Kína az elkövetkező napokban egy robotűrhajót küld a Hold túlsó oldalára. Ez lesz az első a három technikailag meglehetősen bonyolult küldetés közül, amely előkészíti az utat az első kínai legénységi leszállás és a Hold déli pólusán felállított bázis előtt.
Bettina Stark-Watzinger német oktatási miniszter arra szólította fel egy vasárnap megjelent interjúban az ország egyetemeit, hogy vizsgáljanak felül minden közös projektet Kínával a nemrég történt kémkedési ügy miatt.
Egyszerre két kémügy is kirobbant a héten Németországban, a vádlottak mindkét esetben Kínának szolgáltattak ki titkokat. Míg az első kémügynek politikai vonzata nem volt, a második eset érintettje a második legnépszerűbb német párt, az AfD EP-listavezetőjének egyik munkatársa. Az AfD egy másik EP-képviselőjelöltje pedig korábban azzal került be a hírekbe, hogy orosz pénzt fogadott el. A június 9-i európai parlamenti választások előtt különösen kellemetlenek ezek az ügyek a sokak által szélsőjobboldalinak titulált párt számára, melynek támogatottsága mára érzékelhetően visszaesett a tavaly decemberi csúcs óta.
A héten az amerikai szenátus elfogadta, majd Joe Biden elnök aláírta a törvényt, amely 270 napot ad a kínai ByteDance-nek arra, hogy eladja a TikTok amerikai eszközeit, különben betiltják a platformot az USA-ban. A fő tulajdonosnak azonban úgy tűnik, hogy esze ágában sincsen megválni az amerikai operációtól és bíróságon fogja megtámadni az új törvényt. Ha ez a kísérlet kudarcot vall, a ByteDance valószínűleg inkább a kivonulás mellett dönthet, vagy a menthetőt mentve megpróbálhatja az aranyat érő algoritmusa nélkül értékesíteni a TikTokot - viszont egyes becslések szerint az algoritmus nélkül mindössze a harmadát érheti a platform.
Kínai befektetők építhetik meg a budapesti reptérre vezető gyorvasutat, akik a magyar vasúti hálózattól független, jelentős részben magasvasútként futó, magánkézben lévő egyedi tarifás pályát képzeltek el - értesült az Iho.hu vasúti szaklap.
Május 8. és 10. között Magyarországra látogat a kínai elnök. Hszi Csin-pingnek azonban nem csak Budapesten lesznek hivatalos programjai, ugyanis a Szabad Európa úgy értesült, hogy a magyar kormányfővel közösen bejelenthetik a Great Wall Motors kínai autógyár pécsi üzemnyitását.
A Porsche AG profitja a tőzsdei bevezetés óta a leggyengébb első negyedéves eredményt érte el, amit a modellváltások és a kínai piac gyenge kereslete nehezített - írta meg a Bloomberg.
Világszerte nagy figyelemmel követik a katonai szakértők az ukrán pilóta nélküli felszíni hajók (USV) sikeres alkalmazását az orosz haditengerészeti célpontok ellen. Kína haditengerészeti elemzői szintén a hasonló eszközökben rejlő potenciálra figyelnek, mivel ez új kihívások elé állítja a hagyományos tengeri hadviselést és védekezési stratégiákat - írta meg a The Diplomat.
Antony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere tegnap Kínába látogatott, hogy kínai kollégájával folytasson tárgyalásokat. A két vezető globális nagyhatalom között állításuk szerint növekedik a feszültség, ugyanakkor kapcsolatuk a stabilizáció jeleit mutatja - írja a Financial Times.
A Meteorológiai Világszervezet (WMO), az ENSZ időjárási ügynöksége szerint tavaly Ázsia volt a világ leginkább katasztrófa sújtotta régiója, mivel a globális felmelegedés miatt fokozódtak a szélsőséges időjárási és éghajlati veszélyek – írja a CNBC.
Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön bejelentette, hogy májusban készül Kínába látogatni. Az államfő ezt a Gyáriparosok és Vállalkozók Oroszországi Szövetségének csütörtöki moszkvai tanácskozásán közölte a RIA Novosztyi hírügynökség jelentése szerint.
A Hyundai Motor Group a 2024-es Pekingi Nemzetközi Autóipari Kiállításon új járművek sorát mutatta be, célzottan erősítve kínai piaci jelenlétét. A négy év után ismét személyesen megrendezett kiállításon a csoport három márkája - Hyundai Motor, Kia és Genesis - elektromos járműveket prezentált a helyi igényeknek megfelelően - írta meg a Korea Herald.
Az Egyesült Államok egyik hírszerzője jelentett a kínai H-20-as lopakodó bombázójáról, amelyet az amerikai B-21-es gép fejlesztésére reagálva kezdtek el megépíteni. Az elmondások szerint még van mit pótolnia Pekingnek – számolt be a Defense One.
Antony Blinken amerikai külügyminiszer csütörtökön Sanghajban elmondta, hogy "egészséges gazdasági versenyre" törekszik Kínával, és felszólította Pekinget, hogy biztosítson egyenlő versenyfeltételeket a Kínában működő amerikai munkavállalók és cégek számára.
Észak-Korea kifogásolta, hogy az AUKUS tagállamok további partnerországokkal folytatnának biztonsági együttműködést, és arra figyelmeztetett, hogy a lépés az ázsiai-csendes-óceáni térséget „nukleáris aknamezővé” változtatná – jelentette a KCNA észak-koreai állami hírügynökség csütörtökön.
Az Egyesült Államok és Kína globális rivalizálása már olyan, korábban a gopolitikai stratégiaalkotás szempontjából kieső területekre is kiterjed, mint például a Salamon-szigetek. A két hatalom azonban már itt is elkezdett vetélkedni egymással – írja az al-Jazeera.
Az Európai Bizottság tavaly ősszel indított szubvenciós vizsgálatot a kínai e-autók gyártói ellen, az EP-választások előtt pedig szinte biztosan védővámok kivetéséről döntenek. Ursula von der Leyen bizottsági elnök szerda este már erős utalást tett a válaszlépéssel kapcsolatban. A Portfolio értesülései szerint mindez kihathat magyarországi üzletekre is a betelepülő kínai autógyártók miatt, ráadásul az akkuipar is hamarosan Brüsszel célpontjává válhat.