Több száz ATM-et telepít jövőre az MBH
Új ATM stratégiája alapján a jövő év végére közel duplájára növelné ATM-jei számát az MBH Bank, ezen belül a készpénzbefizetésre is alkalmas készülékek száma a tervek szerint a triplájára nőhet.
Új ATM stratégiája alapján a jövő év végére közel duplájára növelné ATM-jei számát az MBH Bank, ezen belül a készpénzbefizetésre is alkalmas készülékek száma a tervek szerint a triplájára nőhet.
Ismét nagyot emelkedett az elektronikus pénzforgalomban elkövetett sikeres visszaélések értéke: a csalók hazai kibocsátású kártyákkal egyetlen negyedév alatt közel 2 milliárd forintot, átutalásokkal pedig 5 milliárd forintot loptak el az ügyfelektől – derül ki az MNB második negyedéves statisztikáiból. Nem véletlen, hogy az MNB nemrégiben a csalásokkal kapcsolatos ajánlást adott ki a pénzintézeteknek, ugyanis még idejében szeretnék elejét venni annak, hogy a probléma elszabaduljon.
Meglepő kormányzati fordulat, trollkodás vagy csak gumicsont – sokféleképpen értelmezhető a kormány egyes vezető politikusainak készpénz melletti kiállása. Ám a szokatlan kommunikáció könnyen okozhat károkat, ugyanis nem kérdés, hogy egy versenyképes, minél inkább fehér gazdaság működésének alapja a hatékonyan működő elektronikus pénzforgalom. Pedig a készpénzmentesítésért a kormány és a jegybank is sokat tett az elmúlt években, az elért eredményeket és a belőlük származó fejlődési lehetőségeket kár lenne veszni hagyni.
A Wise nemzetközi utalásokra fókuszáló fintech megnézte, hogy 20 európai ország közül hol a legdrágább és a legolcsóbb a készpénzfelvétel. A lista élén Izland, a végén pedig az Egyesült Királyság és Bulgária állnak. A cég egy listát is összeállított arról, mire érdeme figyelni, ha el akarjuk kerülni a magas készpénzfelvételi díjakat.
Ritkán fordul elő, hogy annyi szabályozási változást hoz egyetlen nap a pénzügyeinkben, mint 2023. július 1-je. A hét legfontosabb, ma élesedő változás közül 2 a megtakarításainkat, 2 a hiteleinket, 3 pedig a számlaszolgáltatásainkat érinti, ezeket foglaljuk most össze.
Már egy hónappal benne vagyunk a nyárban, és az iskolaszünet megkezdésével elindult az utazási szezon is. Mikor és hogyan érdemes pénzt váltani a külföldi nyaraláshoz, hogyan fizessünk külföldön a kártyánkkal, megéri-e fintech szolgáltatókat használni külföldön? Tonács Attilával, a Portfolio pénzügy rovatának elemzőjével beszélgettünk erről a Portfolio heti podcastjében.
Külföldi tartózkodásunk alatt ma már a hagyományos banki fizetési és devizaváltási lehetőségek mellett a fintechek megoldásaihoz is fordulhatunk. Ezek amellett, hogy rugalmas megoldást biztosítanak az egyes élethelyzetekhez, ezt rendkívül kedvező díjazás mellett teszik. Cikkünkben utánajártunk, milyen díjszabás mellett használhatjuk külföldi utazásaink során a két fintech sztár, a Revolut és a Wise; valamint a bankok szolgáltatásait.
Az elmúlt években Magyarországon a bankkártyahasználat növekedésével párhuzamosan jelentős mértékben emelkedett a bankkártyacsalások száma. A statisztikai adatokból azonban kiderül, hogy ugyanakkor a bankok által károsultaknak fizetett kártérítések összege az elmúlt időszakban drasztikusan csökkent - számolt be róla az infostart.hu.
Július 1-jével lép életbe a kormány cashback szabályozása, mellyel a cél az lenne, hogy a boltokban a Magyarországon jelenleg csak korlátozottan elérhető szolgáltatás - a bolti fizetéssel egybekötött készpénzfelvétel - szélesebb körben terjedjen el. A kiskereskedelmi láncok közül a Lidl, az Aldi és a Tesco vizsgálja a cashback bevezetésének lehetőségét, ám azt egyelőre senki nem árulta el, hogy ha bevezetnék, mikortól lehet éles az új lehetőség a pénztáraknál. A Spartól megtudtuk, hogy megvizsgálták, de - legalábbis egyelőre - elvetették a cashback bevezetését.
A kártyás forgalom tovább bővült, az e-kereskedelmi forgalom még mindig húzza a kártyás fizetéseket, a mobilfizetések ismét nagyot mentek, a fizetési kérelmek alacsony bázisról ugrottak, az azonnali fizetési rendszer forgalma kis mértékben emelkedett - derül ki az MNB friss pénzforgalmi statisztikájából. Az is látszik, hogy a MNB rendeletét követően a hazai ATM-hálózat mérete nem zsugorodott tovább, a negyedévben 63 bankautomtát telepítettek a bankok. Megnéztük, mi történt az első negyedévben a pénzforgalomban.
Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a GFM azt a rendelettervezetet, amely révén havi két alkalommal legfeljebb összesen 40 ezer forint készpénz felvételére nyílhat meg a lehetőség a boltokban.
A Covid előtti ATM-számot kell a bankoknak újra elérniük, ami 400-al több a mostaninál – közölte a Magyar Nemzeti Bank az Infostart cikke szerint. A hitelintézeteknek május 10-ig kellett beszámolniuk arról, hány készpénzes automatával rendelkeznek.
Egy évtizede nem fordult elő, hogy éves összevetésben csökkent volna a forgalomban lévő forintkészpénz mennyisége Magyarországon. Márciusban és áprilisban viszont ez is megtörtént: egyre kevesebb készpénzt használunk, feltételezésünk szerint három magyarázó tényező hatására.
Az Erste Bank áprilistól eszközhasználati díjat vezet be a külföldi kibocsátású kártyás pénzfelvételekre a saját ATM-jeinél. A lépés a Revolut és a Wise hazai felhasználóit is érinti – írja a Bankmonitor.
Április 30-án lezárul az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. jogi egyesülésével a Magyar Bankholding keretében közel három éve tartó fúziós folyamat.
Nagy változások zajlanak a hazai pénzforgalomban, a digitális fizetések szélsebesen terjednek: már közel minden ötödik kártyás fizetést mobillal hajtunk végre; több mint másfélszer többet költünk kártyával, mint amennyi készpénzt felveszünk velük; az azonnali fizetések száma gyorsan nő; a fizetési kérelmek száma alacsony bázisról hatalmasat ugrott - derül ki a friss jegybanki statisztikából. Az MNB beavatkozása a bankautomaták piacán nem volt véletlen, ugyanis az ATM-hálózat a tavalyi negyedik negyedévben is tovább zsugordott, ezt a trendet fékeznék meg. Az adatokból az is látszik, hogy az elektronikus pénzforgalom élénkülésével a bankok bevétele is jelentősen emelkedett.
Három nagy áruházláncnál, a Tescónál, a Sparnál és a Lidlnél vizsgálják jelenleg a cashback - azaz a vásárláshoz kötött bolti készpénzfelvétel - bevezetésének lehetőségét, a Penny pedig már startra készen várja, hogy kiterjesszék a jelenleg itthon egyedül náluk elérhető szolgáltatást újabb ügyfelekre is - derült ki a Portfolio körképéből. A tavaly decemberi szabálymódosítások nyomán jó esély van arra, hogy a jövőben szélesebb körben is elterjedjen a bolti készpénzfelvétel Magyarországon, amely az eddigi havi 150 ezer forinton felül további 40 ezer forintos ingyenes készpénzfelvételi lehetőséget jelenthet. Ugyanakkor a kiskereskedőknek és a bankoknak ehhez még szerződniük kell a szolgáltatásra, majd végre kell hajtaniuk a szükséges fejlesztéseket. Ez pedig sok időbe telhet.
Most már biztos: havonta két alkalommal, összesen legfeljebb negyvenezer forint értékben díjmentesen lehet készpénzt átvenni kártyás fizetés esetén kereskedőktől - feltéve persze, ha a boltok is bevezetik a szolgáltatást, amire ma még alig akad példa itthon. Ám emellett egy másik fontos területen is döntés született: a QR-kódos azonnali fizetések és a fizetési kérelmek nem csak tranzakciós illetéktől lettek mentesek a közelmúltban, hanem a minap megszavazott törvénymódosítás értelmében ingyenesek, banki díj- és költségmentsek lesznek.
Hamarosan – akár már ezen a héten – elfogadhatja az Országgyűlés azt a javaslatcsomagot, amely lehetőséget nyit a kiskereskedők előtt arra, hogy a havi kétszeri, legfeljebb 40 ezer forintig szóló ingyenes bolti készpénzfelvétel szélesebb körben terjedjen el segítségükkel Magyarországon. Úgy tudjuk, a bolthálózatok nyitottak a szolgáltatás bevezetésére, az első bolti pénzfelvételekre azonban 3-6 hónapot biztosan várnunk kell még, ugyanis a bankok és a kasszarendszerek fejlesztésére is szükség lesz, és persze arra is szükség van, hogy a kiskereskedők a szolgáltatás bevezetése mellett döntsenek.
Havonta két alkalommal, összesen legfeljebb negyvenezer forint értékben díjmentesen lehet készpénzt átvenni kártyás fizetés esetén kereskedőktől - a többi között ezt is tartalmazza a pénzügyi szektort érintő javaslatcsomag módosítása, amelyet pénteki ülésén fogadott el az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A javaslat nem váratlanul érkezett, a GFM államtitkára, Turi Anikó már előre vetítette a lépést Future of Finance konferenciánkon.
Folytatódnak a kormányzati leépítések.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Nem csitulnak az indulatok.
Kijöttek a KSH vándorlással kapcsolatos adatai.
Sok ínyenc a bárány fejét akarja, sőt igazi különlegességnek számít az állat szeme is.
Virovácz Péter a Checklist vendége volt.
Mi történik Törökországban?