Koronavírus: újabb gócpontot fedeztek fel Vuhanban
Újabb gócpontot fedeztek fel a közép-kínai Vuhanban, ahonnan az új koronavírus a múlt év végén terjedni kezdett - közölték hétfőn a hatóságok.
Újabb gócpontot fedeztek fel a közép-kínai Vuhanban, ahonnan az új koronavírus a múlt év végén terjedni kezdett - közölték hétfőn a hatóságok.
Az utóbbi években felpörgetett „Egy út, egy övezet” (Belt and road) program keretében tervezett beruházásokat sok ország kínai hitelből valósítaná meg, azonban most a koronavírus-járvány miatt bajba kerülhetnek, és a hitelterhek enyhítését vagy elengedését kérhetik Kínától – írja a CNBC. A lapnak nyilatkozó elemző szerint vannak olyan országok, melyek máris megkezdték a tárgyalásokat a hitelek átütemezéséről, és ha elhúzódik a válság, akkor ez a folyamat csak erősödhet.
Hetek óta haladnak felfelé a nemzetközi tőzsdeindexek, élükön Amerikával, és különféle forgatókönyvek feszülnek egymásnak a jövőbeli pályákat illetően. Ugyanakkor érdemes Kínára is vetni néhány pillantást, mivel érdekes technikai kép tárul elénk. Az alábbi videó pont a lehetőségeket elemzi, illetve azt, hogy milyen termékekkel lehet a kínai piacot elérni.
A járványügyi kockázatok szempontjából legmagasabb kockázati besorolást kapta egy három fokozatú skálán az északkelet-kínai Csilin tartomány Sulan városa - közölték a helyi hatóságok vasárnap, ami a koronavírus-járvány újabb hullámát jelezheti Kína északkeleti részén.
Április 3. óta először új megbetegedést jelentettek Vuhanból, a koronavírus "szülővárosából."
Az Egyesült Államok kormánya aktív lépéseket tesz annak érdekében, hogy az elektrotechnikai eszközök, chipek gyártói az országban létesítsenek gyártóegységeket. A nagy amerikai vállalatok közül sokan erre hajlandóságot is mutatnak, miután a koronavírus-járvány rávilágított az ellátási láncok nagyfokú sérülékenységére.
Kína központi bankja vasárnap jelentette be, hogy további anticiklikus intézkedéseket fog hozni a koronavírus hatásainak ellensúlyozására, és rugalmasabbá teszi a monetáris politikai kondíciókat – írja a Reuters.
Kínában nőttek az autóeladások áprilisban az előző havihoz képest - közölte az ázsiai ország autógyártóinak szakmai képviseleti szervezete előzetes adatokra hivatkozva.
Újabb löketet adhat a kínai-amerikai rivalizálásnak a koronavírus, a mérleg nyelve pedig könnyen Peking oldalára billenhet – figyelmeztetnek a CNBC által szemlézett elemzők.
Kína megreformálja járványmegelőzési és -ellenőrzési rendszerét azoknak a hiányosságoknak a kiküszöbölésére, amelyeket az új koronavírus járványa hozott a felszínre - jelentette be szombaton az állami egészségügyi bizottságot vezető miniszterhelyettes.
Telefonon egyeztettek a kínai és amerikai kereskedelmi főtárgyalók a makrogazdasági és közegészségügyi együttműködés megerősítését tűzve ki célul - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség pénteken.
A kínai áprilisi exportadatok meglepően kedvezőek, ami elsőre jó jel a koronavírusból való kilábalást nézve. A JP Morgan elemzője azonban árnyalja a képet: ha Kína kereskedelmi többlete az Egyesült Államokkal szemben nagy lesz, akkor az amerikai fél úgy érezheti, hogy az ázsiaiak nem fair módon profitálnak a helyzetből. A két fél között pattanásig feszült a helyzet, a kereskedelmi konfliktus kiéleződését már a piacok is elkezdték árazni. A JP Morgan elemzője szerint ez most nagyon nem hiányzik az amúgy is szenvedő világgazdaságnak.
Cenzúrázta európai uniós (EU) nagykövetek cikkét a China Daily kínai pártlap, kihúzva belőle egy mondatot, amely utalást tartalmazott arra, hogy a világjárványt okozó új koronavírus Kínából ered - írta csütörtökön a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes kiadása.
A kínai kormány lehetővé teszi, hogy az állami támogatásokból (így például az adókedvezményekből) külföldi vállalatok is egyenlő feltételekkel részesüljenek. Az amerikai kereskedelmi kamara szerint a kínai kormány nem biztosít egyenlő feltételet a külföldi vállalatok számára.
A várakozásokkal ellentétben nőtt Kína exportja áprilisban, az import azonban jelentősen visszaesett, miközben az országban az új koronavírus-járványt már sikerült visszaszorítani, de gazdasági hatásai még mindig jelentősek.
Tárgyalásokat folytat az Egészségügyi Világszervezet Kínával, egy újabb csapatot küldenének a távol-keleti országba, hogy vizsgálják a koronavírus eredetét.
Peking szerint Mike Pompeo amerikai külügyminiszternek nincsenek bizonyítékai arra, hogy a világjárványt okozó, új koronavírus egy kínai laboratóriumból származna.
Kína jelenlegi globális jelenléte és szerepe olyan negatív externális hatást jelent a világ minden országára nézve, amely nem teszi lehetővé, hogy a dolgok komoly változások nélkül menjenek tovább a koronavírus-járvány után. A világjárvány egy új globalizáció kezdetének a lehetőségét veti fel, ami szerencsés esetben nem a globalizáció visszafordulásával jár, hanem egy biztonságosabb keretrendszer kialakításának a reményét hordozza. A demokratikus országok lakóinak tehát nem kellene többé elfogadniuk azt, hogy a diktatúrák rontsák az életminőségüket és életkilátásaikat.
Az USA és Kína közti feszültség ismételt kiéleződése egy új hidegháború kezdete – mondta a CNBC-nek Donald Trump amerikai elnök korábbi kereskedelmi tárgyalója. Clete Willems szerint a koronavírus-járvány új frontot nyitott ebben a háborúban, így ismét elmérgesedhet a két nagyhatalom viszonya.
Egyre nagyobb negatív nemzetközi visszhanggal néz szembe Kína a koronavírus-járvány kezelése miatt, a kínai állambiztonsági hivatal pedig amiatt aggódik, hogy az Egyesült Államok olyannyira felkorbácsolja a Kína-ellenes indulatokat, hogy akár fegyveres összetűzésre is sor kerülhet a két ország közt – állítják a Reutersnek bennfentesek.
170 ezer új önkéntest is szerződtettek.
Az orosz-ukrán háború hírei percről percre.
Így is nehéz helyzetben van a költségvetésük.
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.