A német Commerzbank még az év elején kért kriptoengedélyt - közölte a bank szóvivője a helyi médiával. Ezzel az első nagybank lenne Németországban, amely a kripto bevezetése felé mozdulna el. Ha az engedélykérelmet elfogadják, a bank jogosult lesz kriptovaluta-szolgáltatások nyújtására.
Az Európai Unió pénteken kriptotárcákat, bankokat, nemzeti valutákat és vagyonkezeléssel megbízott társaságokat vett célba az Oroszországgal szembeni ötödik szankciócsomagja részeként, hogy bezárja azokat a lehetséges kiskapukat, amelyek lehetővé tennék, hogy az oroszok a pénzüket külföldre mozgassák.
A Robinhood Financial csütörtökön hivatalosan is elérhetővé tette a kriptopénz tárcáját, annak a több mint 2 millió ügyfélnek, akik felkerültek a digitális szolgáltatás várólistájára.
A nigériai központi bank több hitelezőt is megbírságolt, mert nem tartották be azokat a szabályokat, amelyek megtiltják az ügyfeleknek, hogy kriptopénzben utaljanak.
Nem csak a részvénypiacokon látszott az elmúlt hetekben hangulatjavulás, de a kriptopiac is szépen elindult fölfelé. A piaci szegmens zászlóshajójának számító bitcoin árfolyama az elmúlt hetekben jelentősen emelkedett, a hétvégén pedig sikerül áttörnie fölfelé a 46 000 forintos támaszt, emellett pedig a forgalom növekedése is bizakodásra ad okot.
Az Exxon Mobil egy kísérleti program keretében az észak-dakotai olajkutakból származó – egyébként elégetésre szánt – felesleges földgázt kriptobányászati műveletek fűtőanyagaként használja fel.
Csak úgy kapkodja a fejét a világ közvéleménye, és a tőzsdei szereplők többsége is mostanában a friss, számos árat és árfolyamot is befolyásoló hírek hallatán. Az orosz-ukrán háború felborította a tőzsdéket és a devizaárfolyamokat is, amelyek volatilitása megnőtt, és komplett cégek tűntek a komoly intézményi befektetők térképéről. Az árupiacokon az energiahordozók és az agrártermékek is kilőttek - hiszen sajnos esély van a hiányra ezekből a termékekből - majd durva korrekciót is bemutattak. A kriptodevizák, amelyek hónapok óta masszív relatív gyengeségtől szenvedtek, és rengeteget veszítettek az értékükből, viszont nem igazán akartak esni, sőt: a piaci reakciókat vizsgáló technikai elemzés szerint egyre inkább magukra találtak. Vajon tartós mozgásról van szó?
A nemzetközi részvénypiacokon látható pozitív hangulat mellett a kriptovalutáknak is jó napjuk van, a bitcoin árfolyama 5 százalékot emelkedett, a kisebb kapitalizációjú kriptovalutáknál pedig ennél is nagyobbak a mozgások. Ugyan fundmentális hír nem áll a mostani emelkedés mögött, az on-chain adatok azt mutatják, hogy jelentős mértékű short pozíció került likvidálásra a mostani mozgás során, részben ennek is köszönhető az emelkedés.
Tervezi a belépést a kriptoeszközök világába a világ legnagyobb hedge fundjának számító Bridgewater Associates. Ray Dalio cége nem közvetlenül kriptóban, hanem kripto befektetési alapban gondolkodik – írja a CoinDesk több közeli forrásra hivatkozva.
A Stripe egyszer már elengedte a bitcoint, most viszont úgy tűnik, hogy minden eddiginél szélesebb kriptós kínálattal tér vissza, amelyben tárcák, NFT és kriptotőzsde is szerepel majd.
A bitcoin szerdán reggel nagyot ralizott, ami a szélesebb kriptopiacot is felfelé hajtotta, miután az amerikai pénzügyminisztérium honlapján közzétették Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter nyilatkozatát, amely a hónapok óta várt kormányrendeletről szólt, amely a kriptovaluták szabályozását célozza. Az egyébként véletlenül közzétett nyilatkozatból kiderült, hogy Joe Biden elnök közelgő kriptopiaci kormányrendelete konstruktívan közelítené meg a digitális eszközipar szabályozását, melynek hatására felbátorodtak a befektetők és nagyon elindult felfelé a piac.
A San Diego-i szövetségi esküdtszék vádat emelt a BitConnect alapítója ellen, akit egy 2,4 milliárd dolláros Ponzi-rendszer megszervezésével gyanúsítanak – közölte az Igazságügyi Minisztérium.
Az Intel egy energiahatékony kriptobányászatra specializált chip piacra dobását tervezi, amellyel a folyamatosan növekvő kriptopiac kívánalmainak szeretne megfelelni.
Egy csoport nagyobb kriptós cég – köztük a Circle, az Anchorage Digital és a Huobi Global – összefogott, hogy elejét vegyék a piaci manipulációs tevékenységeknek és ezáltal bizalmat teremtsenek a szárnyaló digitális eszközpiacon.
Jelentősen emelkedik a bitcoin és más kriptovaluták árfolyama a péntek délutáni kereskedésben, ezzel a legnagyobb kriptopénz jegyzése kitört a csökkentő trendcsatornából. Piacmozgató hírt nem lehet látni, a CoinTelegraph szerint inkább arról van szó, hogy a befektetők kockázati étvágya ma valamelyest visszatért azt követően, hogy a napokban a Facebook és más technológiai részvények zuhanása megrázta piacot.
A világ első decentralizált pénzügyi hálózatokhoz kapcsolódó tőzsdén kereskedett alapja a következő hónapban fog elindulni Brazíliában, amely egy újabb felvonása a 10 ezermilliárd dolláros ETF iparág menetelésének a digitális eszközök piacán.
Miközben a kriptobefektetők az elmúlt hónapok zuhanása után már szívesen látnák a fényt az alagút végén, egyesek attól tartanak, hogy a legrosszabb még hátravan: vagyis jöhet a kriptotél, amely kifejezést a leghosszabb ideig tartó medvepiacokra szokták használni.