A Vodafone adásvételében, melyben részben az államhoz, részben a 4iG-hez került a távközlési cég, legnagyobb részt kínai nagybankok, emellett a JP Morgan, az Intesa Sanpaolo és egy holland bankon keresztül egy török milliárdos vállalt szerepet – értesült a Telex.
Peking alaptalan vádaskodásnak tartja, hogy drónokat exportálna az ukrajnai háború bármely hadviselő felének, de a hatóságok figyelik, mely országokba irányul a drónexport - közölte szerdán a kínai kereskedelmi minisztérium. A DJI vállalat pedig mind Oroszországnak, mind Ukrajnának leállította a drónok exportját.
Eddig úgy tűnt, az orosz hadsereg képes az invázió előtt felhalmozott nagy elektronikai és fegyverkészletre támaszkodni, csökkentve az Európai Unió és az Egyesült Államok által kivetett elektronikai iparágra vonatkozó szankciók hatását. A legújabb vizsgálatok azonban kimutatták, ez a készlet kezd vészesen elapadni, így Oroszország számára egyre sürgetőbbé válik az új szállítmányok beszerzése.
A Pentagon kiszivárgott értékelései aggasztó részleteket tartalmaznak Tajvan önvédelmi képességeiről, egy esetleges Kínai invázió esetén. A dokumentumok több kritikus hiányosságra is felhívják a figyelmet, aminek hatására az önigazgatású sziget akár az első órákban súlyos vereséget szenvedhet, az Amerikai Egyesült Államok pedig képtelen lenne időben mozgósítani a felmentő hadsereget.
Ez amerikai agytröszt által gyűjtött műholdfelvételek arról árulkodnak, hogy Kína újraindította a 2018 óta felfüggesztett építési munkálatokat ötödik antarktiszi bázisán – írja a Reuters.
A JPMorgan és a Citi elemzői megemelték az idei évre vonatkozó előrejelzésüket a kínai GDP-re, miután az első negyedévben a gazdaság erősebbnek bizonyult a vártnál – írja a CNBC.
A Kreml kedd reggeli közleménye szerint Ukrajnába, Herszon megye megszállt részére látogatott Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki szemlét tartott az orosz erők parancsnokságán. Előző nap Moszkvában tett látogatást Li Sang-fu kínai védelmi miniszter, aki Putyinnal is találkozott. Kína továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy nem szállít fegyvereket Oroszországba, ugyanakkor egyre több jel utal ennek ellenkezőjére. India és Oroszország egy szabadkereskedelmi megállapodás megkötéséről tárgyal – közölte hétfőn az orosz kereskedelmi miniszter. Az ukrajnai harcok központja továbbra is Bahmut városa, ahol az orosz erők újabb kisebb előrehaladásról számoltak be. Várhatóan 2023. április 30-án indul majd meg Ukrajna korábban bejelentett tavaszi hadjárata – írja kiszivárgott amerikai katonai dokumentumokra hivatkozva a Newsweek.
A hét legfejlettebb ipari ország (G7) külügyminiszterei eltökéltek az Oroszország elleni szankciók fokozásában - derül ki a Japánban tartott találkozójuk után kiadott keddi közös nyilatkozatukból.
58 dollármilliárdos, 724 százmilliomos és 340 ezer milliomos lakik a világ leggazdagabb embereinek otthont adó városban a Henley & Partners tízes listája szerint, amelyre idén csak egy európai város tudott felkerülni.
Tajvan akár 400 szárazföldi indítású Harpoon rakétát is vásárolhat egy esetleges kínai invázió visszaverésére, ezzel kiegészítve a kongresszus által 2020-ban jóváhagyott üzletet – ismertette a Bloomberg az ügyet ismerő személyek információi alapján.
Az első negyedévben a kínai bruttó hazai termék (GDP) 4,5%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest - derült ki a Nemzeti Statisztikai Hivatal kedden közzétett adataiból. Ez gyorsabb, mint az előző negyedévben mért 2,9%-os növekedés és felülmúlta az elemzők 4,0%-os bővülésre vonatkozó előrejelzéseit is.
Eleve bukásra lehet ítélve a közeljövőre tervezett nagy ukrán offenzíva - Állítja több elemző is. Bár Kijev már hetekkel korábban bejelentette azt, hogy elég nyugati fegyver gyűlt össze az országban egy nagyobb ellentámadás megindításához, ugyanakkor a légteret nem ellenőrzi egészében az ukrán légierő, így már az elő napokban eldőlhet az offenzíva sorsa. Mindeközben Moszkvában tett látogatást Li Shangfu kínai védelmi miniszter, aki Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is találkozott. Kína továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy nem szállít fegyvereket Oroszországba, ugyanakkor egyre több jel utal ennek ellenkezőjére. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb aktualitásaival.
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) hétfőn őrizetbe vett két embert New Yorkban, aki a hatóságok gyanúja szerint kínai ügynökként dolgozott azzal a megbízatással, hogy zaklasson és elhallgattasson az Egyesült Államokban élő kínaiakat.
Az Egyesült Államoknak és az euróövezetnek nem szabad természetesnek vennie valutáik nemzetközi státuszát, mivel olyan országok, mint Kína és Oroszország, saját rendszerük létrehozására törekszenek - mondta Christine Lagarde EKB-elnök a Reuters tudósítása szerint.
Kína nagyon aggódik a kiéleződött izraeli-palesztin konfliktus miatt, és támogatja, hogy a két fél minél hamarabb folytasson béketárgyalásokat - nyilatkozta a kínai külügyminiszter.
Irán hivatalos látogatásra hívta a szaúdi uralkodót, Szalmán bin Abdel-Aziz szaúdi király meghívásának tényét az iráni külügyminisztérium szóvivője jelentette be hétfőn.
A kínai gyártmányú okostelefonok 2023 első negyedévében az orosz piac több mint 70%-át tették ki, ami rendkívüli emelkedést jelent - közölte az M.Video-Eldorado szórakoztatóelektronikai kiskereskedő.
A Tesla sanghaji gyárának dolgozói a közösségi médiában tiltakoznak az ellen, hogy a vállalat egyoldalúan csökkenti teljesítménybónuszukat, állításuk szerint egy, még az év elején történt halálos baleset miatt - írja a Reuters.