az első tengeren átívelő nagysebességű vasútját csütörtökön a Tajvani-szoros nyugati partján, ahol a tervek szerint a vonatok óránként 350 kilométeres maximális sebességgel közlekednek majd – közölte a kínai állami vasútvonal vasútüzemeltetője.
Kínában az utóbbi időben szokatlan sebességgel tűnnek el politikai vezetők, majd vádolják meg őket korrupcióval. A jelenség jóval mélyebb gyökerű lehet, a háttérben több politikai frakció csatározása húzódhat meg. Hszi Csin-ping kínai elnöknek egyensúlyoznia kell a hasonló belharcok esetében, közben a hozzá lojális csoportokat is helyzetbe szeretné hozni. A rendszerben ilyenkor nagy szerepe van az olyan embereknek, mint Csang Töcsiang, a rendszer talán legfontosabb háttéremberének - írja a Nikkei Asia.
Csütörtökön bemutatta első saját, hazai fejlesztésű tengeralattjáróját Tajvan. Caj Ing-ven tajvani elnök még 2016-os hivatalba lépésekor kezdeményezte a nagyszabású programot, és csütörtökön a déli Kaohsziung városában mutatta be az első tengeralattjárót, amelyet később még nyolc követ. A program több ország szakértelmének és technológiájának segítségével valósult meg.
Több mint 50 év után a washingtoni pandák eltűnnek az állatkertekből, és ugyanez igaz mindegyik másik amerikai állatkertre is – számol be a hírről a Bloomberg.
Kína az orosz-ukrán háború kirobbanása óta nagy figyelemmel követi az eseményeket, és ez nem véletlen: a nagyhatalom haditechnikája és katonai doktrínái főleg szovjet/orosz alapokon nyugodnak, így Moszkva relatív sikertelensége aggodalommal töltheti el Pekinget akkor, amikor egy esetleges Tajvan elleni akciót tervez. Különösen nagy figyelmet kapnak a háború egyik legegyszerűbb fegyverei: a különféle aknák - Írja a The Diplomat.
A HSBC felvásárolja a Citigroup kínai lakossági vagyonkezelési üzletágát, amely több mint 3 milliárd dollárnyi vagyont kezel - írja két, az ügyet ismerő forrásra hivatkozva a Reuters.
Sorra költöznek át Kínából az USA-ba a TikTok kínai anyagcégének, a ByteDance-nek a vezetői, a TikTok amerikai alkalmazottai szerint ez a kínai anyavállalat befolyását bizonyítja – írja az amerikai The Wall Street Journal.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist szerdai adása. A mai műsorban egy témánk volt, azt a kérdést jártuk körbe, hogy milyen következményekkel járhat Magyarország számára, ha az EU tényleg megindít egy több szektorra kiterjedő vizsgálatsorozatot tisztességtelennek vélt kínai állami támogatási gyakorlatok miatt. A témáról Szabó Dánielt, a Portfolio EU-s ügyekkel foglalkozó elemzőjét kérdeztük.
Szorul a hurok Tajvan körül, de nemcsak a sziget vagy Kína készülődik egy esetleges invázióra, hanem az Egyesült Államok is. Forgatókönyveket dolgoznak ki egy pekingi roham visszaverésére, és arra is, hogy mi történik akkor, ha a kínai katonáknak sikerül zár alá venni a szigetet. Az amerikai erők a főként vízi és légi eszközökre támaszkodó konfliktushoz harckocsik bevetésére is kidolgoztak terveket - írja az Eurasia Times.