Nem csak a részvénypiacokon látszott az elmúlt hetekben hangulatjavulás, de a kriptopiac is szépen elindult fölfelé. A piaci szegmens zászlóshajójának számító bitcoin árfolyama az elmúlt hetekben jelentősen emelkedett, a hétvégén pedig sikerül áttörnie fölfelé a 46 000 forintos támaszt, emellett pedig a forgalom növekedése is bizakodásra ad okot.
Nem unatkoztunk mostanában a főbb devizapárok, vagy a kriptovaluták gyors árfolyammozgását látva. Az euró például közel két éves mélypontra süllyedt a dollárral szemben. A forint egy hullámvasúton üldögél. A bitcoin ezen sorok írásakor pedig szép csendben mintha kezdene magára találni. Ezek pedig még korántsem jelentik az összes izgalmas befektetési, illetve spekulatív pozícióra vonatkozó lehetőséget. Ezért a mostani webináriumon átnézzük a fontosabb devizák és kriptovaluták helyzetét a technikai elemzés segítségével. Az utolsó negyedórában pedig igyekszünk a kérdésekre is válaszolni.
A nemzetközi részvénypiacokon látható pozitív hangulat mellett a kriptovalutáknak is jó napjuk van, a bitcoin árfolyama 5 százalékot emelkedett, a kisebb kapitalizációjú kriptovalutáknál pedig ennél is nagyobbak a mozgások. Ugyan fundmentális hír nem áll a mostani emelkedés mögött, az on-chain adatok azt mutatják, hogy jelentős mértékű short pozíció került likvidálásra a mostani mozgás során, részben ennek is köszönhető az emelkedés.
Tegnap este aláírta Joe Biden a hónapok óta várt kormányrendeletet, amely a kriptovaluták szabályozását célozza. Az amerikai elnök rendelete konstruktívan közelíti meg a digitális eszközipar szabályozását, a bejelentett intézkedések többek között a fogyasztóvédelem, a versenyképesség, a pénzügyi stabilitás és a felelősségteljes innováció területeit érintik. Egyesek szerint ez a szabályozás vízválasztó a kriptovaluta-piac számára, a tegnap véletlenül közzétett nyilatkozat apropóján komoly rali bontakozott ki a bitcoinnál, ma azonban esnek a legjelentősebb coinok jegyzései.
A bitcoin szerdán reggel nagyot ralizott, ami a szélesebb kriptopiacot is felfelé hajtotta, miután az amerikai pénzügyminisztérium honlapján közzétették Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter nyilatkozatát, amely a hónapok óta várt kormányrendeletről szólt, amely a kriptovaluták szabályozását célozza. Az egyébként véletlenül közzétett nyilatkozatból kiderült, hogy Joe Biden elnök közelgő kriptopiaci kormányrendelete konstruktívan közelítené meg a digitális eszközipar szabályozását, melynek hatására felbátorodtak a befektetők és nagyon elindult felfelé a piac.
Az ukrán kormány közölte, hogy nem helyettesíthető tokeneket (NFT) fog kibocsátani, hogy finanszírozza a hadseregét, amely az orosz invázióval szemben védi az országot.
A Binance hétfőn közölte, hogy blokkolni fogja a szankciókkal sújtott orosz magánszemélyek számláit, de nem fogja egyoldalúan befagyasztani az összes orosz felhasználó számláját.
Állampapír, ingatlan, bitcoin, vállalati kötvények - ezeket a témákat járták körül ma a Portfolio Private Investor Day rendezvényén a panelbeszélgetés résztvevői. Pörögnek a lakossági állampapírok, különösen az inflációkövető konstrukciók, de a vállalati kötvények között is találni szép hozammal kecsegtető papírokat. A szakértők kitértek az ingatlanpiac kilátásaira és arra, megéri-e ingatlant venni még, mint befektetést. Szó esett a kriptoeszközökről és arról, hogy lehet-e 100 ezer dollár a bitcoin árfolyama.
Ismét bebizonyosodott, hogy egyes bitcoin-evangélisták állításával szemben a legjelentősebb kriptovaluta nem működik menekülőeszközként a komoly tőzsdei sokkok esetén - a mostani árfolyammozgásokat nézve kimondhatjuk, hogy (egyelőre legalábbis) a bitcoin nem az "új arany".
A világ egyik legnagyobb kriptopénz-tőzsdéjének, a Huobinak a társalapítója szerint egy újabb bitcoin bikapiacra valószínűleg 2024 végéig vagy 2025 elejéig várni kell, ha a múltbeli árfolyamciklusokat vesszük alapul.
