kína

Új projekttel kapcsolódik be Magyarország a globális kereskedelembe

Új projekttel kapcsolódik be Magyarország a globális kereskedelembe

Bár a koronavírus-járvány több alkalommal is akadályokat gördített a nemzetközi kereskedelem elé, az Európa és Kína közti kereskedelemi kapcsolat töretlenül erősödik. A két térség között az áruforgalom legnagyobb része jelenleg tengeri úton zajlik, azonban az Egy Övezet Egy Út logisztikai korridorjainak fejlesztése révén a következő évtizedekben a Kína és Európa közötti vasútforgalmi áruszállítás exponenciálisan növekedni fog. Ennek lehet nyertese egy északkelet-magyarországi kistelepülés, Záhony, ahol ehhez kapcsolódóan hamarosan jelentős logisztikai fejlesztések indulnak.

Kiderült, miről egyeztetett Orbán Viktor a kínai elnökkel

Kiderült, miről egyeztetett Orbán Viktor a kínai elnökkel

Orbán Viktor csütörtökön telefonbeszélgetést tartott a kínai elnökkel, a magyar miniszterelnök Hszi Csin-pinggel többek között a koronavírus-vakcinákról, a járványkezelésről és a Budapest-Belgrád vasútvonalról egyeztetett, írja a Global Times a Hszinhua hírügynökségre hivatkozva.

Amerika kivonul Afganisztánból, közben a civilizációs harc ma már Európában is dúl

Amerika kivonul Afganisztánból, közben a civilizációs harc ma már Európában is dúl

A kör bezárul: egy szívbemarkolóan jelképes, szeptember 11-i kivonulási dátummal ér véget Amerika húsz éven át tartó afganisztáni háborúja. Legalábbis hivatalosan, és ha minden a tervek szerint halad. Már amennyire tervről egyáltalán még beszélni lehet egy ilyen gigantikus fiaskó kapcsán. Herbert McMaster korábbi nemzetbiztonsági tanácsadó szerint az Egyesült Államok az afgán beavatkozást úgy kezelte, mint „egy egyéves háborút, hússzor egymás után”. A NATO ehhez szófogadóan – néha kicsit fogát csikorgatva – asszisztált. Most pedig mindenki lélegzetvisszafojtva figyel, hogy mit lépnek a „levadászásukhoz” képest meglehetősen jó formában lévő, időközben tárgyalópartnerré avanzsált terroristák.

Kína pontosan tudja, mi kell a világuralomhoz - és mindent megtesz azért, hogy elérje

Kína pontosan tudja, mi kell a világuralomhoz - és mindent megtesz azért, hogy elérje

Kína az utóbbi évtizedek gazdasági fejlődése után egyre inkább globális szereplővé akar válni. A célzott kínai gazdaságfejlesztő intézkedések eddig sikeresek voltak, a jól bevált modellek adoptálása helyett most viszont valami újat kell kitalálni. A népességnövekedés megállt, a bérek versenyképessége elolvadt, így Kínának a termelékenység terén kell nagyot alkotnia, ha el akarja kerülni a közepes jövedelem csapdáját. A kínai vezetők pontosan tudják, mivel érhetik ezt el: rengeteg erőforrást fektetnek célzott technológiai, infokommunikációs, mesterséges intelligencia és zöld infrastrukturális projektekbe. A pénz és az eltökéltség nem akadály, a meglévő tudás és az infrastruktúra annál inkább. Ha ezeket az (egyébként nagyon magas) akadályokat Kína átugorja, könnyen domináns technológiai iparnagyhatalommá válhat. A Fitch Solutions elemzésében azt vizsgálta, hogyan áll az ország ezen a téren.

Jól megy a kínai gazdaságnak

Jól megy a kínai gazdaságnak

Lassult a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedése áprilisban - áll a kínai statisztikai hivatal, valamint a kínai logisztikai és beszerzési szövetség (CFLP) pénteken ismertetett közös felmérésében. A másik hasonló konjunktúramutató viszont a várt feletti élénkülést jelzett, tehát összességében kitart a jó gazdasági klíma Kínában.

Kína kiakadt: Ez aljas amerikai lépés volt

Kína kiakadt: Ez aljas amerikai lépés volt

Megzavarta egy amerikai hadihajó a kínai haditengerészet Tajvan közelében és a Dél-kínai tengeren végzett gyakorlatát - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján Vu Csien, a kínai védelmi minisztérium szóvivője.

