Kína EBRD-tag lett
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) bejelentette hétfő este, hogy jóváhagyta Kína felvételi kérelmét.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) bejelentette hétfő este, hogy jóváhagyta Kína felvételi kérelmét.
A lakáspiac élénkítését jelölte meg az egyik legfontosabb célkitűzésként a legfelsőbb kínai politikai vezetés, amelynek hétfői ülése után közzétettek néhány elemet a 2016-ban kezdődő 13. ötéves terv első évének gazdasági feladataiból.
A kínai makrogazdasági adatok valóságtartalmával kapcsolatban eddig is sok volt a kétség a piacokon, azonban az állami kínai hírügynökség beszámolója szerint ezt most számos politikus el is ismerte az ország észak-keleti régiójában. A Xinhua szerint többen bevallották, hogy jelentősen felnagyították a régió makroadatait, a költségvetési bevételektől kezdve a háztartások jövedelméig és a GDP-ig - számol be a Business Insider.
Bár a legfrissebb kínai makrogazdasági adatok szerint a kínai gazdaság stabilizálódik, az év egésze arról szólt, hogy a lassuló gazdasági növekedés miatt hatalmas tőkekivonásra került sor
A stabilizálódás jeleit mutatja a kínai gazdaság, legalábbis a szombaton közzétett mindhárom fontos makroadat ezt a képet jelzi. Ez enyhítheti azokat a nemzetközi pénz- és tőkepiaci aggodalmakat, amelyek ezen a héten újra felerősödtek, hiszen sokan a nyersanyagárak mélyrepüléséből a globális gazdasági lassulásra következtettek. Emögött sokan a kínai "botladozást" vélik felfedezni. Az összességében nyugtató friss kínai adatok azonban ezeket a meglátásokat is változtathatják, így például jobb hangulatban indulhat a hét a fejlett részvénypiacokon.
Kína az elmúlt hónapokban számos lépést tett a kötvény- és devizapiacok reformja és megnyitása érdekében, alapvetően a renminbi SDR kosárba való bevételét készítve elő, ami 2015. november végén meg is történt. 2015 júliusától a jegybankok és hasonló intézmények könnyített formában érhetik el a kínai bankközi kötvénypiacot. Ezt követte 2015 augusztusában a renminbi fixingjének módszertani váltása, ami nagyobb teret engedett a piaci mechanizmusnak, illetve a kínai devizapiac szeptemberi megnyitása az említett befektetői körnek. November végén három jegybank, közöttük a Magyar Nemzeti Bank regisztrált elsőként a kínai devizakereskedési rendszerbe.
Másfél százalékos inflációt mértek Kínában novemberben, éves összehasonlításban, némileg magasabbat, mint amire a piac számított, és többet az októberi 1,3 százaléknál is.
Pekingben a légszennyeződés mértéke igazolta a hétfőn kiadott vörös riasztás szükségességét, ám a szmog-riadó legfelsőbb fokával járó korlátozások csak az utak forgalmán és a közösségi közlekedésben résztvevők számában mutatkozott meg, a levegő minősége egyelőre nem javult.
Lemondott a kínai Agricultural Bank of China elnöke, miután egy hónappal ezelőtt a hatóságok őrizetbe vették egy korrupciós vizsgálat kapcsán. Emellett Kína legnagyobb brókerházánál, a Citic Securitiesnél is vizsgálódnak a hatóságok - írja az Economic Times.
A kínai export a vártnál nagyobb mértékben, 6,8 százalékkal, míg az import a vártnál alacsonyabb mértékben, 8,7 százalékkal csökkent éves összehasonlításban a kedden nyilvánosságra hozott novemberi statisztikai adatok szerint.
A legalább 450 millió forintnyi vagyonnal rendelkező gazdag kínaiak kétharmada már emigrált az országból, vagy tervezi azt a súlyos légszennyezettségi helyzet miatt - emlékeztet egy kínai felmérésre átfogó klímavédelmi elemzésében a Bank of America-Merrill Lynch elemzői csapata. Egyúttal megdöbbentő ábrákon mutatják be azt, hogy a bő tíz éve felpörgetett szénalapú erőművi energiatermelés milyen durva következményekhez vezetett az országban. Könnyen lehet, hogy a magyarországi letelepetési államkötvény sikere - amelynek döntő része kínai befektetőkhöz köthető - szintén összefügg az ottani légszennyezettségi helyzettel és az igen vonzó magyar konstrukcióval.
Megkezdődött Kína legnagyobb szélerőműparkjának építése, a délkelet-kínai Fucsien tartományhoz tartozó Nanri szigetén 400 megawatt teljesítményű telep létesül - jelentették be a helyi hatóságok pénteken.
Bár az Európai Unió adna vissza nem térítendő támogatást a vasúti nagyberuházásra, de a magyar kormány mégis inkább 85 százalékban kínai hitelből újítaná fel és fejlesztené a Budapest-Belgrád közötti vasútvonalat - mutat rá e heti számában a Figyelő. A minapi kínai csúcsesemény kapcsán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt jelezte a lapnak, hogy a kínai hitelünk 20 éves lenne, a kamatról még nincs megegyezés, de arról igen, hogy 5 éves türelmi időszakkal, azaz 2020 körül kellene elkezdenie törlesztenie majd az akkori kormánynak. Vasúti szakemberek modellje alapján a lap azt írja, hogy nagyjából 2400 év múlva térülne meg Magyarország legnagyobb közlekedési beruházása.
A korábbiakhoz képest lassabban nőtt a kínai szolgáltatószektor teljesítményét mérő beszerzésimenedzser-index (BMI), ami azt jelzi, hogy egyelőre nem sok eredménye van a kormány gazdaságösztönző erőfeszítéseinek.
A délutáni kereskedésben a várttól elmaradó amerikai feldolgozóipari adat közzétételét követően adni kezdték a nyugat-európai részvényeket, ennek ellenére a BUX erősödött, mely elsősorban az OTP-nek volt köszönhető. A Richter a blue chipek közt egyedüliként gyengült, ezzel egy 10 napig tartó erősödési széria szakadt meg.
A JP Morgan befolyásos kínai vezetők családtagjait helyezte olyan vállalatok élére, amelyeket Hongkongban vitt a tőzsdére, az amerikai felügyelet most azt vizsgálja, kapott-e valamit a kinevezésekért cserébe a nagybank - írja a Wall Street Journal.
Novemberben már a negyedik egymást követő hónapban zsugorodott, és hároméves mélypontra került a kínai feldolgozóipar teljesítménye.
A szeptember végéig tartó három hónapban 7,4 százalékkal bővült az indiai gazdaság éves összevetésben, ami meghaladja a 6,9 százalékos kínai növekedést, és gyorsulást jelez az előző negyedévi 7,0 százalékos bővülés után is.
Csökkenteni kellene az árakat.
Cikkünk folyamatosan frissül.
A háború legnépszerűbb fegyverét tették földdel egyenlővé.
Tavaly óta kétszeresére nőtt a Neuralink.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.