Decentraland, axie infinity, the sandbox, enjin coin, számtalan olyan kriptoeszközt ismerünk, amellyel olyan virtuális platformokon lehet fizetni, amiket mostanában divatos névvel metaverzumnak hívnak. A nagy technológiai vállalatok is mind ott szeretnének lenni a virtuális valóságban, akkor hát miért ne hozhatna létre saját metaverzumot az Apple, az Amazon vagy akár a Tesla? És miért ne lehetne ezeknek a cégeknek saját digitális fizetőeszközük? Mondjuk Apple Metaverse Coin, Amazon Token és Tesla Token? A jó hír az, hogy vannak ilyenek, a rossz pedig az, hogy mind átverés. Ahogy egyre többen keresik a metaverzumban az üzleti lehetőségeket, úgy érkeztek meg a csalók is, akik sokszor kifejezetten átlátszó trükkökkel szeretnék megszerezni a felhasználók adatait és végső soron a pénzüket. Szerencsére sok az árulkodó jel.
A Binance Holdings, amely a világ legnagyobb kriptotőzsde-üzemeltetője a kereskedési volumen alapján, 200 millió dollárnyi befektetéssel szerez részesedést a Forbes magazin kiadójában. Az üzlet létrejötte esetén a Forbes egyik legnagyobb befektetőjévé válna a Binance.
Múlt hét pénteken indult a nagy rali a bitcoinban, gyorsan nagyot emelkedett az árfolyam, ma viszont kisebb profitrealizálás indult a kriptoeszközökben.
Jelentősen emelkedik a bitcoin és más kriptovaluták árfolyama a péntek délutáni kereskedésben, ezzel a legnagyobb kriptopénz jegyzése kitört a csökkentő trendcsatornából. Piacmozgató hírt nem lehet látni, a CoinTelegraph szerint inkább arról van szó, hogy a befektetők kockázati étvágya ma valamelyest visszatért azt követően, hogy a napokban a Facebook és más technológiai részvények zuhanása megrázta piacot.
A tavalyi év kiemelkedően jó volt az egyes tőkepiaci eszközök számára, hiszen jelentősen emelkedett a részvények, a nyersanyagok és a kriptovaluták árfolyama, azonban az idei évkezdés merőben más volt. A vezető részvényindexek lefordultak, sok kriptovaluta 60-70 százalékot esett a csúcsáról, de a nyersanyagok piacán, főleg a fosszílis energiahordozóknál töretlenül folytatódott a tavalyi rali. A részvénypiacon látott általánosan negatív hangulat közepette a magyar tőzsde kifejezetten jól teljesített - elsősorban az OTP-nek és a Molnak köszönhetően -, de a forintra sem lehetett panasz az év elején, ugyan a január első heteiben látott erősödés jelentős részét visszaadta a hazai fizetőeszköz. Mindenesetre az látszik, hogy az idei év nagyon máshogy indult, mint amit az elmúlt években megszokhattunk a tőzsdéken.
Az IMF véleményt mondott a komoly kriptopiaci korrekció apropóján El Salvador bitcoin-politikájáról. A valutaalap szerint túlságosan változékony a kriptopénz értéke, illetve kiemelték, hogy a bitcoin hivatalos fizetőeszközként való elfogadása és használata egyebek mellett nagy kockázatot jelent a pénzügyi stabilitásra, a pénzügyi integritásra és a fogyasztóvédelemre nézve is. A fejleményt a Twitteren reagálta le a salvadori miniszterelnök egy mémmel.
A jelek szerint a mémcsászár Elon Musk nem tudta kihagyni a lehetőséget, hogy hozzátegye a magáét a napokban látott kriptopiaci zuhanás apropóján népszerűvé vált meme format "népszerűsítéséhez". Önironikusan sokan fejezik ki abbéli meggyőződésüket az interneten (köztük Salvador elnöke is), hogy a bitcoin meredek esésével csúfos véget ért a kisbefektetői álom, ideje visszazökkenni a valóságba és visszamenni dolgozni a sorra a Mekibe. A Tesla cégvezére vélhetően a létező legjobb crossovert húzta meg legújabb tweetjével, ahol arra kéri a McDonald's vezetőségét, hogy fogadják el fizetőeszközként a viccnek indult dogecoin kriptopénzt az éttermekben.
Miközben a kriptobefektetők az elmúlt hónapok zuhanása után már szívesen látnák a fényt az alagút végén, egyesek attól tartanak, hogy a legrosszabb még hátravan: vagyis jöhet a kriptotél, amely kifejezést a leghosszabb ideig tartó medvepiacokra szokták használni.