A klímavédelmi intézkedések hihetetlenül csökkenő költsége

A klímavédelmi intézkedések hihetetlenül csökkenő költsége

A széndioxid-kibocsátás csökkentése költségekkel jár együtt. Jellemzően minden hasznos dologra igaz ez. Vagy írjuk le ezt a kérdést tisztán gazdasági alapon: ha a széndioxid-kibocsátás csökkentése nem járna valamennyi költséggel, illetve leküzdendő akadályokkal, akkor a klímaváltozás nem lenne kiemelt probléma. A klímavédelmi intézkedések közvetlen költsége azonban egyre inkább annyira alacsonnyá válik, hogy a klímaváltozás problémája más megvilágításba kerül, és a figyelem közvetlenül az alacsony karbonfelhasználású, magas hatékonyságú világ felé történő átalakulást szolgáló politikára irányul.

Készül a kínai állandó űrállomás

Készül a kínai állandó űrállomás

Kína csütörtökön fellőtte a világűrbe leendő állandó űrállomásának főmodulját, amelynek neve Tian-he, vagyis Mennyei Harmónia. A modult egy Hosszú Menetelés 5B nevű rakéta vitte fel a vencsangi űrközpontból, amely Hainan szigetén található. Ez egy újabb nagy lépés az ország űrkutatási programjában, amelynek keretében az utóbbi hónapokban számos jelentős eredményt értek el.

Angela Merkel már a kínai vakcina elfogadásáról beszélt

Angela Merkel már a kínai vakcina elfogadásáról beszélt

Németországnak és Kínának az Egészségügyi Világszervezet (WHO) révén kölcsönösen el kell ismernie az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen használt oltóanyagokat - mondta Angela Merkel német kancellár szerdán Berlinben a 6. német-kínai kormánykonzultáció előtt.

Ismét rekordott döntött az amerikai kereskedelmi hiány

Ismét rekordott döntött az amerikai kereskedelmi hiány

Márciusban tovább nőtt az amerikai külkereskedelmi hiány, sorozatban harmadszor, és ezzel történelmi rekordot ért el. A hiány növekedésének az oka, hogy az amerikai gazdaság gyorsabb kilábalást mutat, mint a kereskedelmi partnerek.

Hatalmas meglepetésre öt évtized után először csökkenhet Kína népességszáma

Hatalmas meglepetésre öt évtized után először csökkenhet Kína népességszáma

Kína népességszáma öt évtizede folyamatosan emelkedett, a 10 évente elkészített népszámlálás eredményei szerint azonban most Kína népessége csökkenhetett – értesült a Financial Times. Könnyen lehet, hogy a kínai vezetésnek teljesen fel kell hagynia a népességszámot kontroll alatt tartó állami programokkal, hogy ne kezdjen el fogyni a társadalom. Ez ugyanis a kínai termelékenységet és a GDP-t is visszafoghatja.   

Stratégiai megállapodást kötött a kormány a Fudan Egyetemmel

Stratégiai megállapodást kötött a kormány a Fudan Egyetemmel

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, kormánybiztos és Hszü Ning-seng, a Fudan Egyetem elnöke online eseményen írta alá a Fudan Hungary Egyetem előkészítését lehetővé tevő stratégiai együttműködési megállapodást kedden.

A kínai víruslabor, ami gyanúsan közel volt a vuhani piachoz – Vannak ilyen véletlenek?

A kínai víruslabor, ami gyanúsan közel volt a vuhani piachoz – Vannak ilyen véletlenek?

A kutatók máig nem tudják, hogy pontosan honnan és hogyan szabadulhatott rá ez a pusztító koronavírus a világra. Az összeesküvés-elméletek természetesen azonnal szárnyakat kaptak, amikor kiderült, hogy van egy víruslabor az első vuhani gócponthoz igen közel. De vajon tényleg elképzelhető, hogy onnan került ki ez a szörnyeteg? Az alábbi cikkben ennek járunk utána.

Koronavírus: Kína segítséget nyújt Indiának

Koronavírus: Kína segítséget nyújt Indiának

Több mint 10 ezer oxigénkoncentrátort küld Kína a légzési nehézséggel küzdő koronavírus-fertőzöttek kezeléséhez a kapacitáshiánnyal küzdő Indiának - erről számolt be kedden a helyi sajtó.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.